A bérleti szerződésről általában
1. fejezet
A dolgok bérlete
Dolog bérleti szerződés a használatra, a használat átengedésére irányuló szerződések alaptípusa, ahol a szerződés alapján a használatba vevő nem tart igényt a dolog tulajdonjogának az átruházására, hanem csak a dolog zavartalan használatát kívánja a maga részére biztosítani.
A bérleti szerződés a Ptk.-ban önállóan nevesített (szabályozott) szerződéstípus, amelynek alapesete a dologbérlet, illetve ezen belül valamely ingóság használatának ellenszolgáltatás fejében történő átengedése.
A bérletre vonatkozó általános szabályokat a Ptk. 6:331.-6:348. §-ai tartalmazzák. A szabályozás túlnyomórészt eltérést engedő, a felek a szerződés megkötésénél viszonylag nagy szabadsággal rendelkeznek, a törvényben foglalt rendelkezésektől eltérhetnek, illetve azok alkalmazását kizárhatják. Ha a szerződés a bérletre vonatkozó törvényi rendelkezésektől eltérő kikötést nem tartalmaz, akkor a törvény rendelkezései automatikusan a szerződés részévé válnak, és a szerződés megszűnése során is azokat kell alkalmazni.
A bérlet fogalma
A bérlet fogalmát a Ptk.. 6:331. §-a tartalmazza. Eszerint: „Bérleti szerződés alapján a bérbeadó köteles a dolgot időlegesen a bérlő használatába adni, a bérlő pedig bért fizetni.” A bérleti szerződés lényeges kellékei, amelyre tehát a felek megállapodásának a szerződés érvényes létrejöttéhez ki kell terjednie, a bérlet tárgyának a pontos meghatározása, a bérleti díj és a bérlet időtartama. Ha a felsoroltakból bármelyik hiányzik, akkor nem jön létre szerződés vagy a szerződés nem minősül bérletnek.
A bérleti szerződés alanya a bérbeadói oldalon a bérbe adandó dolog tulajdonosa vagy az lehet, akinek a dolgon haszonélvezeti joga áll fenn. A dolog haszonélvezője a Ptk. 5:148. §-ának (1) bekezdése alapján ugyanis jogosult a használat átengedésére, e jogát a dolog tulajdonosának személyében időközben esetleg bekövetkezett változás sem érinti [Ptk. 5:147. § (3) bekezdés]. Ellenérték fejében a használati jog gyakorlását azonban csak akkor lehet átengedni, ha a tulajdonos azonos feltételek mellett a dolog használatára nem tart igényt.
A jelenlegi bírói gyakorlat szerint a haszonélvezeti jog megszűnése a bérleti szerződés fennállását nem érinti. A haszonélvező halála esetén a bérleti jogviszonyban a dolog tulajdonosa a haszonélvező jogutódja, akit a szerződésből eredő jogok és kötelezettségek a továbbiakban ugyanúgy megilletnek, illetve terhelnek, mint a volt haszonélvezőt (BH 1997/6/279.).
A bérbeadó jogi személy és természetes személy is lehet, vagyis mindenki, aki a polgári jog szabályai szerint jogképességgel rendelkezik és a bérlet tárgyán olyan joga áll fenn, amely alapján annak használatát másnak átengedheti.
A bérleti szerződés visszterhes szerződés, ezért a szerződés másik fogalmi eleme, és egyúttal lényeges kelléke az ellenszolgáltatás, amely többnyire bérleti díj formájában jelenik meg. Maga a Ptk. is a bérleti szerződés fogalmának a meghatározásakor bérleti díjról beszél, de a jogirodalom és joggyakorlat szerint a bérlő más módon is ellentételezheti a bérleti díjat. Ez azt jelenti, hogy pénz helyett a bérlő más ellenszolgáltatást is nyújthat a bérbeadónak. Ingatlan bérleti díja nemcsak pénzben, hanem pl. az épület állagát fenntartó vagy javító természetbeni munkavégzéssel teljesíthető szolgáltatásban is meghatározható (BH 1995/12/718.).
A bérleti díj főszabályként szabad megállapodás tárgyát képezi, de pl. az önkormányzatok tulajdonában álló lakások esetében a lakástörvény felhatalmazása alapján az önkormányzat rendeletben határozhatja meg a tulajdonában álló lakások bérleti díját. Speciális esetet rögzít a koncesszióról szóló 1991. évi XVI. törvény is, amely lehetőséget ad arra, hogy a koncessziós díjat ne pénzben, hanem például valamely beruházás megvalósításával teljesítsék.
A dolog használatának ingyenes átengedése esetén – függetlenül a szerződésnek a felek által történő megnevezésétől – haszonkölcsön-szerződés jön létre. Az ilyen szerződésre ezért a Ptk.-nak a haszonkölcsön-szerződésre vonatkozó szabályait kell alkalmazni mind a felek jogai és kötelezettségei vonatkozásában, mind pedig a szerződés megszűnésének esetére.
Szintén lényeges fogalmi elem a bérlet időtartamának a meghatározása, mivel a bérlet mindig a dolog használatának időleges átengedését jelenti, még akkor is, ha egyébként a szerződés határozatlan időre szól. Ebből következően a szerződés szólhat határozatlan időre, határozott időre, illetve valamely feltétel bekövetkeztéig. Az utóbbi esetben a felek ún. bontó feltételt alkalmaznak, ami azt jelenti, hogy a feltétel bekövetkeztéig a szerződés hatálya fennáll, amikor a szerződésben meghatározott feltétel bekövetkezik, akkor viszont a szerződés hatálya megszűnik.
Annak ellenére, hogy a bérlet, különösen ingatlan esetében tartós jogviszonyt feltételez, hatályos jogunk nem ismeri az ún. örökbérlet intézményét, ezért a bérleti szerződésnek az ilyen tartalmú kikötése érvénytelen.
A bérleti szerződésnek tárgya lehet bármely dolog, amely alkalmas tartós használatra. Az elhasználható dolgok ugyanis nem bérlet, hanem adott esetben kölcsönszerződés tárgyát képezhetik.
Valamely dolog bérbeadása esetén – ellenkező rendelkezés hiányában – a bérleti szerződés a dolog tartozékára is kiterjed [Ptk. 5:16. §].
A bérlet tárgyának a meghatározása azért is kiemelkedő jelentőséggel bír, mert bizonyos dolgok esetében a dolog jellege folytán annak használatra történő átengedése nem bérletnek, hanem haszonbérletnek minősül, vagy lakás, illetve nem lakás céljára szolgáló helyiség esetében a felek által megkötött szerződésre csak részben alkalmazhatók a Ptk.-nak a bérleti szerzõdésre vonatkozó általános szabályai.
Mezőgazdasági földterület vagy más hasznot hajtó dolog esetében ugyanis a dolgot, illetve az ingatlant csak haszonbérleti-szerződés alapján lehet ellenszolgáltatás ellenében használatra átengedni. (Meg kell jegyezni, hogy a haszonbérlettel kapcsolatos rendelkezések közül a Ptk. 6:356. §-ának végső soron visszautal a dologbérletre, amikor kimondja, hogy a haszonbérletre – ha törvény másként nem rendelkezik – a dologbérlet szabályait kell megfelelően alkalmazni.).
Az ingatlanok bérbeadására vonatkozó szabályozás sajátosságai
A dologbérletre vonatkozó szabályozáshoz képest az ingatlanok bérbeadására vonatkozó szabályozás alapvetően háromszintű:
a) Az első szint a Ptk. és ezen belül is a Ptk.-nak a bérletre vonatkozó szabályai. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy maga a lakástörvény is utal arra, hogy a törvényben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései az irányadóak. Ez a rendelkezés nem csak a Ptk. általános szabályaira vonatkozik, hanem – külön szabályozás hiányában – a bérletre vonatkozó rendelkezésekre is. Így a lakásbérleti szerződésre is vonatkoznak a Ptk.-nak a bérbeadó jogszavatosságára, a jogosulatlan átalakítási munkálatok következményeire [Ptk. 6:333. § (3) bekezdés], a lakás vevőjének a megtekintési jogára [Ptk. 6:340. § (1) bekezdés], a bérbeadó személyében bekövetkezett változásokra [Ptk. 6:340. § (2)-(3) bekezdés] irányadó szabályok. Szintén alkalmazásra kerül a Ptk. 6:341. §-a is, amely szerint a bérlő a bérlet megszűnése előtt köteles megengedni, hogy az, aki a dolgot bérbe kívánja venni, azt megfelelő időben és módon megtekinthesse. (Kifejezetten csak a lakás és más ingatlan vonatkozásában kötött bérleti szerződésre érvényesek a Ptk.-nak a bérbeadó törvényes zálogjogára vonatkozó rendelkezései.)
b) A szabályozás második szintjére maga a Ptk. is utal, amikor kimondja, hogy a lakásbérleti jogviszony létrejöttére, a felek jogaira és kötelezettségeire, továbbá a lakásbérlet megszűnésére vonatkozó szabályokat külön törvény tartalmazza. Annak ellenére, hogy a külön szabályozás főként a lakástörvényben testesül meg, a második szintű szabályozásnak részét képezi még a 2011. évi CLXXXIX. törvény Magyarország helyi önkormányzatairól (Mötv), valamint a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény.
c) A szabályozás harmadik szintje a lakástörvény és az önkormányzati törvény felhatalmazásai alapján meghozott ágazati miniszteri rendeletek, amik az állami tulajdonban lévő, s az ágazati miniszter irányítása alatt álló intézmények kezelésében álló lakás- és helyiségvagyonnal kapcsolatosak, valamint az önkormányzati vagyont képező lakás- és helyiségállomány vonatkozásában az önkormányzatok helyi rendeletei. Hozzátéve, hogy az önkormányzati lakás- és helyiségvagyon esetében az Ltv. hatálya tekintetében közömbös, hogy a vagyon az államtól ingyenesen vagy visszterhesen került az önkormányzati tulajdonba, avagy, hogy az önkormányzat egyéb forrásból származó vagyona-e. Szintén közömbös, hogy közvagyont vagy magántulajdont képező lakás vagy helyiség képezi-e a vonatkozó bérleti szerződés tárgyát. Amennyiben ennek a szabályozás körében ugyanis jelentősége van, akkor arra az Ltv. kifejezetten külön utal.
A lakástörvény szabályozza az érintett ingatlanok bérleti jogviszonyának létrehozását, a tartós jogviszony alatt fennálló jogokat és kötelezettségeket, a bérleti jogviszony megszűnésének és megszüntetésének eseteit, valamint a bérleti jogviszony megszűnését követő használattal kapcsolatos szabályokat.
Az állami szervek vonatkozásában az Ltv. 87. §-ának (1) bekezdése ad felhatalmazást az ágazati miniszternek arra, hogy a minisztérium, illetőleg a felügyelete vagy az irányítása alá tartozó központi költségvetési szervek vagyonkezelésében lévő – e szervekkel szolgálati, köztisztviselői, közalkalmazotti és egyéb munkaviszonyban vagy más címen foglalkoztatási jogviszonyban álló személyek elhelyezéséhez szükséges – lakásokra, illetõleg helyiségekre (ideértve az e szerveket megillető bérlőkijelölési vagy bérlőkiválasztási jog gyakorlását is), – e törvény keretei között rendeletben határozza meg:
a) a bérlők körét és a bérbeadás feltételeit;
b) az állami lakásra (helyiségre) a szerződés megkötésekor a Ptk. rendelkezéseinek megfelelő óvadék kikötésének lehetőségét és feltételeit;
c) a bérlőtársi jogviszony létesítésének feltételeit;
d) a lakáshasználati díj emelésének mértékét és feltételeit;
e) a bérlő által befogadható személyek körét és a befogadás feltételeit;
f) a tartási szerződéshez való hozzájárulás feltételeit;
g) a lakáscseréhez történő hozzájárulás feltételeit;
h) a lakásban visszamaradó személy elhelyezésére történő kötelezettségvállalás feltételeit;
i) a bérlő halála esetén a bérlőkijelölési joggal érintett lakás, továbbá az állam lakásbérleti jogának folytatására jogosultak körét és feltételeit;
j) az albérletbe adáshoz való hozzájárulás feltételeit;
k) az állami lakás bérének mértékét, illetőleg a lakbér megállapításának a feltételeit;
l) az állami lakás (helyiség) elidegenítésének szabályait;
m) a lakás elidegenítéséhez való hozzájárulás feltételeit.
A kultúráért felelős miniszter, illetőleg jogutódja a műteremlakásra vonatkozó bérlőkijelölési jog gyakorlásának feltételeit az Ltv. keretei között szintén rendeletben határozhatja meg.
Az Ltv. 86. §-a a Fővárosi Közgyűlés számára is lehetőséget biztosít arra, hogy az Ltv. keretei között rendeletben határozza meg a kerületi önkormányzatok tulajdonában lévő szociális helyzet alapján bérbe adott lakásokra vonatkozóan a lakbér-megállapítás elveit. A kerületi önkormányzat az Ltv. és a Fővárosi Közgyűlés rendeletének keretei között alkothat önkormányzati rendeletet.
Maguk az önkormányzatok – hasonlóan az ágazati miniszterhez – az Ltv. keretei között a törvény kifejezett felhatalmazása alapján rendeletben szabályozhatják:
a) a lakás bérbeadásának feltételeit;
b) a bérlőtársi szerződés megkötésének, továbbá a lakásban maradó társbérlő részére a megüresedett társbérleti lakrész bérbeadásának a feltételeit;
c) a felek megállapodásának tartamát a bérbeadó jogaira és kötelezettségei vonatkozásában;
d) a lakáshasználati díj emelésének mértékét és feltételeit;
e) a bérlő által a lakásba befogadható személyek körét és a befogadás feltételeit;
f) a szerződés közös megegyezéssel történő megszűnése esetén a másik lakás bérbeadására, illetőleg a pénzbeli térítés mértékére és megfizetésére vonatkozó szabályokat;
g) a cserelakás felajánlása helyett – megállapodás alapján – fizethető pénzbeli térítés mértékét és feltételeit; h) az elhelyezési kötelezettség vállalásának feltételeit, ide értve az elhelyezésre jogosultak személyi körének és jövedelmi vagyoni helyzetének szabályozását is;
i) a lakás egy részének albérletbe adásához való feltételeit;
j) a lakbérnek a bérbeadás jellege szerint differenciált mértékét;
k) a lakbértámogatás mértékét, a jogosultság feltételeit és eljárási szabályait;
l) a bérbeadó által nyújtott külön szolgáltatás díját, ha azt a bérbeadónak nem másik jogszabály alapján kell megállapítani;
m) a lakásokra vonatkozó rendelkezések megfelelő alkalmazásával a helyiség bérbeadásának és a bérbeadói hozzájárulásnak a feltételeit;
n) a helyiség bérleti jogának a cseréjéhez, illetőleg átruházásához történő bérbeadói hozzájárulás feltételeit.
Szintén felhatalmazást tartalmaz az Ltv. az önkormányzatok tulajdonában álló lakások értékesítésével kapcsolatos egyes kérdések szabályozásánál is.
Az önkormányzatok rendeletalkotási jogosítványai nem korlátozódnak kizárólag a felsorolt kérdésekre. A lakástörvénynek a felhatalmazással kapcsolatos rendelkezéseit a Mötv-vel együtt kell értelmezni. A Mötv. ugyanis kimondja, hogy a képviselő-testület a törvény által nem szabályozott helyi társadalmi viszonyok rendezésére, továbbá törvény felhatalmazása alapján, annak végrehajtására önkormányzati rendeletet alkot. Nem kizárt tehát, hogy a Ptk., illetve a lakástörvény által nem szabályozott és egyébként a helyi társadalmi viszonyok rendezése céljából önkormányzati rendelet szülessen, amely adott esetben lakásügyi kérdéseket is érinthet.
A lakásbérlet szabályozása önkormányzati szinten azt jelenti, hogy a rendelet szerint kell eljárnia a lakásbérbeadást végző önkormányzati szervnek, és abban az esetben, ha a bérlő nem fogadja el az adott rendelettel szabályozott feltételt, a szerződés nem jöhet létre. Ily módon a rendelet közvetlenül is kihat a bérlő jogaira és kötelezettségeire. Nem kizárt, hogy az önkormányzati rendelet engedje meg azt, hogy a szerződés a rendelet szabályaitól eltérjen. Szabályozhatja azt is, hogy az eltérés milyen irányú és terjedelmû.
A lakástörvény hatálya
A lakástörvény hatálya kiterjed minden lakásra – ideértve a nyugdíjasházban, garzonházban, a szobabérlő házában (a továbbiakban együtt: otthonház) lévő lakást, illetőleg lakrészt és a szükséglakást is –, továbbá a nem lakás céljára szolgáló helyiségekre. A lakás és a nem lakás céljára szolgáló helyiség fogalmát a lakástörvény tartalmazza. Az ezzel kapcsolatos értelmezési problémákra a lakásbérleti, illetve a helyiségbérleti szerződés szabályainak a részletes bemutatásakor visszatérünk.
A lakástörvény hatálybalépésekor a nyugdíjasok háza a nyugdíjasok, illetőleg az öregségi nyugdíjkorhatárt elért személyek határozatlan idejű elhelyezésére szolgáló lakás, továbbá az életkoruknak és az egészségügyi állapotuknak megfelelő gondozást nyújtó olyan lakóépület minősült, amelyben a bérlők rendszeres egészségügyi ellátásáról és állandó (nappali és éjszakai) gondozói ügyeletéről gondoskodnak.
Garzonháznak minősül az egyedülálló személyek és a fiatal, illetőleg gyermektelen házaspárok elhelyezésére szolgáló lakóépület. A szobabérlők háza a lakással nem rendelkező egyedülálló személyek és fiatal házaspárok időleges elhelyezésére szolgáló lakóegységet tartalmazó épület vagy önálló épületszárny, illetőleg külön lépcsőházzal rendelkező épületrész (Ezeket a lakáskategóriákat a korábbi szabályozás vezette be. Ezzel kapcsolatban lásd: 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet).
Külön rendelkezést tartalmaz az Ltv. a külállamok tulajdonában lévõ lakásokra és nem lakás céljára szolgáló helyiségekre. Ezen építmények bérbeadásánál a felek teljes szerződési szabadságot élveznek, ami azt jelenti, hogy pl. a bérleti szerződés felmondásánál is eltérhetnek az Ltv. kötelező rendelkezéseitől. Ha azonban a külállamok tulajdonában álló lakások (helyiségek) esetében a feleknek eltérõ megállapodásuk nincs, akkor az esetleges jogvita elbírálásánál az Ltv. rendelkezéseit kell alkalmazni.
2. fejezet
A lakásbérleti szerződés
A lakásbérleti szerződés létrejötte
A lakásbérleti jogviszony létrejöttére, a szerződés megkötésére a Ptk.-nak a szerződésre vonatkozó általános szabályai és az Ltv. szabályai az irányadóak. A szerződéskötésnél tehát nem csak az Ltv. szabályait, hanem a Ptk. rendelkezéseit is figyelembe kell venni. A lakásbérleti szerződés létrejöttével kapcsolatos szabályokat az Ltv. I. fejezete tartalmazza (Ltv. 2-5. §-ai).
A szerződés a felek akaratának kölcsönös és egybehangzó kifejezésével jön létre. A kölcsönös és egybehangzó akaratnyilatkozatnak ki kell terjednie a feleknek a lényeges, valamint bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekre.
Lakásbérleti szerződés esetén a szerződés lényeges tartalmi elemei a szerződés tárgyát képezõ lakás megjelölése, a bérleti díj mértékének a meghatározása, valamint a szerződés időtartama.
A Fővárosi Bíróság a 3.Gf.75.228/2000/3. számú határozatában kifejtette, hogy a Ptk. szerződésre vonatkozó általános szabályai az Ltv. 1. § (3) bekezdésében foglaltak rendelkezésre tekintettel alkalmazást nyerhetnek abban a körben, amelyben az Ltv. a szerződés megkötésére vonatkozóan rendelkezést nem tartalmaz. Így a Ptk. 6:58. és 6:63 §-ában foglalt rendelkezések a helyiségbérleti szerződésre is irányadóak. Ebből következően a helyiségbérleti szerződés létrejötte is csak akkor állapítható meg, ha a felek az adott szerződés szempontjából lényeges, valamint a bármelyikük által lényegesnek minősített kérdésekben meg tudtak állapodni, vagyis e tekintetben akarategyezőség állt fenn közöttük. A helyiségbérleti szerződés létrejötte szempontjából pedig a szerződés időtartama lényeges körülménynek minősül, ezért a felek megállapodásának erre a körülményre ki kell terjednie. A Fővárosi Törvényszék ugyan egy helyiségbérleti jogviszony kapcsán fejtette ki, hogy a szerződés idõtartama lényeges körülménynek minősül, azonban a határozatban kifejtettek vonatkoznak a lakásbérleti jogviszonyra is.
