I. A tartási és életjáradéki szerződés és annak ingatlanjogi vonatkozásai
A tartási szerződés szabályozásának elsődlegességét az idős és törődött emberek családjogon alapuló ingyenes tartási kötelezettsége és az ellátott / eltartott által ezért hálából mégis juttatni kívánt, általában jelentős értékű ellenszolgáltatás gyakori előfordulása indokolta. A törvényi és a szerződésen alapuló tartás közötti szűk mezsgye megvonásának szükségessé válása (különösen rokontartás hiányában) a tartási szerződés részletes törvényi szabályozását indikálta. A pénzforgalom ideológiai okokból is korlátozott volta, a személyes ápolásra, gondozásra szorulók helyzete, a barterügyletek meghatározó szerepe nem engedett teret az életjáradéki szerződés előretörésének. Ez az életforma a XX. század végére a rendszerváltással és az urbanizációs folyamatokkal indult csak olyan változásnak, ami az életjáradéki szerződés külön szabályozását és a tartási szerződésről való leválasztását vonhatja maga után.
1. A tartási szerződés fogalma
A tartási szerződést a következőképpen definiálja a Ptk. 6:491 § (1) bekezdése. „Tartási szerződés alapján a tartásra kötelezett a tartásra jogosult körülményeinek és szükségleteinek megfelelő ellátására, illetve gondozására, a tartásra jogosult ellenérték teljesítésére köteles.”
A kötelezett tartási kötelezettségének mértéke generálklauzula jellegű, azonban a megfelelő tartási kötelezettség a bírói gyakorlatban kielégítő értelmezési keretet nyert.
Az életjáradéki szerződés érthető és egyszerű lényegét a Ptk. 6:497. § (1) bekezdés fogalmazza meg. „Életjáradéki szerződés alapján a járadékadásra kötelezett a járadékszolgáltatásra jogosult javára, annak haláláig, meghatározott pénzösszeg vagy más helyettesíthető dolog időszakonként visszatérő szolgáltatására, a járadékszolgáltatásra jogosult ellenérték teljesítésére köteles.”
A (3) bekezdés szerint „Az életjáradéki szerződésre egyebekben a tartási szerződés szabályait kell alkalmazni.”
A BH.1989/7. sz. 272. eseti döntés így fogalmaz: „A tartási (öröklési) szerződés érvényességének egyébként nem feltétele, hogy az eltartott a létminimumhoz szükséges anyagiakkal se rendelkezzék, és egészségi állapota miatt ápolásra, gondozásra szoruljon. A Ptk. 6:497. §-ának (1) bekezdésében meghatározott – a perbeli esetben is irányadó – tartás egyrészt átlagos színvonalú és mértékű, másrészt az eltartott körülményeihez, vagyis a korához, anyagi helyzetéhez, egészségi állapotához és egyéb szükségleteihez igazodó tartást jelent. Az ilyen jellegű szerződésnek az sem feltétele, hogy az eltartó a saját háztartásában maga gondoskodjék az eltartott valamennyi szükségletének kielégítéséről. A szerződés érvényességét nem érinti, illetőleg nem rontja le az sem, ha a tartás ismérveinek egyik vagy másik eleme nagyobb mértékben, a többi esetleg csak kevésbé érvényesül. Irányadónak azt kell tekinteni, hogy a megvalósuló tartás az eltartott körülményeihez és szükségleteihez képest megfelelő legyen, és azzal az eltartott is meg legyen elégedve.” Egy időben későbbi eset, a BH 1995/6. sz. 347. is hasonlóan rendelkezik a mérték és a viszonyítási pont vonatkozásában.
2. A szerződő felek
Az 1977. évi IV. törvénnyel történt módosításig a Ptk. csak a természetes személy által saját háztartásában teljesítendő tartási kötelezettségvállalást engedte meg. A körülmények megváltozása folytán azonban igény támadt arra, hogy jogi személy is vállalhasson tartási (járadéki) kötelezettséget. A bírói gyakorlat szerint ennek a kiterjesztésnek továbbra is megvan a helye, hátránnyal nem jár. Emellett szól a diszkrimináció tilalmának alkotmányos elve is, ami jelen esetben a szerződési szabadság egyik aspektusának, a partnerválasztás szabadságának a kiteljesítését is jelenti az ellátásra vállalkozók szélesebb körének az engedélyezésével.
