Ha a meghatalmazás tartalmazza a meghatalmazott ügyvéd területi kamaránál nyilvántartott helyettesét, más ügyvédnek csak akkor adható helyettesítési meghatalmazás, ha ehhez a megbízó kifejezetten hozzájárult, mondja Fővárosi Törvényszék 45.Pkf.636.790/2023/3 számú, az eljárás megszüntetését helybenhagyó végzése és az Ügyvédi Tevékenységről szóló törvény Nagykommentárjának a 17.§-t értelmező része.
A PKKB 13.P.86.383/2023/6. számú, az eljárást hivatalból megszüntető végzését a Fővárosi Törvényszék helybenhagyta, mert egyetértett azzal, hogy az Üttv. által biztosított széleskörű helyettesítési jogot a felperesek kifejezetten korlátozták azzal, hogy a peres meghatalmazásban megnevezték a kamarai nyilvántartásba vett helyettes ügyvédet (Üttv. 17.§ (1)-(5) bek.). Ilyen korlátozás esetén más helyettes csak akkor járhat el, mondja a végzés és a Nagykommentár is, ha ehhez a meghatalmazó hozzájárult, és ezt a tárgyaláson megjelent helyettes igazolja. Ha nem teszi, a Pp. 227.§ (3) bekezdése okán alkalmazandó Pp. 190.§ (1) bekezdés alapján az eljárást hivatalból meg kell szüntetni. Meg is szüntették.
A másodfokú indokolás szerint
„Az Üttv. 28. § (5) bekezdése sorolja fel, hogy a törvény erejénél fogva kik járhatnak el az ügyvédi megbízás teljesítése során, ezek között értelemszerűen a helyettes ügyvéd is megtalálható. Ez a rendelkezés ugyanakkor a felek számára ettől eltérést enged, ezt egészíti ki és teszi egyértelművé az Üttv. 17. § (6) bekezdése, amely alapján a helyettesített ügyvéd egyes ügyek vagy az ügyek meghatározott csoportja tekintetében mással helyettesítésben állapodhat meg. E megállapodás feltétele, hogy a helyettesített ügyvéd és az ügyfél ebben kifejezetten megállapodjon, azaz az ügyfél ehhez kifejezetten hozzájáruljon. Annál is inkább így van ez, hiszen a megbízó a megbízással kapcsolatban a tudomására jutott ügyvédi titkokat nem is oszthatja meg e személyeken kívül más ügyvédi tevékenységet gyakorlóval, az az ügyvédi titok megsértése lenne. Azaz, ha az Üttv. 28. § (5) bekezdésében megjelölt személyeken kívüli ügyvédi tevékenységet gyakorlót kíván az eljáró ügyvéd, illetve ügyvédi iroda teljesítési segédként igénybe venni, arról kifejezetten meg kell állapodnia a megbízó ügyféllel. Ezt tartalmazza az Üttv. 17. §-hoz fűzött Nagykommentár.”
Az indokolás tartalmazza azt is, hogy
„Az elektronikusan benyújtott eme beadvány kétségtelenül megfelel az ügyvédi meghatalmazás írásbeliségi kívánalmának, nem felel meg ugyanakkor a fentebb kifejtetteknek, miszerint az egyedi helyettes meghatalmazásához a helyettesített ügyvéd és az ügyfél kifejezett megállapodása is szükséges. Ennek megfelelően az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg azt, hogy a felperesek képviseletében megjelent ügyvéd nem járhatott el a felperesek képviseletében, hiszen azt nem igazolta, hogy a helyettesítésre vonatkozó meghatalmazást a helyettesített ügyvéd az ügyfél kifejezett jóváhagyásával adta részére, és ilyenre a fellebbezésben sem hivatkoztak a felperesek, illetve ilyen tartalmú okiratot sem csatoltak. A kifejtettek értelmében az ügyvédi iroda belső jogviszonya valóban nem képezi a perbíró vizsgálati jogkörét, és az elsőfokú bíróság nem is ebben a körben vizsgálta a meghatalmazást, a meghatalmazás jogszabályoknak való megfelelőségének vizsgálata viszont kifejezetten a perbíróság feladata, és ebben a körben az elsőfokú bíróság a jogszabályoknak megfelelő döntést hozott.”
Álláspontom szerint a bíróságok mindkét fokon tévedtek, és ehhez az Üttv. Nagykommentár is támogatást nyújtott, bár nem jogforrás. Aligha kell magyarázni, hogy a helyettesítésre felkérés nem a felkérő ügyvéd titoksértése, mert az Üttv. 10.§ (4) bekezdése szerint „Az ügyvédi tevékenység gyakorlóját nem terheli titoktartási kötelezettség a helyettes ügyvédjével szemben, … „. A helyettes pedig az Üttv. 9.§ (1) bekezdés általános titokőrzési szabálya okán köteles a titokőrzésre.