A lakásbérlet időtartamával kapcsolatban ismételten hangsúlyozni kell, hogy a lakásbérleti szerződés tartós jogviszony, határozatlan vagy határozott időre jön létre. A határozatlan idejű jogviszonyt a határozott idejűtől alapvetően az különbözteti meg, hogy a jogviszony tartama a szerződésből nem állapítható meg, és erre irányuló jogcselekménnyel jellemzően kifejezett jognyilatkozattal (felmondással) szüntethetõ meg. A határozott idejű lakásbérleti jogviszony létrejöttekor, vagy esetleges módosításakor a felek eleve megállapodnak abban, hogy a szerződés jellemzően külön jogcselekmény nélkül mikor szűnik meg. Ez lehet egy adott időpont vagy egy adott feltétel bekövetkezte.
Az is lehetséges, hogy a lakásbérletet határozatlan vagy határozott idejűvé valamilyen jogilag releváns tény bekövetkezése teszi.
Ami az önkormányzati lakások bérbeadásának időbeli feltételeit illeti, eltérő jogszabályi vagy szerződéses kitétel hiányában a lakásbérlet határozatlan időre jön létre. Határozott időre is létrejöhet a szerződés, ha ezt a jogszabály (helyi önkormányzati rendelet nem tiltja).
A szerződés kizárólag akkor érvényes, ha írásba foglalják, akár magántulajdonú, akár köztulajdonú (állami, önkormányzati) lakásról van szó. A szerződés létrejötte is tehát az írásba foglalás időpontjához igazodik. A nem írásban kötött lakásbérleti szerződés semmis [Ltv. 2. § (5) bekezdés].
A szerződést írásba kell foglalni, annak elmulasztása esetén a szerződés nem érvényes. Az írásbeliség, mint kötelező alaki követelmény megsértéséből eredő érvénytelenség jogkövetkezményeinek alkalmazása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy az egyébként szóban megkötött szerződés írásba foglalása miért, illetve kinek az érdekkörében bekövetkezett ok miatt maradt el (BH 2004/1/9.)
Az írásbeliség tehát érvényességi feltétel, ami nem azt jelenti, hogy ott, ahol a lakásbérleti szerződés a lakástörvény hatálybalépése előtt, vagy a lakástörvény legutóbbi, 2005. március 31-tõl hatályos módosítása előtt szóban jött létre, nem érvényes vagy csak akkor érvényes, ha utóbb írásba foglalják. Azt ugyanis, hogy lakástörvény hatálybalépése előtti szerződés érvényes e, a lakástörvény hatálybalépése előtti szabályok szerint kell megítélni.
Magántulajdonú lakás esetében a lakástörvény hatálybalépése után létrejött szerződésre is igaz, hogy írásbeliség nélkül is érvényes, ha a szerződés 2005. március 31. előtt létrejött, tekintettel arra, hogy a lakástörvény 2005. március 31-ig megengedte, hogy nem köztulajdonban álló lakásra szóban is létrejöhessen érvényes bérleti szerződés, és csak fent említett törvény vezette be, hogy valamennyi, tehát a magántulajdonú lakásokra kötött bérleti szerződések is csak írásban legyenek érvényesek. Amennyiben tehát olyan jogvita keletkezik, ahol a szerződés érvényessége meghatározó kérdés, a szerződés létrejöttének és semmi esetre sem a bérlet kezdetének vagy a lakás tényleges birtokba- vagy használatba adásának időpontja az irányadó. Ha a szerződés 2005. március 30-án szóban létrejött és azt a felek nem foglalták írásba később sem, érvényes lakásbérletről van szó akkor is, ha a bérlő a lakást csak 2005. április 1-én foglalta el.
Az Ltv. 3. §-ának (3) bekezdése szerint, ha az önkormányzati lakás, továbbá a műteremlakás bérlőjének kijelölésére vagy kiválasztására megállapodás, illetőleg a törvény hatálybalépésekor jogszabály meghatározott szervet jogosít fel, az általa megjelölt személlyel kell szerződést kötni. A bérlőkijelölésre, valamint ilyen megállapodás esetén a bérlő kiválasztására jogosult döntése alapján a szerződés határozatlan vagy határozott időre, illetőleg feltétel bekövetkezéséig köthető. A bérlőkijelölésre jogosult a szerződés tartalmára vonatkozóan – ha erre törvény vagy megállapodás felhatalmazza – egyéb feltételeket is előírhat.
Az Ltv.-ben előírt bérbeadói hozzájárulás – ha a felek megállapodásából más nem következik – a bérlőkijelölésre jogosult által meghatározott tartalommal érvényes. Ezt a rendelkezést kell alkalmazni a bérlőkiválasztási jog esetén is, ha az Ltv. a jogosult hozzájárulását írja elő.
Az önkormányzati tulajdonban lévő, a művelődési és közoktatási miniszter bérlőkijelölési jogával érintett műteremlakás bérlőkijelölésének szabályait a 15/1995. (XII. 29.) MKM rendelet szabályozza. A rendelet tartalmazza a műterem, illetve a műteremlakás fogalmát. Utal arra, hogy a műteremlakás bérlőjéül olyan alkotóművész jelölhető ki, aki tevékenységét élethivatásszerűen gyakorolja. A bérlőt a Magyar Alkotóművészeti Közalapítvány jelöli ki nyilvános pályázat és az alkotóművészeti társadalmi szervezetek képviselőiből álló és egyébként a Közalapítvány által létrehozott bizottság javaslata alapján. A hivatkozott rendelet tartalmazza a műteremlakásba bérlőtársként befogadható személyek körét, a lakás cseréjének a feltételeit is.
A lakásbérleti szerződés körében keletkező jogvitát azon időpontban hatályos rendelkezések szerint kell elbírálni, amikor a jogvita keletkezett. Abban az esetben tehát, ha a lakástörvény hatálybalépése elõtt keletkezett a jogvita, de annak elbírálására a hatálybalépés után kerül sor, nem a lakástörvény, hanem a lakástörvényt megelőző, a jogvita keletkezésekor hatályos jogszabályi rendelkezéseket kell alkalmazni (1/1971. (II. 8.) korm. rendelet (R.) és ennek végrehajtására kiadott 1/1971. (II. 8.) ÉVM. – Vhr.). Ha a lakásbérleti szerződés a lakástörvény hatálybalépése előtt már fennállt, de a jogvita a lakástörvény hatálybalépése után keletkezett, annak legfeljebb csak az érvényesség megítélése körében van jelentősége, hogy a lakásbérleti szerződés mikor jött létre. Abban a körben ennek már nincs jelentősége, hogy a jogvita elbírálásához milyen szabályokat kell alkalmazni, mert ha a jogvita a lakástörvény hatálybalépésének napját, 1994. január 1-jét követően keletkezett, a lakástörvényt és az annak alapján, annak keretein belül létrejött más jogszabályokat, pl. helyi rendeleteket kell alkalmazni
Tekintettel arra, hogy a lakásbérlet az a tartós jogviszony, amely számos esetben olyan hosszú, hogy múltja egészen a lakástörvény hatálybalépése előtti időkre is visszavezet, nem közömbös ma sem, hogy milyen szempontok szerint kell vizsgálni, hogy a lakástörvény hatálybalépése előtt már megvolt bérleti szerződés érvényes vagy érvénytelen e. A lakástörvényt 1971-től hatályosan a lakások elosztásáról és a lakásbérletről szóló 1/1971. (II. 8.) Korm. rendelet (R.) és ennek végrehajtására kiadott 1/1971. (II. 8.) ÉVM rendelet (Vhr.) elõzte meg. E rendeletek is különbséget tettek állami és nem állami lakások között. A rendeletek hatálya kiterjedt a Magyar Állam tulajdonában álló házingatlanokra illetőleg az abban lévő lakásokra, továbbá azokra a lakásokra is, melyek nem állami tulajdonú épületekben voltak, hanem olyanokban, melyekben az egyes lakások – az akkori szóhasználat szerint – személyi tulajdonban voltak. (Ez utóbbi fogalom alatt kell érteni mindent, ami nem állami tulajdon.) Ennek szellemében bérlakás az állam, állami szerv, és magánszemély tulajdonában állhatott, illetőleg e lakások tekintetében ismerte el a R. a lakásbérleti szerződés létrehozhatóságát. A Magyar Állam tulajdonai között a R. különbséget tett tanácsi bérlakás, átmeneti lakás, vállalati bérlakás és szolgálati lakás között. Az állami szervek körében domináns helyet foglalt el a tanácsi bérlakás, mely lehetett szociális jellegű, nem szociális jellegű, olyan jellegű, amelyre egyszeri illetőleg olyan jellegű, amelyre többszöri bérlõ-kiválasztási jog létezhetett (R. 3., 7., 9.§). A hatályos szabályozásban is megmaradt a tulajdonok szerinti differenciálás azzal az egyszerűsítéssel, hogy a szabályozás tárgya személyi tulajdon helyett a magántulajdonú lakás, ami alatt természetes és nem természetes személy jogalanyok tulajdonát is érteni kell. A tanácsi lakások helyett, a tanácsok megszűnésének okán az önkormányzati tulajdonú lakás vált a szabályozás tárgyává. E körön belül azonban különbséget kell tenni bizonyos szempontokból az egykor tanácsi lakásként az állami tulajdonából a helyi önkormányzatok tulajdonába ingyenesen került lakások és a saját forrásból, származékos vagy eredeti úton szerzett önkormányzati lakások között. Továbbra is létezik az egyszeri vagy többszörös bérlőkijelölési, illetve bérlőkiválasztási jog, melynek jogszabály vagy szerződés lehet az alapja. Ma is létezik szolgálati lakás, de társasházak esetében ez kizárt. Ma is létezik a szociális lakás fogalom. A Lakástörvény nem ismeri többé az átmeneti és a vállalati bérlakás fogalmát.
A lakásbérleti szerződés létrejöttének nem feltétele a lakás birtokbavétele, a használatba adás, és az sem, hogy ténylegesen történik e bérleti díj fizetés. A lakásbérleti jogviszony létezése egyedül attól függ, hogy a felek az írásbeli szerződést érvényesen megkötötték e. Minden olyan eset, amikor erre nem kerül sor, de van lakáshasználat, az nem bérleti jogviszony, hanem egyéb, jellemzően lakáshasználati helyzet. Ami a lakásbérleti jogviszony jellegzetességei közül az időleges ingatlanhasználatot illeti, ez nyilvánvaló, ha határozott idejű bérleti jogviszonyról van szó, természetesen azzal a disztinkcióval, hogy dologbérletre tekintettel az időlegesség vizsgálatánál fontos szempont a dolog létezésének előre látható tartama.
Nyilvánvalóan nem minősül időlegesnek az a lakásbérleti megállapodás, amely 200 évre jön létre, hiszen aligha képzelhető el akár a bérbeadó, akár a bérlő lakáshasználata, vagy a lakás ilyen hosszú távú fennmaradása. Az azonban, hogy a felek irracionális használati tartamban állapodnak meg, nem jelentheti azt, hogy a szerződés érvénytelen, ha egyébként létező személyek között, írásban, valós ingatlan használatára, bérleti díj kikötése mellett jött létre. Nyilvánvaló, hogy jogvita esetén a bíróság a szerződést a lehetetlen ezért semmis tartalma szerint minősíti, de ugyanakkor az érvényessé nyilvánítás érdekében kiküszöböli az érvénytelenségi okot, miáltal a bérleti szerződés e jellege nem változik, csupán az irracionális, semmis tartalom, pl. az ingatlant túlélő szerződéses tartam változik bírói intézkedés folytán racionálisra.
Az sem jelenti a lakásbérleti szerződés érvénytelenségét, ha a felek, bár határozott időtartamról írnak a szerződésben, de a szerződés a megszűnés időpontját vagy feltételét nem szabályozza. Ebben az esetben a szerződés valós tartalma az, hogy a kifejezett, de tartalom nélküli rendelkezése ellenére is határozatlan idejû.
Az sem okozza a szerződés érvénytelenségét, ha a felek megteremtik a bérleti díjra való jogosultságot, és a bérleti díjfizetésre vonatkozó kötelezettséget, de a szerződésben nem rögzítik a bérleti díj mértékét akár azért, mert egyáltalán nem állt szándékukban ezt írásban rögzíteni, akár azért, mert erről más iratban kívántak rendelkezni.
Az sem okoz érvénytelenséget, ha a felek nem a szerződés megkötésekor állapodnak meg a lakbérben. Kétségtelen, hogy az Ltv. 2. §-ának (4) bekezdése szerint: „A fizetendő lakbérben a szerződés megkötésekor kell megállapodni.”
Az idézett mondatot ugyanis nem úgy kell érteni, hogy addig nincs létrejött lakásbérleti szerződés, amíg a lakbér mértékében nincs a felek között egyetértés. A lakásbérleti szerződést ugyanis nem az teszi érvényessé, ha a lakbér mértékében nincs vita, hanem az, ha a felek között legalább abban egyetértés van, hogy bérbeadó szolgáltatása a konkrét lakás használatba adása és a bérlõ ellenszolgáltatásképpen ezért, lakbér fizetéssel tartozik. A „mennyit kell fizetni?” probléma kilép az érvényességi körből. Ez a szerződés létrejöttét és tartalmát illetően nem érvényességi kellék.
Ha a szerződés megkötésekor a felek között a lakbérben nincs konszenzus, bármelyik fél a bíróságtól kérheti a lakbér megállapítását.
Az Ltv. 6. § (2) bekezdése ugyanis kimondja, hogy „Ha a felek a lakbérben vagy a lakbér módosításában nem tudnak megegyezni, annak megállapítását a bíróságtól kérhetik. A bíróság jogerős határozatáig a lakásért a korábban fizetett, ennek hiányában a bérbeadó által közölt lakbért kell fizetni.”
Ha a jogalkotó úgy értette volna, hogy lakbér mértékében való megállapodás nélkül a lakásbérleti szerződés nem tekinthető létrejöttnek vagy érvényesnek, akkor nem tette volna lehetővé azt, hogy megállapodás hiányában bíróság állapítsa meg a lakbér mértékét. Ugyanis, ha ezt a kérdést azzal a logikával közelítenénk meg, hogy mindaddig, ameddig nem létezik lakbér, érvényes lakásbérleti szerződés sem létezik, akkor ebből az következne, hogy akkor, amikor a bíróság a lakbért meghatározza, lényegében létrehozza a lakásbérleti szerződést, vagy érvénytelenségi okot kiküszöböl ki. Eltekintve a szerződéskötési kötelezettség ritka eseteitől, a bíróságnak jogszabályi okokból nem áll módjában lakásbérleti szerződést létrehozni, miáltal lakáshasználati szerződésbõl sem csinálhat lakásbérletit. Nyilvánvaló ezért, hogy a lakbér mértékében történő megállapodás hiánya nem akadálya egy érvényes lakásbérleti szerződés létrehozásának.
Önmagában a lakáshasználatért való díjfizetés a lakáshasználatot nem minősíti bérleti jogviszonynak. A lakásbérleti szerződés nélküli lakáshasználati díj fizetése lakáshasználat ellenében a lakáshasználat ellenszolgáltatása, és nem a bérlő, hanem a lakáshasználó teljesítése.
A lakásbérleti szerződés alanyai
A lakásbérleti szerződésben a bérbeadói oldalon bárki szerepelhet, aki lakás bérbeadására jogosult. Ennek megfelelően lehet természetes vagy jogi személy is. A bérbeadó elsősorban a lakás tulajdonosa, aki a Ptk. 5:30. § (1) bekezdése alapján jogosult a lakás használatát bérleti szerződés keretében másnak átengedni.
A bérbeadó lehet a lakás haszonélvezője is, aki a Ptk. 5:148. §-ának (1)-(2) bekezdése alapján jogosult a használat átengedésére és e jogát a tulajdonos személyében időközben esetleg bekövetkező változás sem érinti. A Ptk. 5:148. §-ának (1) bekezdése szerint a haszonélvező a haszonélvezeti jogot nem ruházhatja át, de annak gyakorlását átengedheti. Ellenérték fejében a haszonélvezeti jog gyakorlását csak akkor lehet átengedni, ha a tulajdonos – azonos feltételek mellett – a dolog használatára nem tart igényt. Ez a rendelkezés a tulajdonos részére egyfajta elővásárlási jogot biztosít, ami azt jelenti, hogy a bérleti szerződés tervezetét a tulajdonosnak is meg kell küldeni annak érdekében, hogy eldönthesse, hogy a megkötendő szerződésbe a szerződésben foglalt feltételekkel be kíván-e lépni.
A bérbeadói oldalon szerepelhet több személy is. Ennek leggyakoribb esete, ha a lakás közös tulajdonban áll. Ilyenkor a bérbeadó tulajdonostársak pozíciója az egyetemleges jogosulti pozíciónak felel meg.
Állami tulajdonban álló ingatlan esetén a bérbeadó lehet az ingatlan felett kezelői jogot gyakorló szervezet is.
„A magántulajdonban álló vagyonra irányuló vagyonkezelői szerződés esetében azonban jelentős problémát vet fel az, hogy önálló „vagyonkezelői jogot” Polgári Törvénykönyvünk nem – és más törvényünk sem – ismer, valamint a Ptk. idegen dologbeli jogokra vonatkozó klaausulája a szerződő felek számára sem teszi lehetővé a vagyonkezelői jog létrehozását. Ennek megfelelően a megbízási, vállalkozási típusú szerződés vagy ezek szabályainak ötvözésével megkötött szerződés sem alapozhatja meg a vagyonkezelő számára olyan dologi védelemmel ellátott jogának létrehozását, amelyet a szerződő feleken kívüli harmadik személyek irányában gyakorolhat.” (Sándor István: A vagyonkezelői jog szabályozása, Gazdaság és Jog, 2000. évi 3. szám)
Az önkormányzatok tehát a hatályos jogi szabályozás alapján nem köthetnek olyan vagyonjogi szerződéseket, amelyek alapján a vagyonkezelőt a rábízott vagyon tekintetében a tulajdonosi jogok illetik meg. Ennek ellenére az önkormányzatok a tulajdonukban álló lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek kezelésével, fenntartásával és hasznosításával sok esetben az általuk alapított „vagyonkezelő gazdasági társaságot” bízzák meg azzal, hogy a vagyonkezelő jogosult a rábízott ingatlanokat hasznosítani. A joggyakorlatban vita alakult ki, hogy ilyen esetben a vagyonkezelő szervezet jogosult-e, és ha igen, milyen feltételekkel a rájuk bízott ingatlan saját nevében történő bérbe adására, a bérbeadói jogok – ide értve a felmondási jogot – gyakorlására is.
Ha a tulajdonos ügyviteli vagy bizományosi megbízással a bérbeadói jogokat teljes körűen átruházza a vagyonkezelőre, a bérbeadó ez a személy. A bérbeadó jogok gyakorlása nem jelenti azt, hogy a tulajdonos megfosztotta önmagát e jogok gyakorolhatóságától, tehát a jogot bármikor magához vonhatja. Teheti ezt a jogviszony fennállása alatt is, és az is elképzelhető, hogy a jogviszonyt ő maga szünteti meg.
A bérbeadói jogok gyakorlásától el kell határolni a bérbeadói igények perbeli érvényesítését. A bírói gyakorlat nem egységes abban a tekintetben, hogy perbeli jogérvényesítéssel a vagyonkezelő megbízható-e. Az egyes jogosítványok tekintetében is eltérő a bírói gyakorlat. A bérleti szerződés módosítása (pl. a bérleti díj emelése) tekintetében egységes a gyakorlat abban, hogy ezt az igényt a vagyonkezelési szerződés alapján a bérleti szerződésben bérbeadóként feltüntetett személy is peresítheti. A lakás, illetve a helyiség kiürítése körében viszont a gyakorlat afelé hajlik, hogy ezt a jogot csak a tulajdonos érvényesítheti akkor is, ha van a bérbeadói jogokat gyakorló személy, mert ez a dologhoz és a dologhasználathoz fűződő, a bérleti jogviszonnyal össze nem függő igény. A kiürítés jogalapja ugyanis a lakástörvényben található, de az igény is a tulajdonosi birtoklás visszaállítását célozza (Ptk. 5:22. §).
A jogi dilemmák áthidalhatóságát a bírói gyakorlat abban látja, hogy a vagyonkezelői szerződéseket nem ügyviteli megbízásnak, hanem egyéb bizománynak tekinti, miáltal a vagyonkezelő a Ptk. szerint saját nevében történő perlésre is jogosult.