Helyes ugyanakkor az a visszterhesség vélelmét megtörő speciális szabály is, ami a közeli hozzátartozók viszonylatában, ha a körülményekből más nem következik, a tartás ingyenességét deklarálja. Itt az ingyenességet mind a jogalkotó, mind a kialakult gyakorlat, mind a Ptk. előtti hagyomány a törvényes rokontartás és a szerződéses tartás szűk mezsgyéjére, egybeérésére vezeti vissza. A bírói gyakorlat támpontot adott a közeli hozzátartozó fogalmának kialakításához is, ami végül az új Ptk. értelmező rendelkezéseinek részévé vált: Ptk. 8:1. § (1) bekezdés 1. pont „közeli hozzátartozók: a házastárs, az egyeneságbeli rokon, az örökbefogadott, a mostoha- és nevelt gyermek, az örökbefogadó-, a mostoha- és a nevelőszülő, valamint a testvér; 2. pont szerint hozzátartozó továbbá: a közeli hozzátartozó, az élettárs, az egyeneságbeli rokon házastársa, a házastárs egyeneságbeli rokona és testvére, és a testvér házastársa;” Ennyiben tehát a családjogi tartásnál szélesebben értelmezhető a jogügyleten alapuló ingyenes tartás kötelezetti köre. Ez azonban élettársak között sem zárja ki a visszterhes tartási szerződés megkötésének lehetőségét, de a tartás mértéke magasabb kell, hogy legyen, mint közeli hozzátartozónak nem minősülő személy kötelezettségvállalásánál (BH 1990. 157., BH 2002. 268.).
3. A szerződés közvetlen és közvetett tárgya
A szerződés közvetlen tárgya a kötelezett oldalán a megfelelő tartási (járadéki) kötelezettség huzamos, időszakonkénti nyújtásában áll. „A tartás mindannak a szolgáltatását jelenti, ami a jogosult létfenntartására, társadalmi állásához és életviszonyaihoz mérten szükséges. Az élelmezésen kívül különösen kiterjed tehát a lakás, fűtés, világítás, mosás, ruházás, betegség esetében a gyógykezeltetés, ápolás és gondozás nyújtására, valamint a – qui alit, sepelit elvhez képest, – a tisztességes, – azaz az elhalt társadalmi állásához illő eltemettetésre.”
A közelmúlt (1953-2006.) bírói gyakorlata a tartás kötelezettségét a fentiekhez igen hasonlóan kezeli. Azonban eltérés mutatkozik a saját háztartásban való tartás követelményében, ami napjaink igényeihez igazodva már nem feltétlen követelmény. Igen gyakori, hogy a jogosult saját ingatlanában marad (a kötelezett őt ott látja el), és a kötelezettnek haláláig sem bérleti, sem használati jogot nem enged – ami a tartási / életjáradéki szerződést összemossa a tartalmilag amúgy is utaló szabállyal rokonított öröklési szerződéssel –, vagy pedig csak élethosszig tartó haszonélvezeti jog kikötése mellett teszi ezt.
A tartás fogalmába a bírói gyakorlat is mindig beleérti az eltemettetés költségeit (BH 1971/9. sz. 6879.) a többi, Ptk. által nevesített kötelezettséget (gondozás, gyógyíttatás, ápolás) azonban nem kezeli szigorúan nélkülözhetetlen elemként. A tartás fogalmával kapcsolatban adódó lényegi kérdés: mi az, ami még nem elégíti ki annak fogalmi követelményeit, azaz húzható-e érvényes határ a tartási és a Ptk-ban nevesítetlen, de gyakori gondozási szerződés között. A hazai bírói gyakorlatban erre csak orientáló jellegű válasz van. A bíróság nem fogadta el tartási jellegűnek azt a szerződést, ami csak a jogosult betegsége esetén nyújtott gondozás, ápolás és eltemettetés kikötésében állt, azonban az élelmezésről és a lakhatás biztosításáról nem rendelkezett (BH 1968/2. sz. 5608.). Nem minősül tartási szerződésnek a szóban ígért, általánosan megfogalmazott ellátás (BH 1963/7. sz. 3623/I.), valamint az otthonházban pénz fejében nyújtott ápolás, gondozás sem (BH 1997. 592.).
Az elhatárolás fontosságát a tartási szerződéshez rendelt speciális kívánalmak indokolják, mint pl. az érvényességi kellékként megkívánt írásbeli forma, az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés.