Az Üttv-ben egyedül a 17.§ szól a helyettesítésről, pontosabban a helyettes ügyvédről. Ennek két alapvető „típusát” ismeri: a nyilvántartott és az eseti helyettest. Az Üttv. 17.§ egyébként nem az ügyvédi megbízási szerződések és meghatalmazások kötelező tartalmáról szól.
A Pp-ben csak a 68.§ (4) bekezdése tartalmaz ügyvédre vonatkozó helyettesítési szabályt. „A meghatalmazott ügyvéd vagy ügyvédi iroda a helyettesítésével – ha a meghatalmazásból más nem tűnik ki – más ügyvédet vagy ügyvédi irodát is megbízhat.” E szabályban az ügyfél hozzájárulása, mint feltétel közvetlenül nem jelenik meg, de e szabályból következhet, hogy az ügyvédi meghatalmazásba foglalt korlátozás a helyettesítést kizárhatja.
Sem a perrendi szabályokból, de az Üttv-ből és a Ptk. képviseleti és megbízási szabályaiból sem vezethető le, hogy nem szabályszerű az a helyettesítési meghatalmazás, amely nem tartalmazza a peres fél (megbízó) jognyilatkozatát arról, hogy a helyettesítéshez hozzájárul. A törvényi szabályokból sem olvasható ki, hogy a hozzájárulás csak írásban és csakis a meghatalmazást tartalmazó okiratba foglalva érvényes, illetve, hogy a hozzájárulás meg nem adásának vélelme (netán megdönthetetlen vélelme) áll fenn, ha a meghatalmazást tartalmazó okirat nem tartalmazza a hozzájáruló jognyilatkozatot. Az ugyanis nem ütközik jogszabályba, nem tilos, hogy a megbízó utólag adjon hozzájárulást. Akkor sem tilos, ha a megbízásban netán kizárta a helyettesítést.
A felek megállapodása arról, hogy kizárják a megbízott ügyvéd helyettesíthetőségét, azaz személyes eljárást tesznek kizárólagossá, nem az Üttv. 28.§ szerinti eltérő rendelkezés, hanem a szerződéses szabadság talaján létrejött, egyébként szabályozatlan megállapodás. A Ptk. 6:275. § sem helyettesítést kizáró megállapodásról szól, ugyanis a közreműködő lehet éppen egy helyettes is. Egyébként ez a törvényhely egyáltalán nem szól megállapodásról, csupán a megbízott tájékoztatási kötelezettségéről. E szabálytól a felek egyébként az ügyvédi megbízási szerződésben kifejezetten eltérhetnek, mert ezt jogszabály nem tiltja (Ptk. 6:59.§ (2) bek.). Kifejezett rendelkezéssel megállapodhatnak abban, hogy a megbízottat nem terheli tájékoztatási kötelezettség, ha közreműködőt vesz igénybe.
A Pp. 68.§ (5) bekezdés nem helyettesítési szabály, de a konkrét ügyben releváns: „A meghatalmazás korlátozása csak annyiban hatályos, amennyiben az magából a meghatalmazásból kitűnik.” Ez az adott ügyre adaptálva arról rendelkezik, hogy ügyvédek közötti meghatalmazás esetében csakis magából a helyettesítési meghatalmazásból megismerhető korlátozás jöhet szóba (pl. csak egyetlen tárgyaláson történő helyettesítés). Fel sem vetődhet tehát, hogy ha a meghatalmazásban csak az olvasható, amit a Pp. 65-67.§ elvár, a bírónak az eljárást hivatalból és nyomban meg kell szüntetnie.
Nézetem szerint nem értelmezhető az Üttv. 17.§ (6) bekezdés szerinti eseti helyettesítés megbízó/megbízott általi korlátozásának, ha a meghatalmazás név szerint utal az Üttv. 17.§ (1)-(5) bekezdés szerinti, a területi kamaránál nyilvántartott helyettes ügyvédre. Az egyik nem zárja ki a másikat. Az, hogy az ügyvédi meghatalmazás nevesíti a nyilvántartott helyettes ügyvédet, nem okozza azt, hogy ügyvédek között létrejött eseti meghatalmazással ne lehessen helyettest rendelni.