A Győri Ítélőtábla a Pf.I.20.049/2006/5. számú határozatában kifejtette, hogy „Ha a bérleti szerződést bérbeadóként nem a lakás tulajdonosa kötötte meg, a szerződés felmondására csak az jogosult, aki a szerződést saját nevében bérbeadói minőségében megkötötte. A felmondás jogával az önkormányzati bérlakásnál is csak a bérbeadó élhet és a bérbeadó nem szükségképpen azonos a tulajdonosi önkormányzattal.”
Egy másik ügyben a Fővárosi Bíróság kifejtette, hogy az önkormányzat és az önkormányzati ingatlanok kezelésével megbízott vagyonkezelő szervezet közötti megbízási szerződés nem ad lehetőséget arra, hogy a vagyonkezelő az önkormányzatot megillető jogok érvényesítése érdekében pert indítson, illetve, hogy a megbízási szerződés perindításra is kiterjedjen. „Erre a felperesnek csak akkor lett volna lehetősége, ha a bérlemény tulajdonosa, vagyis az I. Kerületi Önkormányzat a felperessel nem megbízási, hanem bizományi típusú szerződést köt, mely esetben – a Ptk. 6:271. §-a szerinti módon – a felperes a saját személyében vált volna jogosulttá arra, hogy a megbízója javára, de a saját nevében kötött szerződésekből eredő jogvitákban a saját nevében érvényesítse az igényeket a peres eljárásban.” (Fővárosi Bíróság 3.Gf.75.993/2000/6.)
Ha a lakásbérleti szerződést a tulajdonos képviselője (tehát nem megbízott és bizományos) kötötte meg, nem lehet szó arról, hogy önmaga a tulajdonost a perben is képviselje, hacsak erre jogszabály nem jogosítja. Arra, hogy ilyen jogosítást önkormányzati rendelet tartalmazzon, sem az Mötv., sem a lakástörvény nem ad felhatalmazást és ez nem fér bele a lakástörvény kereteibe.
A szakirodalom álláspontja szerint a lakásbérleti szerződésben a bérlői oldalon csak természetes személy állhat. Az önkormányzati és állami tulajdonú lakások tekintetében azonban a bérlői pozícióban csak olyan személy szerepelhet, akit bérlőként kijelöltek. Ugyancsak önkormányzati lakások tekintetében érvényesül az a rendelkezés, hogy ha korábban megállapodás alapján fennálló, vagy az Ltv. hatálybalépésekor jogszabály alapján biztosított ismételten gyakorolható bérlőkijelölési jog áll fenn, akkor a lakásbérleti szerződést csak a bérlőkijelölési jog gyakorlására jogosult rendelkezésével kijelölt személlyel lehet megkötni.
A bérlő kizárólag az lehet, akit e minőségben a lakásbérleti szerződés megjelöl. A bérlővel a lakásba költöző más személy a beköltözés tényével, de azzal sem szerez bérlői minőséget, hogy a bérlővel házastársi kapcsolatban áll, vagy házasságot létesít. A házastárs akkor válik bérlőtárssá, ha erről a szerződés kifejezetten rendelkezik, ideértve azt az esetet is, ha a házasság tényére tekintettel kerül sor a szerződés alanyi körének a megváltoztatására úgy, hogy abban az egyedüli bérlő helyett a házastársat, mint bérlőtársat is feltünteti.
Meg kell jegyezni, hogy az Ltv. nem tiltja a lakás egészben vagy részben történő üzleti hasznosítását, függetlenül attól, hogy maga a tulajdonos használja-e azt eltérő célra vagy pedig bérbe adja.
Önkormányzati lakás nem lakás céljára csak kivételes esetben adható bérbe. A bérbeadás lehetőségét és feltételeit az önkormányzat rendeletben állapíthatja meg.
A nem lakás céljára történő hasznosítás esetén indokolt, hogy a bérleti jogviszonyra az Ltv.-nek a helyiségre vonatkozó rendelkezései legyenek az irányadóak.
Ha a bérlő utóbb a bérleti szerződés megkötését követően kívánja a lakást nem lakás céljára használni, akkor ehhez a bérbeadó hozzájárulására van szükség. Ellenkező esetben a használat jellegének a megváltoztatása rendeltetésellenes használatnak minősülhet és alapot adhat a lakásbérleti szerződés felmondására.
A lakásba befogadott személyek
Magánlakás esetében bérbeadói hozzájárulással, állami és önkormányzati lakás esetében hozzájárulás nélkül is befogadhatók egyes személyek. Erről az Ltv. 21. § a rendelkezik.
Az Ltv. 21. §-ának (1) bekezdése szerint: „A bérlő a lakásba más személyt – a kiskorú gyermeke, valamint a befogadott gyermekének az együttlakás ideje alatt született gyermeke kivételével – a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával fogadhat be.”
A 21. § (2) bekezdése pedig kimondja, hogy önkormányzati lakásba a bérlő a bérbeadó írásbeli hozzájárulása nélkül is befogadhatja házastársát, gyermekét, befogadott gyermekének a gyermekét, valamint szülõjét.
A 21. § (3) bekezdése szerint: „A bérlőtárs a lakásba más személyt – a kiskorú gyermeke, valamint a befogadott gyermekének az együttlakás ideje alatt született gyermeke kivételével – a másik bérlőtárs írásbeli hozzájárulásával fogadhat be.”
A társbérlő a lakrészébe – a (2) bekezdésben említetteken kívül – más személyt csak a másik társbérlő írásbeli hozzájárulásával fogadhat be.
Az Ltv. 21. § (3)-(4) bekezdése szerinti befogadáshoz a bérbeadó írásbeli hozzájárulása is szükséges, kivéve azt a személyt, akit a bérlő a bérbeadó hozzájárulása nélkül is befogadhat.
Önkormányzati lakás esetén, ha a befogadáshoz a bérbeadói hozzájárulás szükséges, ennek feltételeit önkormányzati rendelet határozza meg.
Az együtt lakó személyek jogszerű lakáshasználók, de nem bérlők. A bérbeadóval jogviszonyban nem állnak, és semmilyen jogviszony keletkezése nem vezethető vissza ráutaló magatartásra. A családtagok és más, szívességből együtt lakó személyek lakáshasználata a bérbeadó és bérlő bérleti szerződésének járulékos következménye, ezért a bérlővel együtt lakó személyek lakáshasználata is a jogok és kötelezettségek, valamint az időbeli terjedelem tekintetében a bérleti szerződéshez igazodik. A legfontosabb, hogy a bérleti szerződéssel az együtt lakó személyek lakáshasználati joga is megszűnik, kivéve azokat, akik jogszabálynál fogva a lakásbérlet folytatására jogosultak.
A bérlő törvényes feltételek mellett mást is befogadhat a lakásba. Harmadik személy befogadása nem jelenti bérlőtársi jogviszony létrehozását. Akkor is így van ez, hogyha a befogadott személyek a bérlő halálát követően a lakásbérleti jogviszonyt folytathatják. Akkor, ha több személy folytathatja a lakásbérleti jogviszonyt, őket a bérbeadó a jogviszony folytatójaként bérlőtársi minőségben köteles elismerni. Ez azonban nem egy már meglévő jogviszonyhoz történő csatlakozás esete, hanem az az eset, amikor több személy együttesen és egyidejűleg hoz létre a bérbeadóval bérleti jogviszonyt. Ők ilyenkor eleve bérlőtársi minőségükben hoznak létre bérleti szerződést.
Bérlőtársak
Lakásbérleti szerződés esetén nemcsak a bérbeadói, hanem a bérlői oldalon is létezhet több személy. Ha egy lakásnak több bérlője van, bérlőtársakról beszélünk. Nem szempont a bérlőtársi minőség megállapíthatóságánál, hogy a bérlői pozícióban lévő több személy között a bérlőtársi helyzeten túlmenően van-e más jellegű jogi kapcsolat (pl. házasság).
Az Ltv. 4. § (1) bekezdése kimondja, hogy a lakást több bérlő együttesen is bérelheti (bérlőtársak). Önálló bérlet esetén bérlőtársi jogviszony akkor létesíthető, ha ebben a bérbeadó és a bérlő, valamint a leendő bérlőtárs megállapodnak. Önkormányzati lakásra bérlőtársi szerződés önkormányzati rendeletben meghatározott feltételekkel köthető.
Önkormányzati lakásra – ha a bérlőkijelölésre jogosult eltérően nem rendelkezik – a házastársak közös kérelmére, bérlőtársi szerződést kell kötni. A bérlőtársak jogai és kötelezettségei egyenlőek, jogaikat együttesen gyakorolhatják. Kötelezettségük a bérbeadóval szemben egyetemleges.[Ltv. 4. § (5) bekezdés]
A bérlőtársi jogviszony létesítésére vonatkozó szabályok eltérnek a bérleti jogviszony keletkezésére vonatkozó általános szabályoktól. Bérlőtársi jogviszony nem csak úgy keletkezhet, hogy egyszerre többen vesznek bérbe egy lakást, hanem úgy is, hogy egy vagy több személy által kötött bérleti szerződéshez további személyek csatlakoznak.
A bérlőtársi kapcsolat jellegzetessége, hogy valamennyien az egész lakás osztatlan közös használatára jogosultak, és a bérbeadóval szembeni felelősségük egyetemleges, belső viszonyukban a felelősség és teherviselés eltérő megállapodás hiányában egyenlő arányú. A bérlőtársak külső viszonyaiban a fő szabály az egyetemlegesség. A bérbeadó és a bérlőtársak eltérő megállapodása hiányában a bérbeadó valamennyi bérlőtárstól külön-külön is, önállóan követelheti a bérleti díj teljes összegét, a bérleti szerződésbe foglalt, vagy egyébként jogszabály által előírt valamennyi kötelezettség teljesítését. Igaz ez arra az esetre is, ha a bérlőtársak a lakásban kárt okoznak, akár együtt, akár külön-külön.
A bérlőtársak jogainak és kötelezettségeinek két oldala van: Egyik a külső viszonyokban megjelenő, a másik a belső viszonyokban megjelenő oldal. A bérlőtársak belsõ viszonyukban egyenlő arányok szerint viselnek jogokat és kötelezettségeket. A bérlőtársak ezt az egyenlő arányt megállapodással megváltoztathatják. Külső viszonyokban azonban ez a megállapodás nem hatályos, feltéve, hogy a harmadik személlyel a bérlőtársak nem állapodtak meg abban, hogy a vele való viszonyban is az eltérő arány érvényesül. Amennyiben egy lakásnak több bérlője bérlőtársként használja a lakáshoz tartozó, vagy a lakáshoz nem tartozó, de a lakóépületen belül lévő, közös célokat szolgáló épületrészeket, úgy a használat valamennyi bérlőtársat megilleti, de előfordulhat, hogy a bérlőtársak e tekintetben is megállapodnak abban például, hogy valamelyik bérlőtárs nem, vagy nem azonos mértékben használhatja ezeket az ingatlanrészeket. Ez a megállapodás nem jelenti azt, hogy a bérbeadó a megállapodásra tekintettel korlátozhatja bármelyik bérlőtárs törvényes jogát az ingatlanhasználatra.
A bérlőtársaknak a használattal kapcsolatos megállapodása a bérbeadóra nem hat ki, kötelezettségük a bérbeadóval szemben továbbra is egyetemleges marad.
Bizonyos esetekben a bíróság is elrendelheti a használat megosztását. Ebből a szempontból azonban különbséget kell tennünk aszerint, hogy a bérlőtársi jogviszony házastársak vagy más személyek között áll fenn.
A bíróság a házastársakat közös jogcím alapján megillető lakás használatát megosztja, ha ez a lakás adottságai alapján lehetséges. Nem osztható meg az adottságainál fogva arra alkalmas lakás használata, ha az egyik házastárs olyan felróható magatartást tanúsít, amely miatt a közös használat a másik házastárs vagy a kiskorú gyermek érdekeinek súlyos sérelmével járna. (2013. évi V. tv. 4:81. § (1), (4))
Míg a lakástörvény hatálybalépése előtt létezhettek olyan helyzetek, amikor a bérlőtársi jogviszony jogi tény pl. házasságkötés és házastárs lakásba költözése keletkeztetett bérlőtársi jogviszonyt, mégpedig anélkül, hogy ehhez a bérbeadó bármiféle jognyilatkozata illetőleg a bérleti szerződés változtatása szükséges lett volna, addig a lakástörvény hatálya alatt, tehát napjainkban is elképzelhetetlen, hogy bérlőtársi jogviszony megfelelő tartalmú bérleti szerződés nélkül létezzen. Ez azonban nem azt jelenti, hogy a lakástörvény hatályba lépése előtt a korábbi jogszabályok alapján létrejött, azok alapján jogszerűnek minősülő bérlőtársi jogviszonyt nem ismerjük el.
Bérlőtársi jogviszonyt létesítő bérleti szerződésre alakszerűségi szempontból ugyanazok a szabályok érvényesülnek, mint a bérleti szerződésre. Minden esetben szükséges az írásbeliség, és abban a helyzetben, amikor már fennálló bérleti szerződés alanyi köre bővül a bérlőtárs jogviszonyba lépésével, természetszerűleg szükséges az is, hogy a már korábban is bérlői minőséget szerzett személy a bérlőtársi szerződés megkötéséhez hozzájáruljon, ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy a bérbeadó és a bérlők a korábbi szerződés alanyi körét új okirat aláírásával bővítik.
Amennyiben a bérlőtársi jogviszony létrehozása körében érvénytelenségi ok lép fel, azokban a helyzetekben, ahol a bérlőtárs utóbb kapcsolódik a bérleti jogviszonyba, az érvénytelenség nem hat ki az eredeti bérleti szerződésre, azaz a bérleti szerződés nem válik érvénytelenné csupán azért, mert a bérlőtárs belépésekor jogellenesség, esetleg akarathiba következett be. Önkormányzati lakások esetében a Lakástörvény 4. § (3) bekezdése előírja, hogy rendeletileg meghatározott feltételek szabhatók a bérlőtársi jogviszony létesítésére.
A bérlőtársak a lakásban a többi bérlőtárs hozzájárulása nélkül más személyt nem fogadhatnak be, és hozzájárulás esetében is a befogadásnak csak akkor van helye, ha a hozzájárulást a bérlőtársak írásban adták meg. Ha a befogadott személy a bérlőtárs kiskorú gyermeke, kiskorú örökbefogadott, mostoha és nevelt gyermeke, valamint a befogadott gyermek azon gyermeke, aki az együttélés során született, semmilyen hozzájárulásra nincs szükség a befogadáshoz.
Önkormányzati lakás esetében a lakásba történő befogadáshoz szükséges hozzájárulás feltételeit a Lakástörvény felhatalmazása alapján önkormányzati rendelet is meghatározhatja. A felsorolt személyek körébe, mint látszik, nem tartozik a bérlőtárs házastársa, élettársa, vagy akár olyan személy, akivel megállapodás alapján tartási jogviszonyt létesített. Ez azt jelenti, hogy ezen személyek befogadása is csak akkor lehetséges, ha a bérlőtársak ehhez írásban hozzájárultak. A törvény nem szól arról, hogy az írásbeli hozzájárulásnak előzetesen kell megtörténnie, tehát a már befogadott személy esetében is előfordulhat, hogy a többiek megadják a hozzájárulásukat. Ez a befogadást visszamenőleges hatállyal jogszerűvé teszi.
Tekintettel arra, hogy a befogadottak körébe akár albérlő is tartozhat, felvetődik az a kérdés, hogy az albérlő befogadása vagy az albérleti szerződés megkötése igényli e a bérlőtársak hozzájárulását. Tekintettel arra, hogy a bérlőtársak a lakás de jure osztatlan közös használói, az albérleti szerződés létrehozásához valamennyiük szerződéses akarata szükséges, azaz álláspontunk szerint a bérlőtársak bérleményét képező lakás egy részének albérletbe adása az albérlő és a bérlőtársak közötti személyek között létrejövő albérleti szerződéssel lehetséges. Bármelyik bérlőtárs szerződéskötési szándékának és akaratnyilvánításának hiánya azt eredményezi, hogy a szerződés nem jön létre. Tekintettel arra, hogy a Ptk. 5:5. § (5) bekezdése és 6:71. §-a értelmében bíróság szerződést csak szerződéskötési kötelezettség esetében hozhat létre, kizártnak tartjuk, hogy a bérlőtárs hozzájárulása az albérleti szerződéshez ítéleti úton pótolható legyen, hiszen ez az albérleti szerződés létrehozását jelentené. (Nincs hatályban olyan jogszabály, amely albérleti szerződés tekintetében szerződéskötési kötelezettséget ír elő.) A jognyilatkozat-pótlás Ptk. 1:5. § (2) bekezdésében írt eset nem az, amely szerződéses jognyilatkozat pótlására alkalmas. Tekintettel arra, hogy a bérlőtársak közös akarata az albérleti jogviszony létrehozása, ezért annak felmondása vagy kölcsönös akarattal történő megszüntetése is közös eljárásukat és egyetértésüket igényli.
A bérlőtársak egyetemlegessége jelenik meg akkor is, amikor a bérbeadó relációjában a lakással rendelkezni kívánnak, így akkor tehát, ha a bérleti szerződést meg akarják szüntetni, a szerződés az egész lakás tekintetében fel akarják mondani. A bérlőtársak egyikének bérbeadói felmondásra okot adó magatartása esetében az egyetemlegesség nem érvényesül, tehát a bérlőtársi jogviszony a többi bérlőtárs jogainak érintése nélkül is felmondható, és magától értetődő az is, hogy valamennyi bérlőtárs és a bérbeadó megállapodhatnak abban, hogy az adott bérlőtárs bérleti jogviszonya megszűnik, azaz a bérlőtársak száma csökken. Az ilyen megállapodás a bérleti szerződés alanyváltozásaira tekintettel írásbeliséget igényel, ezért a megfelelő okirat szerkesztése törvénynél fogva kötelező, s az okiratot valamennyi bérlőtárs és a bérlő is aláírja, ideértve azt a bérlőtársat is, akinek a jogviszonya az okirat tartalma szerint megszűnik.
A bérlőtársi jogviszony esetében nem csak az a probléma vetődhet fel, hogy a bérbeadó kívánja megszüntetni a bérlőtársak valamelyikének ezen jogviszonyát, hanem az is, hogy egy másik, vagy a másik bérlőtárs. A Lakástörvény értelmében ez nem megoldható, de erre irányuló perben bíróság megszüntetheti a bérlőtársi jogviszonyt, ha annak törvényi feltételei fennállnak. A törvényi feltételek lényegében azonosak azzal, melyeket a Lakástörvény 24. § a a bérleti jogviszony felmondására ír elő. Van azonban a jogviszony specialitásából eredő különbség, nevezetesen: lehetséges a megszüntetés akkor is, ha a bérlőtárs a lakásba be sem költözött, és/vagy a lakás és a lakbérhez, illetőleg a lakásfenntartás költségeihez nem járul hozzá. Nyilvánvaló specialitás az is, hogy nem csak a bérbeadóval szemben tanúsított magatartások, hanem a bérlőtársakkal szemben tanúsított magatartások is okot adhatnak a bérlőtársi jogviszony megszüntetésére.
Társbérlők
E jogviszony bérlőtársi jogviszonnyal szembeni legalapvetőbb specifikuma, hogy a társbérlők a lakásnak nem osztatlan közös használói, hanem használatuk már a bérleti szerződés szintjén is térben elkülönített, kizárólag a lakás egyes helyiségeinek külön használatára, s más helyiségeinek osztatlan közös használatára jogosít fel.
Az Ltv. 5. §-ának (1) bekezdése szerint, ha a szerződés alapján a bérlők a lakás meghatározott lakószobáját és egyes helyiségeit kizárólagosan, más helyiségét pedig közösen használják, társbérlők. A társbérlő önálló bérlő. Önkormányzati és állami lakásban megüresedett társbérleti lakrészt ismételten, önálló bérletként bérbe adni nem lehet.
Önkormányzati rendelet szabályozza az önkormányzati lakásban lévő megüresedett társbérleti lakrésznek a lakásban maradó társbérlő részére történő bérbeadásának feltételeit. [Ltv. 5. § (3) bekezdés]
A társbérlői jogviszony a bérbeadóval létrehozott önálló bérleti szerződéssel jön létre, melyhez a másik társbérlő hozzájárulása akkor sem szükséges, ha ő már korábban is kötött olyan lakásbérleti szerződést, mely őt a lakásnak csak részleges használatára jogosította fel. A társbérlő a saját lakrészével önállóan rendelkezik, olyannyira, hogy azt el is cserélheti, bérleti jogviszonyát megszüntetheti, vagy befogadhatja házastársát, gyermekét, befogadott gyermekének a gyermekét, valamint szülőjét.