A tartás mértéke kapcsán kialakított bírói gyakorlatról már volt szó. Ehhez azonban még érdemes hozzáfűzni azt a – később más aspektusból is értelmezhető – kockázati vagy szerencse elemet, ami a szolgáltatás időtartamának bizonytalansága okán a mértékben is megjelenik. Azt azonban a bírói gyakorlat egyértelművé teszi, hogy a tartás csak a jogosult létfenntartási szükségletének fedezésére szolgálhat, nem lehet üzleti jellegű, a jogosult alaptalan gazdagodását elősegítő. A tartás személyes jellegével kapcsolatban megváltozott a bírói gyakorlat annyiban, hogy azt nem kezeli olyan szigorú kívánalomként, mint régebben. A bírói gyakorlat ma elfogadja a részben teljesítési segéd igénybevételével biztosított tartást, ha az a jogosult érdekeit nem sérti. A tartási / életjáradéki szerződés jogosulti oldalán viszont a szolgáltatás személyes elfogadása, igénybevétele továbbra is ugyanúgy követelmény, a bírói gyakorlat ma sem fogadja el a harmadik személy javára való kikötést. (BH 1995/12. sz. 711.). Harmadik személy csak, mint jogutód léphet a kötelembe akkor, ha az eredeti jogosult a tartási és / vagy életjáradéki szerződés kapcsán támasztott per folyamán meghalt. Ebben az esetben a jogutód perbelépéséig az eljárás félbeszakad. (Vö. BH 1988. 103., BH 1999. 116., BH 1999. 310.) Ekkor a tartási / életjáradéki szerződés a jogutóddal folytatandó per lezárásaként szűnik meg akként, hogy a bíróság nem az eredeti állapot helyreállítása szabályait alkalmazza, hanem a megfelelő kielégítés követelménye szerint jár el. Egyébként jogosulti pozícióban változás, jogutódlás nem következhet be. Itt a bíróság nem tekinti jogi értelemben vett változásnak azt az esetkört, amikor a több jogosult (tipikusan házastársak) javára kötött tartási / életjáradéki szerződés egyik jogosultja meghal. A másik jogosultra nézve a megkötött szerződés továbbra is változatlan tartalommal fennmarad. (BH 1999. 116.)
A célkötelmi, bizalmi jelleg az, ami miatt a gyakorlat a jogosult személyéhez kötött szolgáltatás esetén a Ptk.-ban rendelt engedményezési tilalmat és a főszabály szerinti beszámítás kizártságát nem engedi áttörni. (Ptk. 6:193. § (1), (2) bek. és 6:50. § (1) bek., PK. 34. sz.) A bírói gyakorlat a tartási és életjáradéki szerződések célkötelmi jellegéből tehát nem enged, noha az életjáradéki szerződések esetén lenne társadalmi igény a jogosult személyéhez tapadó szemléletmód esetleges átformálására, mert ott más a bizalmi kötöttség, és a szolgáltatás tárgya, ezen túlmenően a szolgáltatás nyújtásának módja sem annyira speciális.
A tartási és gondozási szerződések személyhez kötöttségének feloldását az átruházhatóság, illetve örökölhetőség, megterhelhetőség szempontjából továbbra sem látom indokoltnak. Még akkor sem, ha azok szerződésmódosítással életjáradéki szerződéssé alakulnak át; hiszen a tartási szerződést a felek kifejezetten a jogosult tartásának céljából, az ő szükségleteihez igazodóan kötötték.
A hatályos Ptk. alapján a meghatározott jogosult létfenntartásának biztosítására kötött szerződés tartamát tekintve a jogosult életére korlátozódik; kivéve, ha a felek ennél rövidebb időre szerződtek, ami a diszpozitív szabályozásra tekintettel megengedett. Jelenleg a jogosult élethosszát időben meghaladó szerződés nem köthető, (pontosabban, az jogszabályba ütköző, ezért semmis), illetve a körülmények alakulása folytán a határozott időre kikötött szolgáltatás, és így a szerződés, a jogosult korábban bekövetkezett halálával automatikusan megszűnik. Ettől eltérő törvényi rendelkezés az ingyenes tartási és életjáradék szerződések esetén a kötelezett halála folytán való megszűnés, ami a szerencse elem mindkét pozícióra történő hatását jelzi. A szerencsejelleg kötelezetti oldalon sem jelenthet aránytalan tehernövekedést, ahogyan azt a bírói gyakorlat is egybehangzóan elismeri. Lényegében ezt küszöböli ki mind a szerződésmódosítás bármely fél oldalán való jelentkezésének jogos lehetősége, mind a kötelezetti oldalon bekövetkezett szűk körű quasi jogutódlás (Ptk. 6:493. § (3) bek.). A kötelezetti oldalon ugyanis csak akkor történik jogutódlás, ha az eredeti kötelezett haláláig az általa nyújtott tartás az ellenszolgáltatást nem fedezi, és a jogutódi felelősség ekkor is csak az örökség erejéig terjedhet. Ezt a jogutódlást a bírói gyakorlat sosem tágította sem személyi, sem terjedelmi szempontból (BH 2000. 404.).