Az adott ügyben született másodfokú végzésből is az derül ki, hogy a bíróság az Üttv. 17.§ (6) bekezdéséből csak akkor vonhatna le következtetést szabályszerűtlenségre, ha a helyettesítési meghatalmazás túlterjeszkedne az Üttv. keretein. Az Üttv. 17.§ (6) bekezdés ugyanis úgy fogalmaz, hogy „A helyettesítésre kötött megállapodás nem zárja ki, hogy a helyettesített ügyvéd egyes ügyek vagy az ügyek meghatározott csoportja tekintetében – e törvény keretei között – helyettesítéséről mással állapodjon meg.” E mondat azt jelenti, hogy az ügyvéd nem csak a nyilvántartott helyettesével állapodhat meg (vele már nem is kell, mert már megállapodott). Az „e törvény keretei között” pedig azt jelenti, hogy nem lehet más a helyettese, mint az, aki az ügyvédi megbízás teljesítésében az Üttv. 28.§ (5) bekezdése szerint közreműködhet. Az Üttv-ben más e vonatkozású „keret” nincs.
Az Üttv. 28.§ (5) bekezdés nem helyettesítésről szól, hanem arról, ki működhet közre ügyvédi tevékenységre jogosultnak adott megbízás teljesítésében. Kimondja, hogy a helyettes ügyvéd is közreműködhet, de ettől ez még nem a helyettesítés, hanem a megbízási szerződés teljesítésének a szabálya (v. ö. Ptk. 6:129.§).
Az Üttv. 39.§ sem szól helyettesítésről. Arról szól, hogy ki az az ügyvédi tevékenységet végző, aki jogi képviselőként eljárhat bíróság, közjegyző vagy más hatóság, avagy harmadik személy előtt.
A Pp. 227.§ (3) bekezdése így rendelkezik: „Ha a fél jogi képviselője szabályszerű idézés ellenére nem jelent meg, valamint, ha a jogi képviselőként megjelent személy a képviseleti jogát nem igazolja vagy képviselőként nem járhat el, a fél részéről a tárgyalást elmulasztottnak kell tekinteni akkor is, ha személyesen vagy más képviselője megjelent. …”. Ez sem helyettesítési szabály, de alkalmazható akkor is, ha az, aki jogi képviselőként megjelenik, helyettesítési meghatalmazással legitimálja magát.
A Pp. 227.§ (3) bekezdés a jogi képviselő tárgyaláson való meg nem jelenéséről, többek között arról az esetről szól, hogy megjelenik, de képviseleti jogát nem igazolja vagy jogi képviselőként nem járhat el. Ezek azok az esetek, amikor a tárgyalást elmulasztottnak kell tekinteni, és a Pp. 190.§ (1) bekezdés szerint kell eljárni. Tévedés azonban, hogy a Pp. 190.§ (1) bekezdés alkalmazhatósága egyéb feltétel nélküli és automatikus, ha a jogi képviselő megjelenik, de képviseleti jogának igazolása a bíróság szerint nem szabályszerű. A 227.§ (3) bekezdés ugyanis nem csak arról szól, hogy mit kell mulasztásnak tekinteni, hanem arról is, hogy „Ha a képviseleti jog igazolása nem szabályszerű, a bíróság rövid határidővel felhívja a megjelent személyt a képviseleti jog szabályszerű igazolására.”.
A konkrét ügyben a Pp. 227.§ (3) bekezdésnek az a tényállása irányadó, miszerint a jogi képviselő nem mulasztott, hiszen helyettest küldött, aki meg is jelent. Megjelenését megelőzte az elektronikusan benyújtott helyettesítési meghatalmazás, ami alaki és alakszerűségi szempontból rendben volt.
A perrendi szabályokból nem vezethető le, hogy a Pp. 227.§ (3) bekezdését úgy kell értelmezni, hogy a megjelenés és a rendben becsatolt helyettesítési meghatalmazás kevés ahhoz, hogy a bíróság az eljárást ne szüntesse meg.
A Pp. 227.§ (4) bekezdés törvényi tényállása nem keverhető össze a jelen üggyel, de hasznos a Pp. 227.§ (3) és (5) bekezdés értelmezésénél. A (4) bekezdés tényállása eltér a (3) bekezdéstől. Nem a jogi képviselő távolmaradásáról vagy a megjelent jogi képviselő képviseleti jogának nem szabályszerű igazolásáról, illetve nem arról szól, hogy a megjelent jogi képviselő eljárása kizárt, hanem a fél (nem jogi) képviselőjéről. Ha ez a személy a perbeli képviseleti jogát nem igazolja vagy képviselőként nem járhat el, a képviseleti jog igazolására vagy törvénynek megfelelő képviselő állítására vonatkozó hiánypótlásnak nincs helye. A hiánypótlás mellőzése azonban csak olyan esetben lehetséges, ha egyáltalán nem került sor a képviseleti (tehát nem jogi képviseleti) jog igazolására. Ha sor került, de az igazolás nem „szabályszerű”, a bíróság rövid határidővel felhívja a megjelent személyt a képviseleti jog szabályszerű igazolására.