Más személyt a másik társbérlő írásbeli hozzájárulásával fogadhat be. [Ltv. 21. § (4) bekezdés]
Az önállóság abban is megnyilvánul, hogy az egyik társbérleti szerződés megszüntetése automatikus nem hat ki a másik társbérlet jogviszonyára, tehát a társbérlő jogviszonyának megszüntetése révén a lakásban maradó társbérlő nem válik az egész lakás használójává. Az azonban a Lakástörvény 5. § (1) bekezdése alapján kizárt, hogy állami vagy önkormányzati tulajdonú lakás esetében ilyen esetben ismét bérbe lehessen adni a megüresedett lakásrészt önálló bérleményként,
Az Ltv. 5. § (2) bekezdése szerint önkormányzati és állami lakásban megüresedett társbérleti lakrészt ismételten, önálló bérletként bérbe adni nem lehet.
Ez lényegében azt jelenti, hogy az állami vagy önkormányzati bérbeadó ilyen esetekben a lakás egészét a visszamaradt társbérlőnek vagy új bérlőnek adhatja bérbe. Erre irányuló szerződési kötelezettséget a törvény nem ír elő, de nem kizárt, hogy a törvény felhatalmazása alapján helyi rendelet teremtsen ilyen jellegű szerződési kötelezettséget, ami azt jelenti, hogy amennyiben a visszamaradt társbérlő azt kívánja, az állami vagy önkormányzati bérbeadó nem zárkózhat el az egész lakásra vonatkozó bérleti szerződés megkötésétől. A másik társbérlő lakásbérleti jogviszonyának bírósági úton történő megszüntetése lehetséges. Erre akkor kerülhet sor, ha a társbérlő vagy a vele együtt lakó személy magatartása olyan, amely zavarja a lakásban lakó személyek nyugalmát, velük szemben az együttélés követelményeit durván sértő, botrányos magatartást jelent, ha a törvényi tiltó rendelkezés ellenére fogad be harmadik személyt, vagy a lakásfenntartás közös költségeihez történő hozzájárulást nem teljesíti, a közös használatú helyiségeket rongálja, szennyezi, tisztán tartásáról nem gondoskodik. Mint az a Lakástörvényben többször ismétlődő elvárás, ebben a helyzetben is szükséges az, hogy a társbérlői jogviszony megszüntetésére irányuló per megindítása előtt megtörténjen egy olyan felszólítás, amely a fizetési kötelezettségek teljesítésére, vagy a kifogásolt magatartások abbahagyására irányul. A perindítás határideje az attól számított harminc nap, amely a felszólításban megjelölt határidő utolsó napja, feltéve természetesen, hogy a határidőben a felszólításnak a társbérlő nem tett eleget. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár, ami azt jelenti, hogy nem hivatkozhat a felperes arra, hogy akárcsak tőle független okok is akadályozták őt abban, hogy harminc napon belül a pert megindítsa. E határidő anyagi jogi jellegű, azaz a pert indító iratnak (kereset) a bírósághoz legkésőbb a határidő utolsó napján meg kell érkeznie. Ha nem így történik, a bíróság a keresetet idézés kibocsátása nélkül elutasítja. A kereset nem irányulhat arra, hogy a távozásra kötelezhető társbérleti lakrészt a bíróság bocsássa a visszamaradt társbérlő használatába, és arra sem, hogy a bíróság kötelezze a bérbeadót arra, hogy e lakrészre kössön bérleti szerződést. Más kérdés az az eset, hogy ha a bérbeadót a kifejtettek szerint jogszabályból eredő szerződéskötési kötelezettség terheli, ez esetben a bérbeadóval szemben érvényesíthető igény az, hogy a bíróság módosítsa a fennálló társbérleti szerződést úgy, hogy a szerződés többé ne társbérleti jellegű legyen, hanem az egész lakásra kiterjedjen. Ez esetben tehát a módosítás a lakásbérleti szerződés tárgyára, és ebből fakadóan nyilván a használat ellenszolgáltatására, a bérleti díjra is vonatkozik.
A lakásbérleti szerződés tárgya
A lakástörvény 1. §-ának (1) bekezdése szerint a törvény hatálya – többek között – a lakásra terjed ki. A lakás fogalmát a saját alkalmazása szempontjából több jogszabály is meghatározza. A lakás műszaki értelemben vett kritériumairól a 253/1997. (XII. 20.) Korm. rendelet (OTÉK) 105. §-ának (1) bekezdése rendelkezik. Eszerint a lakást és a hozzá tartozó helyiségeket úgy kell kialakítani, hogy azok együttesen tegyék lehetővé
a) a pihenést (az alvást) és az otthoni tevékenységek folytatását,
b) a főzést és az étkezést,
c) a tisztálkodást, a mosást, az illemhely-használatot,
d) az életvitelhez szükséges anyagok és tárgyak tárolását (pl. élelmiszer-tárolás, hűtés, ruhanemű-, tüzelő-, gépkocsitárolást, stb.).
Az OTÉK 105. §-ának (2) bekezdése szerint a lakás legalább egy lakószobájának hasznos alapterülete nagyobb legyen 17,0 nm-nél, ezen kívül a 105. § (3) bekezdése szerint a lakásnak fűthetőnek is kell lennie.
Ennek a követelményrendszernek természetesen a lakás építése, létesíthetősége szempontjából van jelentősége a lakóingatlan, illetve lakóépület építésének engedélyezése körében.
Ehhez kapcsolódik az Illetéktörvénynek a 102. § (1) bekezdés f) pontjában megadott lakástulajdon fogalma is: „Lakástulajdon: lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás megnevezéssel nyilvántartott vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlan a hozzá tartozó földrészlettel. Lakásnak minősül az építési engedély szerint lakóház céljára létesülő építmény is, amennyiben annak készültségi foka a szerkezetkész állapotot (elkészült és ráépített tetőszerkezet) eléri. Ha az ingatlan-nyilvántartásban tanyaként feltüntetett földrészleten lakóház van, az épületet – a hozzá tartozó kivett területtel együtt – lakástulajdonnak kell tekinteni. Nem minősül lakástulajdonnak a lakóépülethez tartozó földrészleten létesített, a lakás rendeltetésszerű használatához nem szükséges helyiség még akkor sem, ha az a lakóépülettel egybeépült, továbbá az ingatlan-nyilvántartásban lakóházként nyilvántartott olyan épület, amelyet az illetékkötelezettség keletkezését megelőzően már legalább öt éve más célra hasznosítanak.”
Az Illetéktörvény fogalommeghatározása tehát lakástulajdonnak tekinti az ingatlan-nyilvántartásban már önálló ingatlanként bejegyzett lakáson túlmenően azt az épületet is, amely még az ingatlan-nyilvántartásban ugyan nem nyert önálló ingatlanként bejegyzést, de műszaki értelemben szerkezetkész állapotban van. (Ez nem jelenti azt, hogy a bírói gyakorlat szerint olyan lakóingatlanra is lehet lakásbérleti szerződést kötni, amelyre az építésügyi hatóság a használatbavételi engedélyt még nem adta ki.) Az Illetéktörvényben foglaltakhoz képest nem ad többletértelmezést az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény, amely értelmezési rendelkezései sorában a lakóingatlant lakás céljára létesített és az ingatlan-nyilvántartásban lakóház vagy lakás elnevezéssel nyilvántartott, vagy ilyenként feltüntetésre váró ingatlannak tekinti.
A lakástörvény a saját alkalmazása szempontjából lakásnak tekinti az olyan összefüggő helyiségcsoportot, amely helyiségei, közművesítettsége, meleg víz ellátása és fűtési módja alapján valamelyik komfortfokozatba (összkomfortos, komfortos, félkomfortos, komfort nélküli) sorolható.
Összkomfortos az a lakás, amely legalább
a) 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával, főzőhelyiséggel (ennek hiányában további, legalább 4 négyzetméter alapterületű, a főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, térbővülettel), fürdőhelyiséggel és WC-vel;
b) közművesítettséggel (villany- és vízellátással, szennyvíz-elvezetéssel);
c) meleg víz-ellátással (táv-, tömb-, egyedi központi, etázs meleg víz-ellátással, villanybojlerrel, gáz vízmelegítővel); és
d) központos fűtési móddal (táv-, egyedi központi vagy etázs fűtéssel)
rendelkezik.
Komfortos az a lakás, amely legalább
a) 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával, főzőhelyiséggel (ennek hiányában további, legalább 4 négyzetméter alapterületű, a főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, térbővülettel), fürdőhelyiséggel és WC-vel;
b) közművesítettséggel;
c) meleg víz-ellátással; és
d) egyedi fűtési móddal (szilárd- vagy olajtüzelésű kályhafűtéssel, elektromos hőtároló kályhával, gázfűtéssel) rendelkezik.
Félkomfortos az a lakás, amely a komfortos lakás követelményeinek nem felel meg, de legalább
a) 12 négyzetmétert meghaladó alapterületű lakószobával és főzőhelyiséggel (ennek hiányában további, legalább 4 négyzetméter alapterületű, a főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, térbővülettel), továbbá fürdőhelyiséggel vagy WC-vel;
b) közművesítettséggel (legalább villany- és vízellátással); és
c) egyedi fűtési móddal
rendelkezik.
Komfort nélküli az a lakás, amely a félkomfortos lakás követelményeinek nem felel meg, de legalább
a) 12 négyzetmétert meghaladó alapterületû lakószobával és főzőhelyiséggel (ennek hiányában további, legalább 4 négyzetméter alapterületű, a főzést lehetővé tevő, önálló szellőzésű lakótérrel, térbővülettel), WC használatával, és
b) egyedi fűtési móddal rendelkezik, valamint
c) a vízvétel lehetősége biztosított.
Szükséglakás az olyan helyiség (helyiségcsoport), amelynek (amelyben legalább egy helyiségnek)
a) alapterülete 6 négyzetmétert meghaladja;
b) külső határoló fala legalább 12 centiméter vastag téglafal vagy más anyagból épült ezzel egyenértékű fal;
c) ablaka vagy üvegezett ajtaja van; továbbá
d) fűthető; és
e) WC használata, valamint a vízvétel lehetősége biztosított.
Az egyes komfortfokozatok tehát az adott lakás felszereltségét, használhatóságát fejezi ki. Az, hogy a lakás milyen komfortfokozatba tartozik, több szempontból is jelentőséggel bír. Elsősorban azért, mert ott, ahol a lakbér mértéke nem szabad megállapodás tárgya, hanem például önkormányzati rendelet állapítja azt meg, a lakbér mértéke az egyes komfortfokozatokhoz igazodik. Jelentősége lehet a komfortfokozatnak olyan esetben is, amikor a két lakás közötti megfelelőség kérdésében kell dönteni.
A lakáshoz tartozó helyiségek szintén a lakásbérlet tárgyát képezik, illetve képezhetik. Itt elsősorban a tüzelőtárolóról, fáskamráról, pincerekeszről, illetve padlásrekeszről lehet szó. Ha a lakásbérleti szerződés ezekről külön nem szól, akkor vélelmezni kell, hogy a szerződés ezen helyiségek használatára is kiterjed.
„Ma is irányadónak lehet tekinteni a Legfelsőbb Bíróság 1972-ben hozott döntését, amely szerint a pince önálló gazdasági célt szolgál, így az nem képezi tárgyát a lakásbérleti szerződésnek. Ha azonban a pince a lakás rendeltetésszerű használatát hivatott előmozdítani, akkor a lakásbérleti szerződés a pincére is vonatkozik (BH 1973/452.). Kiterjed a szerződés hatálya a közös használatú területekre is, mint pl. az udvar, kapualj, folyosó, lépcsőház, mégpedig a lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek megközelítéséhez szükséges mértékben; továbbá az épülethez tartozó udvarra, kertre is, de csak az egy építési telket meg nem haladó mértékben.” (Bessenyei Lajos: A bérleti szerződés, KJK, Budapest 1998., 55. old.)
A felek jogai és kötelezettségei
A bérleti szerződés olyan visszterhes szerződés, ahol a felet a másik féllel szemben különböző jogok illetik és egyúttal kötelezettségek terhelik. Említettük, hogy ezek közül a kötelezettségek közül a bérbeadó részéről a legfontosabb az, hogy a szerződés tartama alatt biztosítsa a szerződés tárgyát képező lakás zavartalan használatát, a bérlő részéről pedig a bérleti díjfizetési kötelezettség.
A feleket terhelő jogok és kötelezettségek alapulhatnak jogszabályon, így a Polgári Törvénykönyvön, vagy a lakástörvényen, vagy az általuk megkötött szerződésen.
A lakásbérleti szerződésekre is irányadóak a Ptk. általános rendelkezései. Így például a bérleti szerződésben biztosított jogok gyakorlása és a vállalt kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni ([Ptk. 1:3. § (1) bekezdés].
Szintén irányadónak tekinthetők a Ptk. 1:4. §-ának (1) bekezdésében foglaltak, amely szerint „Ha ez a törvény szigorúbb követelményt nem támaszt, a polgári jogi jogviszonyokban úgy kell eljárni, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható.”
Ezeknek az alapelveknek különös jelentősége van a tartós jogviszonyoknál, így a lakásbérleti szerződéseknél is, amelyek legtöbbje határozatlan időre vagy több évre is szólhat.
Az együttműködési kötelezettség megjelenik a lakás átadásánál, ahol a bérbeadó eljárására alapvető követelménynek tekinthető, hogy a lakás minden olyan tulajdonságáról tájékoztassa a leendő bérlőt, amelynek a lakáscélú hasznosítással összefüggésben jelentősége lehet. Az együttműködési kötelezettség a szerződés egész időtartama alatt fennáll. A kötelezettnek a szerződés teljesítése érdekében úgy kell eljárnia, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, a jogosultnak pedig ugyanilyen módon elő kell segítenie a teljesítést [Ptk. 6:123. § (2) bekezdés].
A bérbeadó jogai és kötelezettségei
A bérbeadó kötelezettségei a lakástörvény alapján – a felek eltérő rendelkezésének a hiányában – a következőek:
a) jogszavatosság azért, hogy harmadik személynek nincs a bérelt dologra vonatkozóan olyan joga, amely a bérlőt a használatban korlátozza vagy megakadályozza [Ptk. 6:332. § (2) bekezdés];
b) a szerződésben meghatározott időpontban a lakásnak a bérlő használatába adása [Ltv. 2. § (2) bekezdés]; c) a lakás az átadáskor a rendeltetésszerű használatra alkalmas és egyébként is megfelel a szerződésben előírt esetleges többletkövetelményeknek [Ltv. 8. § (1) bekezdés];
d) a lakás a szerződés időtartama alatt is rendeltetésszerű használatra alkalmas. Ennek keretében a lakás berendezései, elhasználódása esetén a csere, illetve a pótlási kötelezettség a bérbeadót terheli [Ltv. 13. § (1) bekezdés];
e) az épület karbantartása, a központi berendezések üzemképes állapotának a biztosítása, a közös használatra szolgáló helyiségek állagában, továbbá e helyiségek berendezéseiben keletkezett hibák megszüntetése (Ltv. 10. §). Az épület felújítása, illetőleg a vezetékrendszer meghibásodása miatt a lakáson belül szükséges munkák elvégzése [Ltv. 13. § (4) bekezdés].
Említettük, hogy a bérbeadó legalapvetőbb kötelezettsége a szerződés alapján a lakást időlegesen a bérlő használatába adni. Ha a szerződés alapján a használó részére a lakás átmeneti vagy részbeni használata biztosított, akkor nem beszélhetünk lakásbérletről, hanem csupán egy olyan atipikus kötelemről, amely egyes elemeire, adott esetben analóg módon lehetőség van a bérlet szabályainak az alkalmazására.
A felek az átadás időpontját a szerződésben szokták meghatározni, annak a hiányában a bérlő a szerződés megkötésétől, illetve hatálybalépésétől kezdve jogosult lehet a birtoklásra. Az átadás késedelme vagy megtagadása a bérbeadó részéről szerződésszegésnek minősül, és a bérleti jogviszony jogszerű felmondásához vezethet. Ezen kívül a bérlő nem köteles arra az időre bért fizetni, amíg a bérbeadó érdekkörében felmerült okból a lakást nem használhatja. Ha a bérbeadó mulasztása a bérlőnek kárt okoz, akkor a bérlő követelheti ebből eredő kárainak a megtérítését is.
A lakásbérleti szerződés létrejöttének nem feltétele a lakás tényleges átadása a bérlőnek, de a bérbeadó kötelessége a lakás használatba adása, ami nem azonos a birtokba adással, hiszen ez utóbbi csak annak a jognak a megteremtését jelenti, hogy a bérlő lakáshasználati jog felett rendelkezhet.
Ezzel szemben a használatba adással a bérbeadó a tényleges fizikai birtoklást teremti meg. A kettő egyébként sok esetben időben sem esik vagy eshet egybe, néha például azért, mert a bérbe- és birtokba adás idején a lakás még nem üres. Előfordulhat, hogy ezen időpontban egy korábbi lakásbérlet már megszűnt, de a bérlő még nem ürítette ki az ingatlant, vagy kiürítette ugyan, de az ingatlan még műszaki okokból ténylegesen nem használható. Az is elképzelhető, hogy a tényleges használatba adásra azért nincs mód, mert ennek jogi akadályai vannak. Ilyen jogi akadály lehet, ha a lakás építés-szerelési szempontból még nem tekinthető beköltözhetőnek, például azért, mert a használati engedélyt az építtető nem kapta meg.
Önkormányzati lakás esetében tilos a beköltözés a szerződés megkötését megelőzően, de ha a bérleti jogviszonyt folytató személy már korábban is a lakásban lakott, természetesen a lakhatást fenntarthatja addig is, amíg ő és a bérbeadó között a bérleti szerződés létrejön. A beköltözés önmagában nem jog- és kötelezettség-keletkeztető, hanem a bérbeadó és bérlő jogai és kötelezettségei a bérleti szerződés megkötésével keletkeznek. Ha azonban a lakáshasználat (a beköltözés) a bérbeadó érdekkörében keletkező okból nem válik lehetségessé, a lakáshasználat, mint szolgáltatás hiányában a bérbeadó az ellenszolgáltatásra (bérleti díjra) sem tarthat igényt.
A lakás átadása a lakás birtokba- és használatba adásával együtt valósul meg. Nem minősül tehát átadásnak a csak birtokba adás esete, azt azonban a dolog természeténél fogva nehéz elképzelni, hogy valamit úgy adjanak használatba, hogy a birtokba adás nem történt meg. Amennyiben a bérlő a bérleti szerződés megkötésekor már a lakásban lakik, természetszerűleg külön erre irányuló aktus nélkül megvalósul a birtokba- és használatba adás önmagában azzal, hogy a tényleges állapot a bérleti szerződéssel jogcímessé válik. Az átadásnak egyébként beköltözhető, üres állapotban kell történnie, kivéve azt az esetet, amikor a felek ettõl eltérően állapodnak meg.
A bérbeadó szavatol azért, hogy harmadik személynek nincs a bérelt dologra vonatkozóan olyan joga, ami a bérlőt a használatban korlátozza vagy megakadályozza. Erre a szavatosságra az eladónak a tulajdonjog átruházásáért való szavatosságra irányadó szabályokat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a bérlő elállás helyett azonnali hatállyal felmondhat [Ptk. 6:332. § (2) bekezdés].
A bérbeadó tehát nem csak a lakás átadására köteles, hanem a bérlet teljes tartama alatt felel azért, hogy a lakás zavartalan használatának jogi korlátai ne legyenek.
A jogszavatosság intézménye nem azt jelenti, hogy már a szerződéskötéskor nem lehet olyan jog, ami a bérlõ használatát akadályozhatja. A zavartalan használat követelményének attól az időponttól kell eleget tenni, amikor a bérlő a szerződés alapján a helyiséget birtokba veheti.
A Ptk. 6:332. § (2) bekezdése a jogszavatosság körében visszautal a tulajdonjog átruházásának a szabályaira. Ezek a szabályok a Ptk.-nak az adásvétellel foglalkozó fejezetében találhatóak. A Ptk. 6:175. § (1) bekezdése szerint: „Ha tulajdonjog, jog vagy követelés visszterhes átruházására irányuló kötelezettség esetén a tulajdonjog, más jog vagy követelés megszerzését harmadik személy joga akadályozza, a jogosult köteles a kötelezettet megfelelő határidő tűzésével felhívni arra, hogy az akadályt hárítsa el vagy adjon megfelelő biztosítékot. A határidő eredménytelen eltelte után a jogosult elállhat a szerződéstől és kártérítést követelhet”. A bérlő tehát a vevőhöz hasonlóan először köteles felhívni a bérbeadót, hogy a lakás használatának jogi akadályát hárítsa el, és csak ennek eredménytelen eltelte esetén bonthatja fel a szerződést.