A tartási / életjáradéki szerződések szerencsejellegével a bírói gyakorlat behatóan foglalkozott, főként az uzsora, a nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütközés és a feltűnő értékaránytalanság tilalma kapcsán. A bírói gyakorlat olyan irányba fejlődött, hogy önmagában a súlyos, esetleg gyógyíthatatlan betegség és az időskor nem zárja ki a szerződés megkötését, illetve azt nem teszi a jóerkölcsbe ütközés tilalma alapján semmissé, kivéve, ha a felek szerződéskötéskori helyzetéből ez nyilvánvalóan következik. Például, ha a hivatásánál, vagy rokoni kapcsolata okán a jogosult súlyos, gyógyíthatatlan állapotával tisztában lévő fél köt előreláthatóan rövid ideig és kevés megterhelést jelentő tartásra szerződést értékes ellenszolgáltatás fejében. Mindemellett azt is vizsgálni kell, hogy a gyógyíthatatlan betegnek van-e módja egyébként tartáshoz, gondozáshoz jutni, mert a jóerkölcsbe ütközés megállapíthatóságának túl tág alkalmazása oda vezetne, hogy éppen az arra leginkább rászorulók maradnának ellátás nélkül. (BH 1975/5. sz. 220., BH 1989/6. 230. sz., BH 1995/3. sz. 158., BH 1998. 591., BH 2001. 111., BH 2002. 267.)
A tartási és életjáradéki szerződések feltűnő értékaránytalanságra és uzsorára való hivatkozással sem támadhatók meg sikeresen, illetve semmisségük megállapítására ezen az úton nincs lehetőség. A bírói gyakorlat már az 1960-as években erre a helyeselhető álláspontra helyezkedett azon az alapon, hogy e szerződések megkötésükkor is eleve bizonyos kockázati elemet rejtenek magukban, és ezért ekkor még lehetetlen tudni, illetve megállapítani a szolgáltatás és ellenszolgáltatás feltűnő értékaránytalanságát, vagy az ilyen jelleggel történő helyzetkihasználást. (vö. BH 1963/11. sz. 3769.)
A tartási szerződés jogosulti oldalon a fokozott együttműködési hajlandóság, mint mellékkötelezettség mellett a szerződő felek akaratától függően kíván meg főkötelezettségként visszterhet, vagy pedig a szerződés ingyenességét feltételezi. Ingyenesség általában rokoni kapcsolatokban, vagy közeli bizalmi viszonyoknál a kötelezett számára kevesebb megterhelést jelentő tartási szolgáltatásnál fordul elő. Manapság azonban tipikusabb az ellenszolgáltatás fejében nyújtott tartás; ezt figyelembe véve javasolható lehet, hogy ugyan diszpozitív jelleggel, főszabályként visszterhes legyen a tartási / életjáradéki és a gondozási szerződés. Ellenszolgáltatásként ingó (általában bútor, berendezési tárgy, illetve ritkán készpénz), ingatlan (a hagyomány alapján „kikötmény”) tulajdonjogának átruházása, vagy esetleg bérleti jog gyakorlásának átengedése jöhet szóba. Ez utóbbi az eltartott halála utáni időszakra érvényesen csak az eltartott személytől különböző tulajdonos hozzájárulása és egyéb jogszabályi feltételek együttes megléte esetén köthető ki (BH 2001. 118). Ezen feltételek miatt a bérleti jog megosztása vagy átengedése a bérleti jog jelenleg hatályos szabályai miatt csak az eltartott személy életében jelent biztos ellenszolgáltatást a kötelezett számára. Haszonélvezettel terhelt ingatlan használatának, bérleti jogának részbeni vagy teljes átengedése szintén az eltartott élettartamáig köthető ki érvényesen, a jogosult halálával a haszonélvezettel terhelt dolgot vissza kell adni a tulajdonosnak (vö. Ptk. 5:147. § (4) bek., 5:155. § (1) bek. és BH 1972/12. sz. 7292.).