A Pp. 227.§ (3)-(4)-(5) bekezdésének együttes értelmezéséből kiderül, hogy e szabályok jogi vagy nem jogi képviselő esetében sem teszik lehetővé, hogy a bíróság nyomban megszüntesse az eljárást, azaz felhívás nélkül alkalmazza a Pp. 190.§ (1) bekezdés szerinti megszüntetési jogkövetkezményt. Ha mégis teszi, törvényt sért.
A fentiek okán az elsőfokú bíróság akkor járt volna el törvényesen, ha rövid határidővel felhívja „a megjelent személyt” (a helyettesítő ügyvédet) a helyettesítési jogosultság szabályszerű igazolására. E felhívásra azonban csakis akkor kerülhetett volna sor, ha a bíró lát olyan peradatot, ami valószínűsíti, hogy a megbízó az ügyvédi megbízásban vagy utóbb, annak módosításaképpen, kizárta az eseti helyettesítést.
Jogszerű eljárást feltételezve, a Pp. 227.§ (3)-(4) bekezdés szerinti rövid határidő nem lehet néhány perc, mert a perrendben ez nem lehet határidő. A Pp. 141.§ (1)-(2) bekezdés szerint a határidőket órák, napok, munkanapok, hónapok vagy évek szerint kell számítani. Az órákban megállapított határidőt egész órákban kell számítani, a határidőbe a kezdőóra nem számít bele. Kezdőóra az az óra, amelyben a határidő megkezdésére okot adó cselekmény vagy egyéb körülmény megtörténik. Mindez azt jelenti, hogy még a legszigorúbb bíró sem várhatta volna el a szabályszerűség (bírói értelmezés szerint itt a megbízó hozzájárulása) azonnali igazolást. Erre legalább plusz egy órát kellett volna biztosítani a megjelent személynek, a helyettesítő ügyvédnek.
A törvény szerint nem a távol maradt (helyettesített) személyt kell felhívni szabályszerű igazolásra, hanem a megjelentet. Ez azt jelenti, hogy annak ellenére, hogy a képviseleti (itt helyettesítési) igazolás a bíróság szerint nem szabályszerű, a felhívás és teljesítése körében a megjelent személy az eljárás alanyává válik. Mindebből logikusan az következik, hogy a szabályszerű igazolásra ő maga kérhet határidőt.
Mivel a Pp. 227.§ (5) bekezdése szerint „A (3) és (4) bekezdés szerinti szabályszerű igazolás hiányában a bíróság a tárgyalást megtarthatja, a jelen lévő fél kérelmére megtartja. …”, tisztességesnek, a józan észnek és a gazdaságosság követelményeinek az a törvényértelmezés felel meg (tekintettel a Pp. preambulumára is, vö. Alaptörvény 28. cikk) miszerint a nem szabályos helyettesítési meghatalmazás esetében az eljárás megszüntetésének akkor van helye, ha a bíróság a megjelent személyt tájékoztatja arról, milyen szabályszerűtlenséget kell megszüntetnie, és erre ésszerű határidőt biztosít. Törvényi elvárás az is, hogy a bíróság ezt követően a tárgyalást tartsa meg, és az eljárást csak akkor szüntesse meg, ha a „megjelent személy” a felhívásnak az ésszerű bírói határidőn belül nem tett eleget. Megjegyzem, ha a szabályszerűséget nem a helyettesítő, hanem a helyettesített, azaz az eredendően meghatalmazott ügyvéd állítja elő, jogszerű körülményeket feltételezve az eljárás ekkor sem szüntethető meg.
A jogszerű eljárás, gondos ügyvédi munka esetén, bizonyára kizárja, hogy a Pp. 227.§ (3) bekezdés okán a Pp. 190.§ (1) bekezdést alkalmazzák. Az eljárás megszüntetésére csak akkor kerülhet sor, ha sem a megjelent, sem az, pedig akit helyettesített, nem tesz eleget a felhívásnak határidőben, vagy a megbízó – önsanyargató módon – azt nyilvánítja ki, hogy nem ért egyet a helyettesítéssel.
dr. Hidasi Gábor