A bérlő használati jogának korlátja lehet, ha a bérbeadó nem a lakás tulajdonosa vagy tulajdonosi mivolta vita tárgyát képezi, továbbá ha másnak a lakásra olyan használati joga áll fenn, ami a bérlőt jogának gyakorlásában kizárja.
A jogszavatosság körébe tartozó akadályozó körülmény lehet, ha a lakásban jogcím nélküli használó tartózkodik, aki ugyan nem jogosult a lakás használatára, de a birtokvédelmi szabályok folytán csak bírósági eljárás eredményeként tehető ki a lakásból. Ilyen esetben a bérlő köteles megfelelő határidőt tűzni arra, hogy a bérbeadó a megfelelő intézkedéseket a lakás kiürítése érdekében megtehesse, és csak a határidő eredménytelen elteltét követően mondhatja fel a szerződést.
A jogszavatosság másik esete az, amikor harmadik személynek a lakásra olyan joga áll fenn, ami a bérlőt a használatban korlátozza. A Ptk. 6:175. § (1) bekezdése is különbséget tesz a tulajdonszerzés akadályai és a korlátai között. A Ptk. 6:176. § (1) bekezdése szerint, ha harmadik személynek a dolgon olyan joga áll fenn, amely a vevő tulajdonjogát korlátozza, a vevő megfelelő határidő kitűzésével tehermentesítést követelhet és a tehermentesítésig megtagadhatja az ehhez szükséges összeg megfizetését.
A bérbeadót terhelő jogszavatosság körében a tulajdonjog átruházására irányuló szabályokat azzal az eltéréssel kell alkalmazni, hogy a bérlő elállás helyett azonnali hatályú felmondásra jogosult. Ez a szabály tekintettel van arra a körülményre, hogy a bérbeadót a jogszavatosság a bérlet egész tartama alatt terheli, ezért ha a bérlőt a használatban akadályozó körülmény a bérleti idő alatt merül fel, az elállás jogának gyakorlása fogalmilag valóban kizárt. Ha a korlátozó körülmény már a szerződéskötéskor vagy azelőtt merült fel, hogy a bérlő a lakást birtokba tudta venni – álláspontunk szerint – nincs akadálya annak, hogy a bérlő a szerződéstől elálljon, és az elállás folytán a szerződés a megkötésére visszamenő hatállyal szűnjön meg.
A lakásnak az átadáskor meg kell felelnie a szerződés előírásainak, és rendeltetésszerű használatra is alkalmasnak kell lennie. Ezzel kapcsolatban mondja ki az Ltv. hogy a lakás rendeltetésszerű használatra akkor alkalmas, ha az épület központi berendezéseinek a lakásban lévő részei és a lakásberendezések üzemképesek.
A bérbeadó és a bérlő azonban megállapodhatnak, hogy a lakást a bérlő teszi rendeltetésszerű használatra alkalmassá és látja el a komfortfokozatának megfelelő lakásberendezésekkel. A megállapodásban a felmerülő költségek megtérítését és annak feltételeit is meg kell határozni [Ltv. 9. § (1) bekezdés].
Tekintettel arra, hogy a lakásbérlet tartós jogviszony, mindkét fél részéről folyamatos a jogok és teljesítésének kötelezettséget, nem csak az átadáskor, hanem a lakásbérleti szerződés egész tartama alatt köteles a bérbeadó olyan helyzetet teremteni, amely a lakás rendeltetésszerű használatára alkalmas.
A rendeltetésszerű használat biztosítása olyan terjedelemben kötelező, amilyenre a lakásbérleti szerződés vagy állami illetve önkormányzati lakás esetében a vonatkozó jogszabály kötelezettséget teremt. Jellemzően olyan kötelezettségek ezek, melyek a lakhatóságot biztosítják, ideértve nem csak a lakás, hanem a lakást magában foglaló épület tulajdonságaiban és állagában rejlő körülményeket is. Erre irányuló megállapodás hiányában a bérbeadónak nem kötelessége a lakás esztétikai kifogástalanságát biztosítani, valamint nem kötelezettsége az sem, hogy a lakás burkolatait rendszeresen cserélje, felújítsa. A bérbeadó szavatossága, kötelezettsége nemcsak a lakás lakhatóságának biztosítására terjed ki, hanem arra is, hogy gondoskodjon arról, hogy a bérleményt magában foglaló épületingatlan egésze olyan állapotban legyen, amely nem jelent élet- és balesetveszélyt, és biztosítja a bérlőnek a lakáshoz való veszélymentes és szabad eljutását.
A lakásnak a rendeltetésszerű használatra jogi és műszaki szempontból is alkalmasnak kell lennie, ami azt jelenti, hogy a lakás rendeltetésszerű használatát más személy joga nem zavarhatja és korlátozhatja. Az épület központi berendezéseinek a lakást szolgáló és a lakásban lévő részei, valamint a lakásban lévő egyéb berendezéseknek üzemképesnek kell lenniük. Lehetséges egy olyan helyzet is, feltéve, hogy ebben a felek megállapodnak, hogy az átadáskor lakás nem felel meg ezeknek a feltételeknek, de megfelelő kompenzáció mellett erre a bérlő kötelezettséget vállal. Ilyenkor a megállapodásnak ki kell terjednie a bérlő pontos kötelezettségeire, azok teljesítési határidejére és a kompenzáció pontos mértékére is. Ha a felek között nincs olyan megállapodás, amely a rendeltetésszerű használatra nem alkalmas lakás, bérlő általi kialakítására utal, a bérbeadó köteles ezt az állapotot megteremteni, és ezért az állapotért szavatol. Amennyiben e kötelezettségének nem tesz eleget, abban az időben sem, amit felszólításában a bérlő erre megszabott, a bérlő e munkákat maga végezheti el a bérbeadó költségére, és a költségek megtérítését követelheti a bérbeadótól.
A törvény szerint azonnali beavatkozást igényelnek az életveszélyt okozó körülmények, valamint az épület állagát veszélyeztető, a lakás, a lakáshoz tartozó helyiségek, a szomszédos lakás, és az épületben lévő, nem lakás céljára szolgáló helyiségek rendeltetésszerű használatát lényegesen akadályozó hibák. Ezeket a bérbeadó köteles elhárítani. Életveszélyt okozó hibák esetében haladéktalanul, egyébként pedig az épület karbantartása és felújítása során.
A lakásbérlet körében a hibás teljesítés azt jelenti, hogy a lakás nem felel meg a teljesítéskor a törvényes vagy a szerződésben meghatározott tulajdonságoknak. A lakástörvény háttérszabálya a Ptk., melynek hibás teljesítésre vonatkozó szabályai szerint a jogosult – esetünkben a bérlő – kijavítást, megfelelő árleszállítást vagy kicserélést kérhet, illetőleg a szerződéstől elállhat. A lakástörvényre való megfelelő adaptálás azt jelenti, hogy a hibás teljesítéssel összefüggő jogosultságok a Lakástörvényben előírt kijavítási igényre, a lakbér mérséklésére vagy elengedésére vonatkoznak, lakásbérlet esetében pedig elállásra nincs mód a szerződés tartós jogviszonyt teremtő jellege folytán, valamint azért is, mert a lakástörvény a lakásbérleti jogviszonyt egyoldalú akaratnyilatkozattal csak felmondás útján engedi megszüntetni, elállás tehát nem lehetséges. (Elállásról akkor azonban lehetne szó, ha a bérleti szerződés megkötését követően használatba adásra nem került sor, erről az esetről azonban a Lakástörvény nem rendelkezik.)
Amennyiben a bérlő és a bérbeadó között eltérő megállapodás nincs, a hibák kijavítása kizárólag a bérbeadó kötelessége. Eltérő megállapodás azonban lehetséges. Amennyiben azonban a bérlő magára vállalja a kijavítás kötelezettségét, és ezt szerződésben rögzítik, de ennek teljesítését a bérlő elmulasztja, ez a bérbeadó részéről történő felmondással járhat. A bérbeadó köteles haladéktalanul kijavítani az azonnali beavatkozást igénylő, és életveszélyt okozó, továbbá a lakás vagy az épület állagát veszélyeztető hibákat, köteles erre nem csak az adott lakás, hanem a szomszédos lakás tekintetében is. Ha ezt a kötelezettségét a bérbeadó elmulasztja, akkor a bérlő a bérbeadó költségére e munkákat elvégeztetheti.
A szavatossági körbe tartozó hibaelhárítás elmulasztása a bérbeadói oldalon kárfelelősséggel jár, amit azt jelenti, hogy akkor is köteles a bérlő kárát megtéríteni, ha a hibát nem ő maga okozta, csupán a törvényes módon történő elhárítását mulasztotta el.
A Ptk. szerint cserekötelezettséget a Lakástörvény a szavatossági körben nem ismeri, tehát amennyiben a lakás megsemmisül, a bérbeadónak nincs kötelezettsége arra, hogy másik lakást biztosítson. Ez esetben a lakásbérleti jogviszony megszűnik.
A bérbeadó építési-szerelési tevékenységével (karbantartás, felújítás, helyreállítás, bővítés, átalakítás) valamennyi tevékenységét a bérlő tűrni köteles, kivéve, ha e tevékenységek veszélyeztetik a bérleti szerződés fenntarthatóságát, azaz olyan állapotot idézhetnek elő, amely az épület vagy a lakás megsemmisülésével jár. A bérlő tűrési kötelezettsége kiterjed azokra a feladatokra is, amelyeket a lakáson belül kell elvégezni.
Felvetődik az a kérdése, hogy vajon a bérlő tűrési kötelezettsége kiterjed e olyan jellegű munkákra, is melyek a bérleti szerződés módosítását vonhatják maguk után például azáltal, hogy más alapterületű, vagy más komfortfokozatú lakás jön létre. Egy immáron több mint 25 évvel ezelőtt született, tehát még a Lakástörvény hatálybalépése előtti jogszabályok alapján született, de még ma is aktuális eseti döntés értelmében a bérlő a bérbeadót nem akadályozhatja ilyen munkák elvégzésében, és a munkák tűrése mellett annak is ki van téve, hogy végső soron bírói úton, az új körülményekhez igazodóan a bérleti szerződést módosítják.
A bérlő tűrési kötelezettsége körében kell megemlíteni a bérleti jogviszony szünetelésének lehetőségét, mely éppen arra az esetre alkalmazható, amikor a bérbeadó a lakás rendeltetésszerű használatát a munkálatok miatt nem tudja folyamatosan biztosítani. A rendeltetésszerű használat kizártságát jelenti az is, ha a bérlő lakhatásának nyugalmát a szükséges mértéken túl zavarja az építési munka. Ez esetben a bérbeadó a bérlőnek a munkálatok időtartamára ugyanazon településen belül köteles másik lakást felajánlani arra az átmeneti időre, míg a lakhatás nyugalma ismét nem biztosítható, és amennyiben ez indokolt, köteles arról is gondoskodni, hogy a bérlő másik lakásban el nem helyezhető holmija beraktározásra kerüljön a vagyonbiztonság követelményeinek megtartása mellet. Arról is köteles gondoskodni, hogy a munkálatok okán a bérlőt vagyoni hátrány más módon se érje, ami röviden annyit jelent, hogy meg kell téríteni minden, a ki- és visszaköltözéssel okozati összefüggésben álló kárt és a bérlőt olyan helyzetbe kell hoznia, mintha az átmeneti elhelyezésre nem kerülne sor. Amennyiben azonban az átmeneti elhelyezés úgy történik, hogy a másik lakás kisebb alapterületű, vagy a szobák száma kevesebb, vagy a komfortfokozat alacsonyabb, önmagában ez a körülmény kártérítésre nem ad okot. Az ilyen körülmények mellett történő átmeneti kihelyezés tűrése a bérlő kötelessége.
A bérlőnek jogában áll azonban a munkálatok idejére saját elhelyezéséről más módon is gondoskodni. Amennyiben azonban az ideiglenes lakást elfogadta, úgy nem tagadhatja meg bérlői kötelezettségeit, és azokat ahhoz igazodóan köteles teljesíteni, amilyen feltételek mellett az átmeneti lakásra végleges szerződést kötött volna.
A bérleti jog szünetelése akkor ér véget, ha jogszerű körülmények között a bérlő a régi lakásba visszaköltözhet. Ennek egyik feltétele, hogy az átalakított lakás esetében a használatbavétel jogszerűen megtörténhessen (használatbavételi engedélyköteles esetben a használatbavételi engedély jogerőre emelkedése). Ha a bérlő a visszaköltözést jogos ok nélkül megtagadja, úgy kell a bérleti szerződésből eredő kötelezettségeit teljesíteni, mintha a szünetelés megszűnésének napján visszaköltözött volna. Magától értetődő, hogy a szünetelést követően az ideiglenes lakást kiürített, rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban vissza kell bocsátania a bérbeadónak.
A bérbeadó jogosítványai közül a legalapvetőbb, hogy a szerződés visszterhes jellegére tekintettel igényt tarthat a lakás használatáért fizetendő bérleti díjra. Ezen túlmenően a bérbeadónak joga van arra, hogy ellenőrizze a lakás használatát [Ptk. 6:333. § (2) bekezdés]. A bérbeadó a lakás használatát csak abból a szempontból ellenőrizheti, hogy a használat során a bérlő nem veszélyezteti-e a lakás állagát.
A bérbeadó a rendeltetésszerű használatot, valamint a szerződésben foglalt kötelezettségek teljesítését évente legalább egyszer, vagy a szerződésben meghatározottak szerint évente több alkalommal – a bérlő szükségtelen háborítása nélkül – ellenőrzi. A bérlő arra alkalmas időben a lakásba történő bejutást biztosítani, és az ellenőrzést tűrni köteles; ez a rendelkezés megfelelően irányadó a rendkívüli káresemény, illetőleg a veszélyhelyzet fennállása miatt a lakáson belül szükséges hibaelhárítás elvégzésének a biztosítása esetén [Ltv. 12. § (4) bekezdés]. Önkormányzati lakás esetén az Ltv. 12. §-ának (4) bekezdésében említett ellenőrzés egy naptári éven belül történő lefolytatásának gyakoriságát önkormányzati rendeletben kell meghatározni.
Ezt követően a bérbeadó követelheti a rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használat megszüntetését, továbbá az ilyen használatból eredő kárainak a megtérítését [Ptk. 6:333. § (1) bekezdés]. Abban az esetben, ha az ilyen használat tovább folyik, vagy ha a bérelt lakást fenyegető veszély súlyossága miatt az abbahagyás követelése sem vezetne célra, a bérletet azonnali hatállyal fel lehet mondani és kártérítést követelni [Ptk. 6:333. § (3) bekezdés].
Az Ltv. 24. § (1) bekezdésének d) pontja is kimondja, hogy ha a bérlő vagy a vele együtt lakó személyek a lakást a közös használatra szolgáló helyiséget, illetve területet rongálják vagy a rendeltetésükkel ellentétesen használják, akkor a bérbeadó a szerződést írásban felmondhatja.
Ha a bérlő a lakásban jogosulatlanul olyan átalakítási munkálatokat végzett, amelyekhez a bérbeadó vagy a hatóság engedélye lett volna szükséges, a bérbeadó kívánságára köteles az eredeti állapotot helyreállítani [Ptk. 6:333. § (4) bekezdés]. Ezeket a jogokat a bérbeadó akkor is gyakorolhatja, ha a bérlő a lakást akár engedélyével, akár anélkül albérletbe vagy egyébként harmadik személy használatába adta.
A fenti rendelkezések abból a megfontolásból fakadnak, hogy a lakás átalakítása nem szolgálja feltétlenül a bérbeadó érdekeit. Az átalakítás folytán a lakás értéke sem növekszik, csak rendeltetése változhat meg. A lakás átalakítása tehát a bérbeadó döntése körébe tartozó körülmény, arról a bérlő önállóan nem dönthet.
„A bérleti szerződés azonnali hatályú felmondására nem ad alapot az, hogy a bérlő a bérelt ingatlanon olyan felújítási munkát végzett, amelyhez a bérbeadó hozzájárulására és a hatóság engedélyére lett volna szükség. Ilyen esetben a bérbeadó az eredeti állapot helyreállítását követelheti.” (BH 1993/2/49.)
A Ptk. 6:334. §-ának (1) bekezdése szerint ingatlant vagy lakást – ha jogszabály másként nem rendelkezik – a bérbeadó engedélye nélkül albérletbe vagy egyébként másnak használatába adni nem lehet. Az Ltv. e körben tartalmaz eltérő jogszabályi rendelkezést. Az Ltv. 33. §-ának (1) bekezdése kimondja, hogy a bérlő a bérbeadó hozzájárulásával a lakás egy részét albérletbe adhatja. Ebből következően az albérletbe adáshoz minden esetben a tulajdonos írásbeli hozzájárulása szükséges. Önkormányzati lakás esetében a bérbeadói hozzájárulás feltételeit önkormányzati rendelet határozza meg.
A Ptk. 6:337. §-ának (1) bekezdése szerint ingatlan vagy lakás bérbeadóját a hátralékos bér és járulékai erejéig a bérlőnek a bérlemény területén lévő vagyontárgyain zálogjog illeti meg. A bérbeadó mindaddig, amíg a zálogjog fennáll, megakadályozhatja a zálogjoggal terhelt vagyontárgyak elszállítását. Ha a bérlő írásban kifogásolja a zálogjog fennállását, terjedelmét vagy azt, hogy a bérbeadó követelésére teljes fedezetet nyújtó vagyontárgyakon felül más vagyontárgyak elszállítását is megakadályozta, a bérbeadó 8 napon belül köteles a zálogjogát bírósági úton érvényesíteni. Ha ezt elmulasztja, a zálogjoga megszűnik.
Ha a bérlő a zálogjoggal terhelt dolgot a bérbeadó engedélye nélkül elszállítja és más megfelelő biztosítékot nem nyújt, a bérbeadó követelheti a dolognak a bérlő költségén való visszaszállítását. A dolog visszaszállításával a zálogjog feléled (Ptk. 6:337. §).
A Ptk. fenti rendelkezése a bérbeadó zálogjogát külön megállapodás nélkül létrehozza, de ez nem azt jelenti, hogy a felek a zálogjog körében eltérő megállapodást nem köthetnek. (Pl. abban is megállapodhatnak, hogy a bérbeadót ilyen zálogjog nem illeti meg, kiköthetik azt is, hogy csak előre meghatározott vagyontárgyakon keletkezik zálogjog, és e tárgyaknak a bérlet tartama alatt állandóan a bérleményben kell maradniuk.)
Megállapodhatnak abban is, hogy nem csak a bérleti díj és járulékai, hanem egyéb bérlői fizetési kötelezettségekre is kiterjed a zálogjog. A felek megállapodhatnak abban is, hogy nem csak a bérlemény területén lévő vagyontárgyakon hoznak létre zálogot. Ebben az esetben azonban az általános zálogjogi szabályok érvényesülnek, azaz már nem a Ptk. 6:337. §-a szerinti zálogjogról, hanem a Ptk. 5:86. § (1) bekezdése szerinti zálogjogról van szó.
Azt, hogy mely vagyontárgyakon keletkezik zálogjog az dönti el, hogy a fizetési kötelezettség esedékességekor mi volt a lakásban. Az, hogy a zálogjog a bérlemény területén lévő vagyontárgyakra terjed ki, eltérő megállapodás nélkül nem azt, jelenti, hogy a bérbeadót megilleti az a jog, hogy előírja minek kell a bérleményben lennie, igazodva az esetleges jövőbeni vagy már fennálló bérleti díj és járulékkövetelésekhez. Az azonban törvénynél fogva lehetséges, hogy a bérbeadó mindaddig, amíg zálogjoga fennáll, megakadályozza a zálogjoggal terhelt vagyontárgyak elszállítását. Ez a birtokvédelem szabályai szerint lehetséges. (Ptk. 5:5. § – 5:6. §-ai)
A bérlő tehát bármilyen vagyontárgyát a követelés esedékesé válása után a bérleményből csak a bérbeadó engedélyével vihet el.