Az ellenszolgáltatással kötött tartási és életjáradéki szerződések bírói megítélése módosult annyiban, hogy a PK. 89. sz. értelmében az eredetileg nem ingyenesen kötött szerződést akkor is visszterhesnek kell tekinteni, ha a kötelezetti szolgáltatás nem érte el, illetve nem haladta meg az ellenszolgáltatás szerződéskötéskori értékét. Ez egyben azt is jelentette, hogy a Legfelsőbb Bíróság eltért attól a Kúriára is jellemző hagyománytól, ami a tartási szolgáltatást meghaladó részben az ellenszolgáltatás vagyoni értékét a kötelesrész alapjának kiszámításánál figyelembe vette. Emiatt a kötelesrész védelmére ilyen alapon már nincs lehetőség; ez szintén e szerződések szerencsejellegét erősíti. (BH 1965/8. sz., BH 1968/9. sz. 5802., PK. 89. sz.). A gyakorlat azonban továbbra sem zárkózott el attól, hogy e szerződés színleltségét vizsgálja, és megállapítsa a semmisséget akkor, ha a felek tényleges akarata nem tartási szerződés megkötésére, hanem a kötelesrész elvonására irányult (BH 2001. 475.). Hasonló problémák merülhetnek fel a tartási szerződés esetleges fedezetelvonó jellege kapcsán, aminek megállapításától a bíróság szintén nem zárkózott el, igaz, az általam vizsgált esetek közül nem mondott ki ilyen alapon relatív semmisséget (EBH 2003. 849.).
4. A szerződés érvényessége, az ingatlan-nyilvántartási bejegyzés
Tartási és életjáradéki szerződést érvényesen csak írásban lehet kötni. Az írásbeli formát a könnyebb bizonyíthatóság és a nagyobb értékű (sokszor ingatlant, mint közvetett tárgyat jelentő) ellenszolgáltatás mellett a tartási kötelezettség részletes ismertetésének és kölcsönös elfogadásának egyértelművé tétele indokolja. Ez utóbbi különösen a bizalmi viszony megromlása, illetve a nem szerződésszerű teljesítés vizsgálata szempontjából nyer jelentőséget. További alakszerűség nem érvényességi kellék.
A Ptk. 6:494. § (1) bek. szerint „Ha a tartási kötelezettség ellenében a tartásra kötelezettre ingatlan tulajdonjogát ruházzák át, és a tartásra jogosult felhívására a tartásra kötelezett az őt terhelő kötelezettség biztosítására megfelelő biztosítékot nem ad, a tartásra jogosult kérelmére az ingatlan-nyilvántartásba az átruházott ingatlan terheként tartási jogot kell bejegyezni.”
E rendelkezésből egyértelmű, hogy a jogosult eldöntheti, hogy már a szerződéskötéskor vagy azt követően, de természetszerűleg a jogosult életében átruházza-e az ingatlant a kötelezettre (eltartóra). Minthogy ez nem történhet egyoldalú jognyilatkozattal, nyilván a döntéshez és annak kinyilvánításához a kötelezett egybehangzó nyilatkozata is szükséges. Ha átruházásra kerül sor, a felek nem dönthetnek szabadon arról, hogy az új tulajdonost (a kötelezettet) terhelő tartási (életjáradéki) kötelezettséget a jogosult javára, az ingatlant terhelő jogként bejegyeztetik-e az ingatlan-nyilvántartásba. Az Inatlan-nyilvántartási törvény (Inytv.) 50. § (1) bekezdés ugyanis úgy rendelkezik, hogy „Hivatalból be kell jegyezni a tulajdonjog átruházására irányuló okiratban kikötött ….. tartási vagy életjáradéki jogot., …. akkor is, ha az akire a tulajdonjogot átruházták csak a tulajdonjog bejegyzését kéri, A bejegyzést a tulajdonjog bejegyzésével egyidejűleg kell teljesíteni.” Az Inytv. azonban megengedi a tartási és életjáradéki jog bejegyzésének mellőzését, ha a tulajdonjog bejegyzése iránti kérelem benyújtásáig a jogosult a tartási vagy életjáradéki jog bejegyzéséről lemondott, vagy azok megszűntek (Inytv. 50.§ (1) bek.).