Kizárt, hogy a bérbeadó elvitt vagyontárgyat önhatalommal vigyen vissza a bérleménybe. Csak az lehetséges, hogy a bérbeadó követeli a vagyontárgynak a bérlő költségén való visszaszállítását, feltéve, hogy az elszállítás az ő engedélye nélkül történt és a bérlő másik megfelelő biztosítékot felhívásra nem nyújtott, ide értve azt az esetet is, ha a bérleményben lévő egyéb vagyontárgy nem nyújt nyilvánvaló fedezetet a követelésre.
A törvényszövegből az következik, hogy e szabályok csak a bérlő tulajdonát képező vagyontárgyakra vonatkoznak, a bérleményben lévő, harmadik személy tulajdonát képező dolgon a bérbeadót törvényes zálogjog nem illeti meg. Nem illeti meg a visszatartás joga sem, és e vagyontárgyak nem szolgálhatnak követelése fedezetéül sem.
Hogy mely vagyontárgyat terheltek zálogjoggal, azt az dönti el, hogy a bérleti díj és járulékai címén fennálló követelés időpontjában a bérlő tulajdonában álló milyen vagyontárgy volt. Törvényes vélelem, hogy ha a vagyontárgy a bérlő tulajdonát képezi, a követelés esedékességének időpontjában a bérleményben van, akkor az zálogtárgy, amely a bérleti díj és járulékai iránti követelés fedezetéül szolgál, azaz a törvényes (bírósági úton történő) igényérvényesítés esetén mindenekelőtt ezek a vagyontárgyak szolgálják a végrehajtási célokat.
A zálogtárgy nem téveszthető össze az óvadékkal, tehát ezekből a tárgyakból nem lehetséges a közvetlen kielégítés. Amennyiben a bérleményben készpénz vagy értékpapír van, ezekre nem lehet az óvadéki szabályokat alkalmazni, tehát ezekből sem képzelhető el a közvetlen kielégítés. Ezek nem minősülnek zálogtárgynak akkor sem, ha a bérleményben vannak, és a bérlő tulajdonát képezik.
A törvényes zálogjog kizárólag bérleti díj és a bérleti díj hátralékainak a biztosítására szolgál, tehát a nem ilyen jogcímen a bérlővel szemben keletkező követelés biztosítására nem szolgálhat. Ilyen követelések lehetnek például a különböző közmű-tartozások, vagy a bérbeadó bérlő felé nyújtott, az ingatlan-használattal összefüggő egyéb szolgáltatásainak az ellenértéke. Ezekkel kapcsolatosan tehát szóba sem jöhet, hogy a bérbeadót bármilyen törvényes zálogjog illesse meg, de az nem kizárt, hogy a felek megállapodnak abban, hogy ilyen jogcímen keletkező tartozásokat is biztosítsanak azok a vagyontárgyak, melyek a bérleményben találhatók, és a bérlő tulajdonát képezik.
Kizárt, hogy a bérbeadó és a bérlő olyan vagyontárgyra kössön zálogjogi megállapodást, amely nem a bérlő, hanem harmadik személy tulajdonát képezi. Az ilyen megállapodás csak akkor tekinthető érvényesnek, ha annak alanya a zálogtárgy tulajdonosa is. Ilyenkor tehát a kötelezett a bérlő, és a zálogkötelezett egy harmadik személy. Amennyiben ez a megállapodás létrejön, a bérbeadó a zálogkötelezett vagyontárgyait is visszatarthatja, azok elvitele esetén követelheti azok visszaszállítását, vagy akár a kötelezettől, akár a zálogkötelezettől másik megfelelő zálog nyújtását követelheti.
A bérlő kifogásolhatja azt, hogy a bérbeadó zálogjogot érvényesít, valamint azt is, hogy milyen mértékben érvényesíti ezt a zálogjogot, vagy azt, hogy a bérbeadó olyan vagyontárgy elszállítását is megakadályozta, amely már szükségtelen volt a követelés fedezetének biztosítására (mert például arra az egyéb, a bérleményben maradt vagyontárgy már kellő fedezetet nyújt). Az ilyen kifogás csak írásban érvényes, és hatályosulásához az is szükséges, hogy azt a bérlő a bérbeadóval közölje. A bérbeadóhoz el nem jutó írásbeli kifogás lehet érvényes, de nem képes kiváltani azt a joghatást, amit a Ptk. 6:337.§ (3) bekezdése kilátásba helyez, miszerint a kifogás közlését követő nyolc napon belül lehetséges csak az, hogy a bérbeadó a zálogjogát bírósági úton érvényesítse. Ez az érvényesítés vagy egy megállapítási per, feltéve, hogy ennek egyéb perjogi feltételei fennállnak (Pp. 123. §), vagy egy követelés-érvényesítés marasztalási kereset révén, a hátralékos bérleti díj és járulékai megfizetésére. A törvényben olvasható nyolc napos határidő jogvesztő, de csak a zálogjog vonatkozásában, a követelés a zálogjog elvesztése után is érvényesíthető. Ekkor csak az a helyzet áll elő, hogy a végrehajtás során a bérleményben található, és egyébként a zálogtárgyi kritériumoknak megfelelő vagyontárgyak nem szolgálnak a kielégítés elsődleges alapjául. Amennyiben azonban továbbra is a bérlő tulajdonát képezik, rájuk a végrehajtás általános szabályait kell alkalmazni.
Az itt kifejtettek az albérleti jogviszonyokra is érvényesülnek, de az albérlő tulajdonát képező vagyontárgyak nem képezhetik a bérbeadó és a bérlő közötti bérleti díj követelések zálogfedezetét. Nem képzelhető el tehát az az eset, hogy az albérlő bérleményben lévő vagyontárgyaira, azért vezessen elsőbbségi kielégítési igénnyel járó végrehajtást pl. a lakástulajdonos bérbeadó, mert felé a tőle bérlő (és másnak albérletbe adó) személy bérleti díj és járulékaival tartozik.
Az sem lehetséges, hogy a bérbeadó ilyenkor az albérlőtől követelje azt, hogy szállítson vissza olyan vagyontárgyakat a bérleményben, amelyek nem a bérlő, hanem az albérlő tulajdonát képezik. Az is kizárt, hogy az albérlő kifogásolja azt, hogy a bérbeadó és a bérlő közötti tartozások tekintetében a bérlő tulajdonát képező vagyontárgyakra zálogjog áll fenn. Az albérlő által előterjesztett kifogás az eredeti bérbeadó oldalán nem nyitja meg azt a nyolc napos jogvesztő határidőt, melyen belül, ha a zálogjog érvényesítésére nem kerül sor, a zálogjog megszűnik.
Közömbös, hogy a bérleményben lévő vagyontárgynak mi a rendeltetése, hogy az a végrehajtás általános szabályai szerint egyébként végrehajtás alá vonható-e vagy sem. A törvényes feltételek mellett zálogtárggyá válik az a dolog is, amely egyébként a végrehajtás alól törvénynél fogva kivett vagyontárgy. Tehát, ezeknek az elszállítása is csak a bérbeadó hozzájárulásával történhet, és a bérbeadó ezeknek a visszaszállítását is követelheti. Felvetődik az a kérdés, hogy ha a bérleti jogviszony megszűnik, és a bérlő a bérleményt elhagyja, a bérbeadó birtokába visszabocsátja, a bérleményben maradt zálogtárgyakat a zálogjogosult bérbeadó elszállíthatja-e. Álláspontunk szerint semmi akadálya, hogy a zálogjog általános szabályai szerint a zálogtárgy a bérbeadó bérleményen kívüli őrizetében maradjon. Erre az esetre a Ptk. felelős őrzésre vonatkozó szabályai az irányadók. Ezt az esetet egyébként nem lehet úgy kezelni, mintha a bérbeadó a zálogtárgyra közvetlenül érvényesítette volna követelését, de ebben az esetben sem tehető meg, hogy a bérbeadó a zálogtárgyakat közvetlenül értékesítse, hacsak a bírósági végrehajtáson kívüli értékesítésben a felek nem állapodtak meg. Megállapodás hiányában az igényérvényesítés peres úton történhet, és csak végrehajtható bírói határozat lehet alkalmas arra, hogy a zálogtárgyra vonatkozóan a bérbeadó végrehajtást kérjen.
A bérlő jogai és kötelezettségei
A bérlő legalapvetőbb kötelezettségei a következők:
a) A bérlő a lakbért a szerződésben meghatározott összegben és időpontban köteles a bérbeadó részére megfizetni,
b) a bérlő és a vele együtt lakó személyek kötelesek a bérelt lakást rendeltetésszerűen, a szerződésnek megfelelõen használni,
c) a bérlő köteles a lakás berendezéseinek karbantartásával és felújításával kapcsolatos költségeket viselni, ha a felek a szerződésben másként nem állapodtak meg;
d) a bérlő köteles tűrni az épület karbantartásával, felújításával, helyreállításával, átalakításával, bővítésével és korszerűsítésével kapcsolatos, valamint a bérbeadót és más bérlőt terhelő egyéb munkák elvégzését, ha ezek nem eredményezik a lakás megsemmisülését;
e) a szerződés megszűnésekor a bérlő köteles a lakást, a lakásberendezéseket rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban a bérbeadónak visszaadni.
A lakbér nem önkormányzati tulajdonú lakások esetén szabad megállapodás tárgya. Önkormányzati lakások esetén a lakbér mértékét helyi rendelet írja elő. A rendelet tartalmát a lakástörvény kógens módon írja elő.
Az Ltv. 34. § (1) bekezdése szerint az önkormányzati lakások lakbérének mértékét
a) szociális helyzet alapján, vagy
b) költségelven, vagy
c) piaci alapon
történő bérbeadás figyelembevételével önkormányzati rendelet állapítja meg.
A szociális helyzet alapján bérbe adott, illetőleg az állami lakás lakbérének mértékét a lakás alapvető jellemzői, így különösen: a lakás komfortfokozata, alapterülete, minősége, a lakóépület állapota és településen, illetőleg a lakóépületen belüli fekvése, valamint a 10. § rendelkezéseinek megfelelően a bérbeadó által a szerződés keretében nyújtott szolgáltatás alapján, továbbá a 13. § (2) bekezdés rendelkezéseinek figyelembevételével kell meghatározni.
Az Ltv. 34. § (3) bekezdése szerint a szociális helyzet alapján történő bérbeadással érintett bérlők részére az önkormányzati lakbértámogatás mértékét, a jogosultság feltételeit és eljárási szabályait – a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló külön törvényben meghatározott, önálló ellátásként nyújtható helyi lakásfenntartási támogatásra vonatkozó rendelkezések figyelembevételével – az önkormányzat rendeletében kell megállapítani. A bérbeadó a jogosultság fennállását évente felülvizsgálja és a feltételek megszűnése esetén a lakbértámogatás nyújtását megszünteti.
A 34. § (4) bekezdése kimondja, hogy a költségelven bérbe adott lakás lakbérének mértékét a lakás (2) bekezdésben meghatározott alapvető jellemzői, továbbá a 10. § és a 13. § (1) bekezdésének rendelkezései alapján úgy kell megállapítani, hogy a bérbeadónak az épülettel, az épület központi berendezéseivel és a lakással, a lakásberendezésekkel kapcsolatos ráfordításai megtérüljenek.
Az (5) bekezdés szerint pedig a piaci alapon bérbe adott lakás lakbérének mértékét a (4) bekezdésben foglaltak figyelembevételével úgy kell megállapítani, hogy az önkormányzat ebből származó bevételei nyereséget is tartalmazzanak.
Mint látható, önkormányzati lakás esetében szabályozni kell, hogy egy adott lakást – a bérlő teljesítőképességére és esetleg a lakás jellemzőire is tekintettel – milyen lakbérszámítási rendszerben adnak bérbe.
Léteznek azok a lakások, ahol nem jöhetnek szóba az ingatlanpiaci és profitszempontok, mert a lakosság egyes csoportjai nem képesek teljesíteni azt a lakbért, amely e szempontok szerint lenne számítható. Ez a szociális és a költségelvű lakbér. E kettő között a különbség az, hogy a szociális lakbér nem fedezi a bérbeadó bérbeadással kapcsolatos önköltségét, míg a második helyen említett lakbér erre elegendő. A piaci alapú lakbér figyelemmel van a lakáspiac kereslet-kínálati viszonyaira és haszonelvű, profitra törekszik (ami önkormányzati lakásra való tekintettel e minőségében is közcélú bevétel).
Az Ltv. 34. § (6) bekezdése szerint: „Ha a szociális helyzet alapján bérbe adott lakás esetén a bérlő (3) bekezdésben említett önkormányzati lakbértámogatásra való jogosultsága megszűnik, a bérbeadó – a bérlő vagyoni és jövedelmi helyzetének figyelembevételével – a fizetendő havi lakbér összegét az önkormányzati rendelet szerinti magasabb lakbérmértéknek megfelelően módosíthatja.”
A lakásbérleti szerződést tehát e szabály szerint az önkormányzati bérbeadó az itt írt feltételek bekövetkezte esetén a bérleti díj tekintetében egyoldalúan módosíthatja. A nyújtott szolgáltatások körében azonban az egyoldalú módosítás kizárt. Ez csak közös egyetértéssel lehetséges (Ptk. 6:27.§). Erre utal az Ltv. 35. §-ának (1) bekezdése, amely szerint a bérlő köteles megtéríteni a bérbeadó által nyújtott és a szerződésben – vagy más megállapodásukban – meghatározott külön szolgáltatás díját. A külön szolgáltatás díját önkormányzati rendelet, illetőleg más jogszabály keretei között a bérbeadó állapítja meg.
A lakásbérleti díjat magántulajdonú lakások esetében 2005. március 31. óta nem szabályozza és nem is szabályozhatja jogszabály (2005. évi CXXXII. tv.).
2005. március 31. óta azoknál a magántulajdonú lakásoknál, amelyekben a bérlő 1989. január 1. előtt létrejött bérleti szerződés alapján lakik, a bérleti díj helyi rendeleti kötöttségek nélkül, de csak a bérbeadó és a bérlő közös egyetértése alapján módosítható.
Lehetőség van arra, hogy önkormányzati rendelet a lakbér mértékét tól/ig módon, vagy úgy állapítsa meg, hogy rögzíti annak maximumát vagy minimumát. Önkormányzati tulajdonú lakások esetében a lakbér mértékét önkormányzati rendelet szabályozza. A helyi rendelet határozza meg azt is, hogy a felek a rendeleti mértéktől milyen feltételekkel és mennyiben térhetnek el. A lakbér mértékének jogszabályi előírása azonban nem jelenti azt, hogy lakbérről a bérlőt nem kell tájékoztatni. Ekkor csak az lehetséges, hogy a pontos összeget ne a szerződés, hanem az önkormányzati bérbeadó egyoldalú jognyilatkozata (bérközlése) tegye a létrejött szerződés tartalmává. A Ptk. 6:60. §-ának (1) bekezdése mondja ki, hogy ha a jogszabály a szerződés valamely tartalmi elemét meghatározza, és kimondhatja, hogy ezek a szerződésnek akkor is részei, ha a felek eltérően rendelkeznek.
Ehhez képest az Ltv. 6. §-ának (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy ha a lakbér mértékét jogszabály határozza meg és a felek a szerződés megkötésekor a fizetendő lakbérben nem állapodtak meg, a bérbeadó köteles a lakbér összegét a beköltözést követő nyolc napon belül a bérlővel írásban közölni. Ha a bérlő a lakbér összegét, a közlés kézhezvételétől számított nyolc napon belül írásban nem kifogásolja, a közölt bért köteles fizetni.
Önkormányzati bérlemény esetében, ha a bérlő a lakbér összegét a közléstől számított nyolc napon belül nem kifogásolja, a közölt bért köteles fizetni. Közlésnek az minősül, ha a bérbeadó a pontosan meghatározott bérleti díjat írásban a bérlő tudomására hozta. Ha tehát a lakbér összegét a szerződés nem tartalmazza, ezt a hiányt az önkormányzati bérbeadó egyoldalúan pótolhatja. A bérlőt azonban megilleti a kifogásolás joga, ami egyúttal és végső soron azt is jelenti, hogy a lakbér mértékét, a közlés helyességét perben is vitássá teheti.
A törvény nem szól arról, hogy mi van akkor, ha az önkormányzat a lakbért utólag sem közli, vagy nyolc napon túl közli. Álláspontunk szerint ez nem mentesíti a bérlőt a jogszabályban írt lakbér megfizetése alól, és nem lehetetleníti el azt, hogy a jogszabályban írt lakbért a bérbeadó követelje. Az elévülési időn belül a hátralékos lakbér is követelhető, bíróság előtt érvényesíthető.
Azt, hogy az új bért hogy kell közölni, helyi rendelet szabályozza. Ha az önkormányzat és a bérlő között a bér mértékét illetően a bérleti szerződés létrehozásakor nem volt megállapodás, tehát nem módosításról van szó, hanem eleve nem sikerült megállapodni, a bíróság döntéséig azt a lakbért kell fizetni, amelyet a bérbeadó a bérlővel közölt. Ha a lakbér módosításáról van szó, mindaddig, amíg a bíróság a módosításról nem hoz döntést, a régi bért kell fizetni, ami természetesen nem jelenti azt, hogy a bérlő nem fizetheti a megemelt összeget. Ha ezt teszi, megkíméli magát attól, hogy a bérbeadó pernyertessége esetén nagy összegű hátralékot kelljen fizetnie egy összegben vagy a folyó bérleti díjjal együtt részletekben.
A helyi rendelet változása kihat a szerződés tartalmára, azaz ha a jogszabály a lakbért emeli, akkor ez automatikusan kihat a bérlő fizetési kötelezettségére is. Ha az új lakbér a bérlő lényeges jogos érdekeit sérti, a bérlő a Ptk. 6:60.§ (2) bekezdésére tekintettel kérheti a bíróságtól a szerződés megfelelő módosítását, vagy felmondhatja a bérleti szerződést illetve a felek azt közös egyetértéssel megszüntethetik.
Akár magántulajdonú lakásról van szó, akár nem, ha a felek a lakbérben akár a szerződéskötéskor akár későbbi időpontban, pl. utólagos lakbéremelés idején nem tudnak megállapodni, bármelyikük kérheti a bíróságtól annak megállapítását [Ltv. 6.§ (2) bekezdés].
Az Ltv. 12. §-ának (1) bekezdése szerint a bérlő a lakbért a szerződésben meghatározott összegben és időpontban köteles a bérbeadó részére megfizetni. Ha a felek a lakbérfizetés időpontjában nem állapodtak meg, a bérlő a lakbért havonta előre egy összegben, legkésőbb a hónap 15 napjáig köteles megfizetni.
A bérlő egyoldalú akaratelhatározással, a bér visszatartásával nem számíthatja be a bérbe azoknak a munkálatoknak az ellenértékét, amelyeket a bérbeadó helyett végeztetett el. A bérfizetés elmulasztása alapot ad a felmondásra. (BH 2001.474.)
A bérlő értéknövelő beruházásainak ellenértékét csak a bérleti jogviszony megszűnése után követelheti a bérbeadótól. E beruházások a bérleti díj megállapításánál figyelmen kívül maradnak (BH 2001.68.)
A lakás állagát illetően a bérlőt is terhelik kötelezettségek. Ilyen a karbantartási kötelezettség. E kötelezettség a lakástörvényből ered, de a lakástörvény mellett karbantartási kötelezettséget megfelelő kompenzáció mellett a bérleti szerződés, de a bérlő és a bérbeadó egyéb megállapodása is teremthet. Eltérő megállapodás hiányában a bérlő köteles gondoskodni a lakás burkolatainak, ajtóinak, ablakainak valamint berendezéseinek karbantartásáról, felújításáról, pótlásáról illetőleg cseréjéről [Ltv. 13. § (1) bekezdés].
Korábban a jogi szabályozás a központilag alacsonyan tartott lakbérek miatt a lakáson belüli feladatokat teljes egészében a bérlőre hárította. Az Ltv. eredeti szövege fenntartotta ugyan főszabályként a lakáson belüli feladatok bérlőre hárítását, azonban lehetővé tette a szerződésben az ettől eltérő megállapodást. A változtatás következő lépése a 2005. évi CXXXII. törvénnyel következett be oly módon, hogy a törvény szerint főszabályként a bérbeadó és a bérlő megállapodása az irányadó a lakáson belüli feladatok elvégzésére, illetőleg az e munkákkal járó költségek viselésére. Az ilyen megállapodás hiányában a kisebb (karbantartással és felújítással járó) kiadások a bérlőt, a nagyobb (pótlással és cserével kapcsolatos) költségek a bérbeadót terhelik. Az új főszabály alól kivételt képez a szociális helyzet alapján bérbe adott, és az állami lakás, amelyeknél a bérlő viseli a lakáson belüli költségeket, de a lakbér összegét ennek figyelembevételével kell megállapítani. (A törvény állami lakás esetén módot ad az új főszabály szerinti megállapodás megkötésére is, mert az állami lakás bérlőjének sok esetben a szociálisan rászorulókhoz képest kedvezőbbek a jövedelmi viszonyai, amely alapján képes magasabb lakbér megfizetésére is.)