A tartási és életjáradéki jog a bejegyzéssel dologiasul, ami nem jelenti azt, hogy továbbértékesítés esetén a mindenkori új tulajdonos az, aki tartásra köteles. Ez csak azt jelenti, hogy az új tulajdonossal szemben is érvényesítheti azt az igényét, amit a 6:494. § (2) bekezdése úgy fogalmaz meg, hogy „A tartásra kötelezett szerződésszegése esetén a tartásra jogosult a tartásra kötelezett által adott biztosítékból vagy tartási jog bejegyzése esetén az ingatlanból kielégítést kereshet.” A jogosult dönti el, hogy az új tulajdonostól tartást követel-e, vagy nem és ha a tartási igényét az új tulajdonos nem elégíti ki a tartására szükséges költségeket az ingatlan végrehajtása útján hajtja-e be. A végrehajtás tűrésére az új tulajdonos köteles.
A tartási szerződés módosításával a Ptk. 6:495.§-a és a Legfelsőbb Bíróság PK. 78. sz. állásfoglalása foglalkozik. Nyilvánvaló, hogy az eredetileg tartási szerződésként létrejött, majd a bíróság által kérelemre életjáradéki szerződéssé átalakított (módosított) szerződés tartalmi szempontból eltérően kezelendő attól az esettől, amikor eredetileg is tartási szerződés jött létre. Az életjáradéki szerződés ugyanis kevésbé bizalmi alapú, személyhez kötődő, hiszen a jogosult számára szinte mindegy, hogy a nem természetbeni szolgáltatást a részére az eredeti kötelezett vagy a helyébe akár teljesítési segédként is lépő más személy nyújtja (BH. 1996. 534., BH 2000. 105., BH 2002. 14.).
A szerződésmódosításnál a bírói gyakorlat helyesen él azzal a Ptk. által biztosított speciális lehetőséggel, hogy a tartási szerződés életjáradéki szerződéssé pusztán a huzamos jelleg miatt a felek viszonyaiban bekövetkező mind személyi, mind tárgyi változás esetén átalakítható. Tehát nem kívánta meg a Ptk. általános szabályai szerinti (Ptk. 6:192. §) szerződésmódosítás többletfeltételét, a bármelyik fél oldalán bizonyíthatóan bekövetkezett lényeges jogos érdeksérelmet. Ez az álláspont nemcsak a tartási szerződésekre vonatkozó speciális rendelkezés helyes értelmezéseként tekinthető, hanem annak a körülménynek a felismeréseként, hogy a huzamos vagy tartós szerződések között a tartási szerződés az, amely kölcsönös bizalmi jellege folytán a legsérülékenyebb. A szerződés módosítására ezért a bíróságok akkor is lehetőséget látnak, ha az csak a jogosult oldalán jelentkező, a szerződésszerű teljesítést ugyan meg nem kérdőjelező hangulatváltozás, sértődékenység miatt lehet megfontolható. Ez esetben a bíróságok fokozottan figyelembe veszik a másik fél érdekét is azzal, hogy annak anyagi ellehetetlenülésére a jogosulti oldalon jelentkező igényváltozás nem szolgálhat, s ilyenkor a szerződés megszüntetésére is lehetőség nyílhat. A bírói gyakorlatban létezik az a mérlegelési szempontrendszer is, amit a gyakorlat a módosítás kizártságával kapcsolatban a súlyos, gondozásra szoruló, esetleg mozgáskorlátozott jogosult érdekeit figyelembe véve kimondott (BH 2000. 491.).
A fentiekben vázoltak nem zárják ki a szerződés általános szabályok szerinti, a felek közös megegyezésén alapuló, akár az írásbeli formától eltérően szóbeli vagy ráutaló magatartással való megszüntetését sem, tekintettel a Ptk. 6:6. § (2) bekezdésére. A szerződés egyoldalú megszüntetésére is van mód akkor, ha ezt a felek szerződésükben lehetővé teszik (felmondás, elállás kikötése bizonyos feltétel vagy időtűzés esetén). Azonban ellenkező szerződési kikötés hiányában a felek közötti nézetkülönbség esetén az egyoldalú felbontásra, elállásra nincs sem jogszabályi, sem a bíróság által elfogadott lehetőség. Utóbbi esetben csak a bíróságnak van szerződést módosító, illetve megszüntető joga.
2008. január (módosítva 2015 november) dr. Hidasi Gábor