Előfordulhat, hogy nem csak a rendeltetésszerű használattal járó kopás és állagromlás vezet a bérlői kötelezettségek megteremtéséhez, hanem a bérlő vagy a vele együtt lakó személyek magatartása. Ez önállóan is megteremti a bérlő karbantartási, felújítási, pótlási illetőleg csere-kötelezettségét, de kárfelelősséget is eredményez. Amennyiben nem a bérlő vagy a bérbeadó magatartása az, amely az itt felsorolt kötelezettségekhez vezet, hanem harmadik személyé vagy magáé a bérbeadóé, akkor e kötelezettség teljesítése a bérbeadót terheli.
A bérlő is jogosult a lakás átalakítására és korszerűsítésére. Ő azonban csak a bérbeadó hozzájárulásával teheti ezt. Ez a hozzájárulás lényegében a felek erre irányuló megállapodása, amely nem csak arról kell szóljon, hogy magát a munkát a bérlő elvégezheti-e, hanem hogy azt saját költségére, vagy úgy végzi e el, hogy ahhoz a bérbeadó is hozzájárul pénzügyi értelemben. A pénzügyi vonatkozásokban történő megállapodás nélkül a bérbeadót pénzbeli hozzájárulási kötelezettség nem terheli.
Amennyiben a bérlő a bérbeadó hozzájárulása nélkül végez el bármilyen átalakítási, korszerűsítési munkát, az nem jelenti azt, hogy a munkálatok elvégzése után beálló olyan körülmény, mely a bérbeadó számára teszi lehetővé azt, hogy neki bérleti díj előnyt jelentő szerződésmódosítást követeljen, magyarul: amennyiben megállapodás nélküli munkálatokról van szó, de azok a bérlő költségén olyan állapotot idéztek elő, amely bérleti díj emelésre adhatna okot, nem idézhetik elő azt, hogy a bíróság a bérleti díjat emiatt felemelje. Az azonban lehetséges, hogy a munkálatok által az épületben vagy a szomszédos lakásokban okozott károk megtérítését követelje a bérbeadó. Ha a bérbeadó viselte a munkálatok költségének egészét vagy egy részét, akkor a bérleti díj arányos emelésére tarthat igényt, és ezt bírói úton is érvényesítheti, ha a munkálatok révén változott a lakás komfortfokozata, esetleg alapterülete. Egyébként önmagában átalakítási, korszerűsítési munkára kerül sor, az erről szóló megállapodás nincs alakszerűségekhez, így például írásbeliséghez sem kötve.
A lakásbérleti szerződés megszűnése
A polgári jogi szerződések természetéből következik, hogy előbb-utóbb sor kerül a szerződés megszűnésére vagy a felek részéről történő megszüntetésére. A helytállási kötelezettségen alapuló szerződések leggyakrabban a szerződésben meghatározott idő elteltével, vagy valamelyik fél felmondásával szűnnek meg.
A megszűnési okok – függetlenül azok előfordulásától – sokfélék lehetnek, és a lakásbérleti szerződés esetén nem csak a lakástörvényben találhatóak meg. A bérleti szerződés megszűnésének esetei megtalálhatók a Ptk.-ban és a lakástörvényben egyaránt. Az áttekinthetőség érdekében az alábbiakban először számba vesszük az összes megszűnési okot, utalva a jogszabályi előfordulási helyre, majd ezt követõen térünk rá az egyes megszűnési okok részletesebb tárgyalására.
A lakásbérleti szerződés megszűnik, ha
a) a felek szerződést közös megegyezéssel megszüntetik [Ltv. 23. § (1) bekezdés a) pont];
b) a lakás megsemmisül [Ltv. 23. § (1) bekezdés b) pont];
c) az arra jogosult felmond [Ltv. 23. § (1) bekezdés c) pont];
d) a bérlő meghal és nincs a lakásbérleti jogviszony folytatására jogosult személy [Ltv. 23. § (1) bekezdés d) pont];
e) a bérlő a lakást elcseréli [Ltv. 23. § (1) bekezdés e) pont];
f) a bérlőt a Magyarország területérõl kiutasították [Ltv. 23. § (1) bekezdés f) pont];
g) a bérlő lakásbérleti jogviszonyát a bíróság megszünteti [Ltv. 23. § (1) bekezdés g) pont];
h) a bérlő bérleti jogviszonyát hatósági határozat megszünteti [Ltv. 23. § (1) bekezdés h) pont];
i) a határozott időre szóló, illetőleg valamelyik feltétel bekövetkeztéig tartó lakásbérleti jogviszony a szerződésben meghatározott idő elteltével, illetőleg a feltétel bekövetkeztével megszűnik [Ltv. 23. § (2) bekezdés].
A bérleti jogviszony felmondással megszüntethető a bérbeadó részéről, ha
a) a bérlő a lakbért a fizetéssel megállapított időpontig nem fizeti meg [Ltv. 24. § (1) bekezdés a) pont];
b) a bérlő a szerződésben vállalt vagy jogszabályban előírt egyéb lényeges kötelezettségét nem teljesíti [Ltv. 24. § (1) bekezdés b) pont];
c) a bérlő vagy a vele együtt lakó személyek a bérbeadóval vagy a lakókkal szemben az együttélés követelményeivel ellentétes, botrányos, tűrhetetlen magatartást tanúsítanak [Ltv. 24. § (1) bekezdés c) pont];
d) a bérlő vagy a vele együtt lakó személyek a lakást, a közös használatra szolgáló helyiséget, illetőleg területet rongálják vagy rendeltetésükkel ellentétesen használják [Ltv. 24. § (1) bekezdés d) pont];
e) a bérlő részére megfelelő és beköltözhető lakást ajánl fel [Ltv. 24. § (1) bekezdés e) pont];
f) a bérbeadó a határozatlan időre szóló szerződést – ha a felek másként nem állapodtak meg – a hónap utolsó napjára felmondja [Ltv. 26. § (5) bekezdés];
g) ha a határozatlan időre szóló szerződést írásban felmondja azzal, hogy a bérlő részére egyidejűleg ugyanazon a településen – a fővárosban, a főváros területén – cserelakást ajánl fel bérleti jogviszony létesítésére;
h) ha az önkormányzati tulajdonban álló lakás esetében az önkormányzati rendelet a bérbeadás feltételeként meghatározza, hogy a lakásbérleti szerződés fennállása alatt a bérlő köteles életvitelszerűen a lakásban lakni és a bérlő ezzel kapcsolatos kötelezettségét megszegi.
A bérlő a lakásbérleti jogviszonyt felmondással megszüntetheti, szavatossági alapon, ha a bérbeadó a jogszabályban vagy szerződésben foglalt kötelezettségét nem teljesíti [Ptk. 6:332. § (1)-(2) bekezdés].
A felek a szerződést kölcsönös egybehangzó akarattal megszüntethetik. Erre a lakástörvény 23. § (1) bekezdés a) pontja alapján van lehetőség.
A lakásbérleti jogviszonyt csak a jövőre nézve lehet megszüntetni, múltra vonatkozóan lakásbérleti jogviszonyt megszüntetni nem lehet.
A hatályos szabályozás szerint lakásbérleti jogviszony megszüntetéséről rendelkezni kölcsönös akarat esetében is csak írásban lehet, mert csak írásban lehet lakásbérleti szerződést érvényesen létrehozni. Erről nem a lakástörvény, hanem a Ptk. rendelkezik. A Ptk. 6:7. § (3) bekezdése értelmében ugyanis a szerződésre vonatkozó alakszerűségi előírások érvényesülnek a szerződés megszüntetésére vagy felmondására is, de ha az alakszerűség sérült, ám a felek által kívánt állapot egyetértésükkel ténylegesen megvalósul (a lakást a bérlő végleges jelleggel, a visszatérés szándéka nélkül elhagyta), a megszüntetés érvényes.
A Ptk. hivatkozott rendelkezése szerint tehát a jogszabály vagy a felek megállapodása a szerződés érvényességét megszabott alakhoz köti, az ilyen alakban kötött szerződés megszüntetése vagy felbontása is csak a megszabott alakban érvényes. A szerződésnek a megszabott alak mellőzésével történt megszüntetése vagy felbontása is érvényes, ha az annak megfelelő tényleges állapot a felek egyező akaratából létrejött [Ptk. 6:7. § (3) bekezdés].
Közös megegyezéses megszüntetésről beszélünk akkor is, hogyha az önkormányzat a bérlőnek másik lakást ad bérbe, vagy másik lakás bérbeadása nélkül pénzbeli térítést nyújt [Ltv. 23. § (3) bekezdés].
Az Ltv. 23. §-ának (3) bekezdése ugyanis kimondja, hogy a felek az önkormányzati lakásra kötött szerződést közös megegyezéssel úgy is megszüntethetik, hogy a bérbeadó a bérlőnek másik lakást ad bérbe vagy pénzbeli térítést fizet. A másik lakás bérbeadása mellett pénzbeli térítés is fizethető. A másik lakás bérbeadása, illetőleg a pénzbeli térítésre vonatkozó szabályokat önkormányzati rendelet határozza meg.
Ez a szabály az irányadó nem önkormányzati lakások esetén is. A felek megegyezésétől függ, hogy csak cserelakást, cserelakást vagy pénzbeli térítést, vagy csak pénzbeli térítést kell-e nyújtani a lakásbérleti jogviszony megszüntetése fejében. A térítés mértéke is szabad megállapodás tárgya, de önkormányzati lakások esetében erről önkormányzati rendelet szól.
Akár önkormányzati, akár magántulajdonú lakásról van szó, a szabályozás egyértelmű, hogy megállapodás hiányában nincs helye pénzbeli térítésnek. Nem képzelhető el tehát olyan bírósági ítélet, amelyik megállapodás nélkül létrehozza a bérbeadó pénzbeli térítési kötelezettségét. Csak akkor van helye ítéleti kötelezésnek, ha a felek megállapodtak, de a kötelezett nem, vagy nem annyit fizetett, mint a megállapodás szerinti összeg. Amennyiben az önkormányzati (állami) lakás esetében a térítés kötelezettségét és/vagy mértékét jogszabály adott esetben az önkormányzat rendelete határozza meg, az e mértéktől eltérő megállapodás érvénytelen, helyébe a jogszabály szerinti összeg lép [Ptk. 6:60. § (1) bekezdés].
A lakás megsemmisülése
Ha a lakás elemi csapás vagy más ok következtében megsemmisült, illetőleg az építésügyi hatóság életveszély miatt annak kiürítését rendelte el és a bérlő elhelyezéséről maga vagy a lakással rendelkező szerv nem tud gondoskodni, az ideiglenes elhelyezés az említett lakás fekvése szerint illetékes települési, fővárosban a kerületi önkormányzat feladata [Ltv. 23. § (3) bekezdés].
Adott esetben nincs jelentősége annak, hogy a lakás kinek a tulajdonában áll. Ugyanakkor a kiköltöző személy csak ideiglenes elhelyezésre tarthat igényt, amely biztosítása során az elhelyezés megfelelőségének a kérdése nem merül fel. Megfelelő elhelyezésre az önkormányzat csak kifejezett törvényi rendelkezés alapján lenne kötelezhető.
Az a tény, hogy a lakás megsemmisülése esetén a bérlő ideiglenes elhelyezésre tarthat igényt, nem jelenti azt, hogy a bérleti jogviszony nem szűnik meg. A dolog elpusztulása ugyanis a Ptk. 6:338. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel kiváltja a bérleti jogviszony megszűnését.
„A bérbe adott dolog jogi értelemben nem csak annak teljes fizikai megsemmisülése esetén tekinthető elpusztultnak, hanem akkor is, ha olyan jelentős mértékben károsodik, hogy már csak a szokásos karbantartás és felújítás körét lényegesen meghaladó munkával állítható helyre. Az ilyen mértékű károsodás jogi értelemben kimeríti a dolog elpusztulásának a Ptk. 6:338. §-ának (2) bekezdésében meghatározott fogalmát és ezért kiváltja a bérleti jogviszony megszűnésének a jogkövetkezményét” (BDT 2004/5/55.).
A bérlő halála
Ha a bérlő meghal, akkor főszabályként a bérleti szerződés megszűnik. Ha van olyan személy, aki a törvény alapján a bérleti jog folytatására jogosult, akkor a jogosult a jogviszonyba a bérlő helyébe beléphet.
A lakásbérleti jogviszony folytatására jogosultak önkormányzati lakás esetén az eltartó, a bérlő házastársa, gyermeke (örökbefogadott, mostoha és nevelt gyermeke), befogadott gyermekétől született unokája, szülője (örökbefogadó, mostoha- és nevelőszülője).
Az Ltv. 32. §-ának (1) bekezdése szerint a bérlő halála esetén az eltartó a lakásbérleti jogot akkor folytathatja, ha
a) a tartási szerződéshez a bérbeadó írásban hozzájárul, és
b) az eltartó a szerződésben vállalt tartási- vagy, ha a bíróság a tartási szerződést életjáradéki szerződéssé átalakítja, e szerzõdés szerinti – kötelezettségét teljesítette, továbbá
c) a bérbeadói hozzájárulástól a bérlő haláláig legalább egy év eltelt.
Az Ltv. 32. §-ának (2) bekezdése pedig kimondja, hogy önkormányzati lakás esetén az, akit az Ltv. alapján a bérlő a bérbeadó hozzájárulása nélkül fogadhat be a lakásba, a lakásbérleti jog folytatására jogosult, ha a bérlő a lakásba befogadta és a bérlő halálakor életvitelszerűen a lakásban lakott. Több jogosult esetén eltérő megállapodásuk hiányában a lakásbérleti jogot a következő sorrend szerint folytatják: a bérlő házastársa, gyermeke, befogadott gyermekének a gyermeke, továbbá a szülője.
Ezen túlmenően van lehetőség arra, hogy a bérbeadó a bérlővel vagy akár a jogviszony folytatására jogosult személlyel megállapodjon abban, hogy a bérlő halála esetén a lakásbérlet e körön kívüli személy által is folytatható. E megállapodás vagy felfüggesztő feltételtől függő, a bérlő halálával hatályba lépő lakásbérleti szerződésnek minősül, vagy olyan előszerződésnek, melyben a felek arra vállalnak kötelezettséget, hogy a bérlő halálát követően egymással lakásbérleti szerződést kötnek. Amennyiben ilyen szerződés a bérbeadó és a bérlő között jön létre, úgy e szerződés harmadik személy javára szól, és őt jogosítja, illetve kötelezi (Ptk. 6:136. §).
A lakásbérleti jogviszony folytatása arra jogosult által tehát nem jelenti azt, hogy szerződéskötés nélkül is bérlőnek minősül a jogviszony folytatására jogosult személy. Bérlőnek akkor fog minősülni, ha közte és a bérbeadó között a bérleti szerződés érvényesen létrejött. Nem kizárt azonban, hogy az említettek szerint felfüggesztő feltételtől függjön a lakásbérleti szerződés, és ebben a meglévő bérlő halála legyen a feltétel. Ilyenkor új szerződés kötésére nincs szükség, és a bérlő halála, mint jogilag releváns tény hatályba lépteti az új bérlő és a bérbeadó között a bérleti jogviszonyt. Ekkor a bérleti szerződés tartalmi elemei is adottak, hiszen ezek eltérő megállapodás hiányában azonosak a meghalt bérlő által kötött szerződés feltételeivel. Egyébként állami és önkormányzati lakás esetében új szerződés kötésekor is azokat a szerződéses feltételeket kell alkalmazni, amelyek a jogelőd bérlő szerződésében szerepeltek. A bérleti jogviszonyt folytató új bérlő azonban természetszerűleg hozzájárulhat ahhoz, hogy az új szerződés eltérő feltételekkel jöjjön létre, ami rendszerint a bérlet tartamát vagy a bérleti díjat illeti. Az a személy, aki a bérlővel annak életében és halála pillanatában együtt lakott a lakásban, akkor is jogcím nélkül marad vissza, ha egyébként a lakásbérleti jogviszonyt folytathatja.
Ha olyan személyről van szó, aki nem folytathatja a lakásbérleti jogviszonyt, a lakás kiürítésére másik lakás biztosítása nélkül is kötelezhető. Ha olyan lakásban marad vissza a jogviszony folytatására nem jogosult személy, amelyen bérlő-kiválasztási jog áll fenn, és a kiválasztásra jogosult e személyt kijelöli, akkor a bérbeadót ezzel a személlyel szemben terheli szerződéskötési kötelezettség. Ez azonban már nem azonos a lakásbérleti jogviszony folytatásából eredő szerződéskötési kötelezettséggel, hanem ennek jogcíme a kijelölés.
Amennyiben a visszamaradt személy másik lakásban történő elhelyezésére a bérbeadó vagy a kiválasztásra jogosult személy kötelezettséget vállalt, úgy természetesen e személyekkel szemben a visszamaradt személy jogosult másik lakás követelésére, és az eredeti lakást csak akkor köteles elhagyni és elhagyásra csak akkor kötelezhető, ha a kötelezettek a lakás rendelkezésére bocsátják.
Állami vagy önkormányzati lakás esetében a jogcím nélkül visszamaradó személy részére történő másik lakás biztosításának kötelezettségéről és annak feltételeiről ágazati vagy helyi rendelet rendelkezik. Ha a szerződés megkötésekor a szolgálati lakás vagy vállalati bérlakás bérlője a bérleti szerződés határozott időre vagy meghatározott feltétel bekövetkezéséig kötötte meg, a bérlőnek vagy a bérlő halálakor vele együtt lakó személynek az Ltv. 32. § (3) bekezdésében személynek cserelakást kell felajánlani, feltéve, hogy a szolgálati vagy vállalati bérlakás alapjául szolgáló munkaszerződés nem a bérlőnek felróható okból szűnt meg.
Magántulajdonban álló lakás esetében a lakásbérleti jogot az azonos sorrendben jogosultak – eltérő megállapodásuk hiányában – bérlőtársként folytathatják. A bérlő halála esetén a bérlőkijelölési joggal érintett lakásbérleti jogát a bérlőkijelölésre jogosult által meghatározott személy folytathatja.
A törvény alapján önkormányzati lakásbérleti jogának folytatására jogosultak és az eltartó eltérő megállapodásának hiányában a bérlő halála esetén a lakásbérleti jogot az eltartó folytatja.
Aki a lakásbérleti jogot folytatja, köteles a lakáshasználatot változatlan feltétek mellett továbbra is biztosítani azok részére, akik a bérlő halálakor jogszerűen laktak a lakásban.
Mint fentebb írtuk, a bérleti jogviszony folytatására a bérlő házastársa, gyermeke, örökbefogadott, mostoha és nevelt gyermeke, befogadott gyermekétől született unokája, szülője, örökbefogadó, mostoha és nevelő szülője és nem utolsó sorban az eltartó jogosult.
Amennyiben a felsoroltak közül a bérlő halála pillanatában életvitelszerűen többen is a lakásban laknak, eltérő megállapodás hiányában minden más jogosultat megelőzően az eltartó folytatja a bérleti jogviszonyt. Ha eltartó nincs, valamennyien bérlőtársként köthetnek új bérleti szerződést, de az sem kizárt, hogy az eltartóval is olyan megállapodásra kerül sor, hogy ő és a többi jogosult együtt bérlőtársak lesznek.
Az itt leírtak nem az jelentik, hogy a jogosultak bérleti jogviszonya törvénynél fogva keletkezik, hanem azt, hogy a bérlő halálával e személyek törvényes joga a bérleti jogviszony létrehozására megnyílik, és velük szemben a bérbeadót törvénynél fogva fennálló szerződéskötési kötelezettség terheli. Hangsúlyozott körülmény, hogy ez a szerződéskötési kötelezettség csak akkor áll fenn, ha e személyeket a bérlő befogadta (az eltartó a lakásban lakott), és ők a halál pillanatában is életvitelszerűen a lakásban laktak. Jogvita esetén ezt a körülményt a bérlői vagy bérlőtársi minőségüket elismertetni kívánó személyek kötelesek bizonyítani.
A lakásbérleti jogviszony folytatására való jogosultsághoz szükséges egy éves határidőt nem a bérlakás bérlőjével kötött tartási szerződés létrejöttétől, hanem a bérbeadó hozzájárulásának időpontjától kell számítani (BH 2001/3/118.).
A bérleti jog folytatására való jogosultság megállapítása iránt indított perben a bíróság a bizonyítékok mérlegelése alapján állapítja meg, hogy a felperes a lakásban életvitelszerűen lakik-e, azt ténylegesen rendeltetésszerűen használja-e. Bár a bejelentés tényének polgári jogi jelentősége nincs, a bizonyítékok körében nem hagyható figyelmen kívül a felperes bejelentett lakcíme sem (BH 2004/2/65.). A Legfelsőbb Bíróság a hivatkozott határozatban kifejtette, hogy az életvitelszerű ott lakás azt jelenti, hogy: ez a lakás a bérleti jog folytatására igényt tartónak az otthona, máshol nincs olyan lakása, amelyet ténylegesen, rendeltetésszerűen használ. A konkrét ügyben azonban ez nem volt megállapítható, mert a felperesnek a családjával való együttélése nem szakadt meg, és bár a bejelentkezés tényének polgári jogi jelentősége nincs, a bizonyítékok körében mégsem volt figyelmen kívül hagyható, hogy a felperes bejelentett lakcíme változatlanul ott van, ahol a családja – házastársa és gyermekei lakik –, és a perbeli lakásban való életvitelszerű ott lakása a rendeltetésre álló bizonyítékok helyes mérlegelése alapján nem volt megállapítható.
Önkormányzati lakás bérleti jogának folytatására nem jogosult a bérlő unokája, ha anyja – a bérlő gyermeke – nem lakott a lakásban. „Az adott esetben az alperest a nagyanyja fogadta be a lakásba, és az Ltv. hatálybalépésekor állandó jelleggel jogszerűen lakott ott, de édesanyja – a bérlő gyermeke – nem lakott a lakásban, jogszerűen befogadott gyermeknek tehát nem tekinthető, amiből az is következik, hogy az alperes nem a bérlő jogszerűen befogadott gyermekétől született, vagyis nem „oda” született unoka, így a bérleti jog folytatására a jogosultak körén kívül esik.” (BH 2003/10/417.)
A nagyszülő lakásbérleti jogának folytatására az unoka akkor jogosult, ha szülőjét a bérlő befogadta, az unoka az együttélés alatt „oda született”, és azóta életvitelszerűen ott lakik. Ez a jog akkor is megilleti az unokát, ha szülője a bérlő halálakor már nem lakott a lakásban (BH 2003/12/501.).
A lakáscsere
Megszűnik a lakásbérlet akkor is, ha a bérlő a lakást elcseréli. Lakáscseréről akkor beszélünk, amikor önkormányzati lakás bérlői megállapodnak abban, hogy a jövőben kölcsönösen bérleti szerződéseket kívánnak kötni egymás bérbeadóival a korábban általuk bérelt lakásra, és egymás bérleményébe költöznek, illetőleg nem önkormányzati lakás bérlője a bérlemény bérleti jogát egy másik ingatlanon fennálló jogra (tulajdonjogra, haszonélvezeti jogra, stb.) váltja és e jog korábbi jogosultja bérleti szerződést köt a bérbeadóval és a bérleménybe költözik.
Az Ltv. 29. § (1) bekezdése szerint a bérlő a lakás bérleti jogát – a bérbeadó hozzájárulásával – elcserélheti; a csereszerződést írásba kell foglalni. Önkormányzati lakás bérleti joga kizárólag másik lakás bérleti vagy tulajdonjogára cserélhető.
A lakáscsere nem a lakástulajdonok cseréjéről szól, hanem a lakásoknak, mint bérleményeknek a cseréjéről. Lakáscsere alatt tehát – bár a jogi kifejezés értelme ez is lehetne – nem azt értjük, hogy tulajdonosok ingatlantulajdont cserélnek egymással. A lakáscsere a lakások tulajdonjogát nem érinti.
Egymástól elkülönült, önálló, lakásnak minősülő ingatlan vagy ingatlanrészek vonatkozásában állnak fenn a csere lehetőségei. Önkormányzati lakás esetében azonban kizárt, hogy a csereingatlan ne lakás legyen és ne bérleti jog (így pl. haszonélvezeti jog, vagy albérleti jog). Egyéb tulajdonú lakás esetében továbbra is lehetséges, hogy lakást ne lakásra és ne bérleti jogra, hanem más rendeltetésû ingatlanra vagy a bérlakáson fennálló más jogosultságra, pl. haszonélvezeti jogra cseréljenek.
Nem lakáscsere az, ha az egyik cserélő nem kíván a vele cserélő lakásának bérlőjévé vagy tulajdonosává válni. Önkormányzati lakás esetében ezt fiktív (színlelt) cserének hívjuk és az ilyen megállapodás, ill. ügylet semmis, ugyanis önkormányzati lakás bérleti jogának adásvételét jelenti, ami az önkormányzati lakás bérleti jogának forgalomképtelensége miatt lehetetlen és jogszabályba is ütközik.
Van olyan lehetőség is, hogy a bérlő egy másik lakás tulajdonosával abban állapodik meg, hogy a tulajdonos tulajdonát képező lakásnak a jövőben ő lesz a tulajdonosa, ezzel szemben a tulajdonos a bérlő által korábban bérelt lakás bérbeadójával bérleti szerződést köt és bérlővé válik. Elképzelhető, hogy egy bérlakást több bérlakásra cserélnek, és az is, hogy kettőnél több bérlemény vesz részt a cserében.
Az is elképzelhető, hogy bérlőtársak tulajdonjogra úgy cserélik bérleményüket, hogy a jövőben a tulajdoni lakás közös tulajdonosaivá válnak, vagy tulajdonos az egyikük lesz, a másik pedig bérlő. Az is elképzelhető, hogy több bérleményből, lakáscsere folytán, addig önálló bérlők egy bérleménybe költöznek, miáltal ott bérlőtársakká válnak. Az sem kizárt azonban, hogy ilyen csere folytán nem bérlőtársi jogviszony alakul ki az adott bérleményben, hanem egy önálló bérlemény, ahova egy másik bérlemény korábbi bérlője csupán együtt lakó személyként költözik be úgy, hogy ő maga a bérbeadóval bérleti jogviszonyt nem hoz létre. Bérlőtársak ugyan csak együtt cserélhetik el a közös bérleményüket, de nem szükségszerű, hogy az új bérleménynek valamennyien bérlőivé váljanak. Dönthetnek ugyanis úgy is, hogy a bérlőtársként lakott lakást elcserélve az új bérleményben csak egyikük lesz bérlő, a másik együttköltöző személy (bérlőtársi jog nélkül) lesz, vagy be sem költözik az új lakásba, és az új bérleményben már nem lesz bérlőtársi közösség.
A lakáscsere szerződés kötelező alakiságokhoz, nevezetesen írásbeliséghez, kötött, e nélkül érvénytelen. Érvénytelen a szerződés akkor is, ha egyébként megfelel az alakszerűségeknek, de a kölcsönös átköltözés már a szerződés írásba foglalása előtt, vagy az írásbeli szerződés bérbeadó jóváhagyása előtt, avagy csere által szükséges új bérleti szerződések megkötése előtt megtörténik. Amennyiben egy lakás több lakással cserél, a csereszerződés kötelező tartalmi, és ezáltal érvényességi feltétele az, hogy a szerződésből pontosan kitűnjön, hogy a cserélő személyek a jövőben melyik lakás bérlőivé válnak, és hogy ennek a lakásnak bérlőivé milyen minőségben válnak (bérlő vagy bérlőtárs). A lakáscsere-szerződésben arról is rendelkezni kell, de ez már nem érvényességi kellék, hogy a bérlővel egy adott lakásba kik költöznek együtt.
A lakáscsere szerződés a cserélők kölcsönös, egybehangzó akaratnyilatkozata. A cseréhez, annak, hogy a csereszerződés joghatásai kiválthatók legyenek, a lakástulajdon jellegétől függetlenül a tulajdonos (bérbeadó) hozzájárulása is szükséges mindkét vagy több cserelakás tekintetében.
A törvényi szabályozás eltérő attól függően, hogy állami és önkormányzati bérleményekről van-e szó. Addig, ameddig a törvény nem rendelkezik arról, hogy magántulajdonok esetében a hozzájárulást illetően a bérbeadónak milyen magatartást kell tanúsítania, addig állami és önkormányzati tulajdon esetében szabályozza, hogy milyen esetekben nem tagadható meg a hozzájárulás.
Az Ltv. 29.§ (4) bekezdése szerint az önkormányzati lakás esetén a bérbeadó megtagadhatja a cseréhez történő hozzájárulását, ha a cserepartner a (3) bekezdésben említett kérést a megadott határidőn belül nem teljesíti, vagy a benyújtott okiratok, illetőleg – szükség esetén – a cserelakás helyszínen történő megtekintése alapján kétség merül fel a cserepartner lakásbérleti vagy tulajdonjogának fennállása kérdésében.
Az Ltv. 29. § (5) bekezdése szerint az önkormányzati lakás bérleti jogának cseréjéhez történő hozzájárulás nem tagadható meg, ha bármelyik cserélő fél
a) egészségügyi ok,
b) munkahely megváltozása,
c) lényeges személyi körülményeinek, így különösen a bérlővel állandó jelleggel jogszerűen együtt lakó személyek (21. §) számának megváltozása
miatt cseréli el a lakást, és a (4) bekezdésben említett indokok nem állnak fenn.
Az önkormányzati lakás bérleti jogának cseréjéhez történő hozzájárulás nem tagadható meg akkor sem, ha az (5) bekezdés a) vagy b) pontjában megjelölt indok a bérlővel állandó jelleggel jogszerűen együtt lakó személyek (21. §) esetében áll fenn. [Ltv. 29. § (6) bekezdés]
A fentiek értelmében nem tagadható meg a hozzájárulás akkor, ha az egyik cserélő fél erre egészségügyi okoknál fogva szorul rá. Akkor sem, ha a cserét munkahelyváltozás, a bérlő vagy vele együtt lakó személyek személyi körülményeinek lényeges változása, vagy az együtt lakó személyek számának változása indokolja. A cseréhez nem csak a bérbeadónak, hanem az egyszeri vagy többszöri bérlőkiválasztásra jogosultnak is hozzá kell járulnia. Ennek megtagadása esetén a cseréhez való hozzájárulás sem adható meg.
A hozzájáruló nyilatkozat a bírói gyakorlat szerint ítélettel pótolható, bár ez abból a szempontból kétséges, hogy a nyilatkozat önmagában az új bérleti szerződések megkötésére vonatkozó kötelezettségvállalás is, miáltal szerződéses nyilatkozat, amely általában bírói úton nem pótolható.
A jogellenes cserék kiszűrése érdekében a törvény az önkormányzati bérbeadó oldalán előírja azokat a hozzájárulást megelőző intézkedéseket, amelyek a hozzájárulás megadhatóságának vizsgálatához szükségesek.
A lakástörvény 29.§ (3) bekezdése szerint önkormányzati lakás esetén a bérbeadói hozzájárulás megadását és a csereszerződés érvényes megkötését megelőzően a bérbeadó – legalább 30 napos határidő megjelölésével – köteles az önkormányzati lakásra bérleti jogot szerző cserélő féltől kérni:
a) a lakásbérleti szerződésének, illetőleg a lakásbérleti jogviszonya fennállását tanúsító bérbeadó írásbeli nyilatkozatának,
b) lakástulajdonra történő csere esetén a tulajdonában álló lakóingatlanra vonatkozó tulajdoni lap 30 napnál nem régebbi hiteles másolatának az iratokhoz történő benyújtását.
E rendelkezés nem zárja ki azt, hogy a cserében részes bérlők ne kössenek egymással már a cseréhez való hozzájárulás kérését megelőzően cserére irányuló előszerződést, vagy olyan végleges szerződést, melynek érvényességét és hatályát az önkormányzat(ok) hozzájárulásától teszik függővé.
Az Ltv. 29. § (7) bekezdése szerint a hozzájárulást az (5)-(6) bekezdésekben említett indokok fennállása esetén is meg kell tagadni, ha a bérlőkijelölésre vagy az ismételten gyakorolható bérlőkiválasztásra jogosult, illetőleg az eltartó a cseréhez nem járul hozzá.
Ha a bérbeadó a lakáscsere szerződéshez történő hozzájárulását e törvény rendelkezései vagy a joggal való visszaélés tilalma folytán nem tagadhatja meg, a csere következtében létrejövő új bérleti szerződés feltételeit sem állapíthatja meg terhesebben a cserével megszűnő bérleti szerződés feltételeinél, kivéve, ha ehhez a csere folytán bérleti jogot szerző hozzájárul. Ez a rendelkezés nem vonatkozik a lakbér megállapítására, ha a csere folytán bérleti jogot szerző cserélő fél a 34. § (1) bekezdésére tekintettel a korábbi bérlőtől eltérő lakbérbesorolásba esik. [Ltv. 29. § (8) bekezdés]
Ha a bérbeadó vagy a bérlőkiválasztásra jogosult a hozzájárulást megadta, vagy azt ítélet pótolta, az új bérleti szerződés feltételei nem lehetnek terhesebbek az adott lakásra korábban fennálló bérleti szerződésben foglaltaknál. Ez azonban relatív tilalom, hiszen annak nincs akadálya, hogy a felek szabad akaratukból a szerződéses szabadság elvéből kifolyólag olyan új feltételekben állapodjanak meg, amely eltér, akár hátrányosan is eltér a korábbi bérleti szerződés feltételeitől. A hozzájárulás feltételeit egyébként a törvény felhatalmazása alapján, állami vagy önkormányzati lakás esetében ágazati vagy helyi rendelet meghatározhatja, és elrendelheti azt is, hogy lakásbérleti jog csak lakásbérleti jogra cserélhető.
A bírói ítélettel történő jognyilatkozat-pótlás korlátja, ha a lakást bérlőtársak lakják, de nem mindegyik bérlőtárs kíván cserélni, és a csere folytán a lakásba beköltöző nem kíván visszamaradt bérlőtárssal bérlőtársi jogviszonyba kerülni. Amennyiben tehát a bérlőtárs nem kívánja a lakáscserét, úgy nyilatkozata azért nem pótolható, mert ez az egész lakás feletti rendelkezésre vonatkozó szerződéses nyilatkozat, ami ítélettel nem pótolható.
A felek lakáscsere-szerződésben értékkülönbözetet állapíthatnak meg, és egyikük a másik javára pénzbeli térítés fizetésére vállalhat kötelezettséget. Önmagában ez a körülmény nem befolyásolja a szerződés érvényességét.
Amennyiben a felek között szóbeli csereszerződés jött létre, amely érvénytelen, a szóbeli megállapodás alapján egyik fél sem kérheti a bíróságtól az érvénytelenség okának olyan kiküszöbölését, hogy a bíróság ítélettel pótolja az írásbeliség hiányát. Ha ugyanis a törvény az írásbeliséget kötelező alakszerűségként, és ezáltal érvényességi kellékként ír elő, a kölcsönös és egybehangzó akaratnyilvánítások létezése is csak okirattal igazolható, e nélkül a szerződést a bíróság létre nem jöttnek tekinti, miáltal nem érvénytelenségi ok kiküszöböléséről van szó, hanem a szerződés létre nem jöttéről, és szerződés bírói úton csak szerződéskötési kötelezettség körében hozható létre. A Ptk. 6:6. § (1) bekezdése szerint a jogszabály által előírt alakiság megsértésével kötött szerződés semmis, és a semmisség nem minősül orvosolható érvénytelenségi oknak. Amennyiben a felek az értékkülönbözet mértékét illetően úgy állapodtak meg, hogy a szolgáltatás és ellenszolgáltatás között feltűnő értékaránytalanság mutatkozik, és e miatt a csereszerződés alapján történő pénzbeli teljesítést követő egy éven belül a hátrányos helyzetbe került jogosult a szerződést ezen okból megtámadja (Ptk. 210. § (2) bek.), a bíróság megfelelő bizonyítás lefolytatása után olyan mértékű pénzbeli térítésre kötelezheti az alperest, amely alkalmas arra, hogy az értékkülönbözet ne minősüljön feltűnően aránytalannak. A feltűnő aránytalanság a bírói gyakorlat szerint a forgalmi értékhez képesti 25 30 % os eltérés.
Amennyiben a felek értékkülönbözet fizetésében egyáltalán nem állapodtak meg, úgy a szerződés feltűnő értékaránytalanság okán nem támadható meg, de elképzelhető az, hogy megtámadható tévedés miatt, ha a csere tárgyát képező bérleti jogok közötti értékkülönbség tekintetében az egyik fél tévedésben volt (az adott körülmények között joggal feltételezhette, hogy értékkülönbség nincs), a másik fél azonban ezt a tévedést okozta vagy felismerhette. A bíróság a Ptk. 6:113. § a (1) bekezdése alapján a szerződés érvényessé nyilváníthatja, és kötelezheti a tévedés folytán gazdagodó felet, hogy fizesse meg az értékkülönbözetet olyan mértékben, ami a szerződést érvényessé teszi.
Érvénytelen lakáscsere-szerződés alapján nem szerezhet a lakás használatára irányuló jogot egyik szerződő fél sem. Ezért mind a bérbeadó, mind a szerződő fél követelheti a lakás kiürítését, illetőleg az eredeti állapot helyreállítását. Amennyiben a cserepartnerek között folyik a jogvita, a tulajdonos (bérbeadó) tűrni köteles az eredeti állapot helyreállítását, tehát azt, hogy a lakásból kiköltöző a lakásba ismét visszaköltözzön. Ez esetben a korábbi bérleti szerződés változatlan feltételekkel folytatódik.
A volt bérlőnek a visszaköltözéshez való joga és a csereszerződésben részt vevők között az eredeti állapot helyreállításának a lehetősége nem jelenti azt, hogy a bérbeadó csak a volt bérlő, illetve a csereszerződés más alanyainak perben állása mellet igényelhetné az érvénytelen csereszerződés alapján beköltözött személynek a lakásból való kiköltözését. A visszaköltözés jogának gyakorlása ugyanis egyedül arra tartozik, aki a visszaköltözésre jogosult, azaz a korábbi bérlő. A bérbeadó és a csere folytán a lakásba költözött személy jogvitáját arról, hogy a beköltözött bérlő költözzön ki érvénytelenség folytán, nem hat ki a csereszerződés egyéb résztvevőire. A bérbeadó és a beköltözött új bérlő közötti jogviszonyban az eredeti állapot helyreállítása abban áll, hogy a lakásból a bérlő költözzön ki, hiszen érvénytelen csereszerződés miatt a lakáshasználatra jogcíme nincs. A Legfelsőbb Bíróság a lakáscserékből eredő jogviták elbírálása kapcsán 1995 ben úgy foglalt állást, hogy „a bérbeadónak nem kell perben állnia az általa jóváhagyott lakáscsere-szerződés teljesítése iránt indított perben, ha a hozzájárulás felől nyilatkozott, és az új bérleti szerződés is létrejött. Amennyiben a bérbeadó valamilyen nyilatkozatára szükség lenne, azt peren kívül is megteheti.”
A bérlőnek a Magyarország területérő való kiutasítása
A Btk. 59. § (1) bek. szerint: „Azt a nem magyar állampolgár elkövetőt, akinek az országban tartózkodása nem kívánatos, Magyarország területéről ki kell utasítani”. A kiutasítást kimondó bírói ítélet jogerőre emelkedésével együtt a lakásbérleti jogviszony megszűnik.
„Az Ltv. – kifejezetten – nem rendelkezik a kitiltásról. A korábbi jogi szabályozás a kiutasítást és a kitiltást együtt szabályozta. A kitiltás büntetésként szabható ki, és 1-5 évig terjedhet. Irányulhat valamely helységre vagy helységekre, illetve az ország meghatározott területére.
Véleményünk szerint a kitiltáskor is meg kell szűnni a bérleti jogviszonynak, mert a bérlő jogilag nem tartózkodhat abban a helységben, ahol a bérlemény van. Ezt támasztja alá az Ltv. indokolása is, amely azt mondja, hogy a lakásbérleti szerződés megszűnési okainak felsorolásánál lényegében megmaradtak a korábban alkalmazott megszűnési módok. A lakásrendelet 95. §-a pedig kifejezetten említi a kiutasítás mellett a kitiltást.” (Bessenyei Lajos: A bérleti szerződés, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1998. 92. old.)
A bérlet megszűnése a bíróság vagy a hatóság határozata alapján
A bíróság határozata alapján szűnik meg a lakásbérleti szerződés, ha a bérlőtárs vagy a társbérlő pert indít és a perben a bíróság a bérlőtársi (társbérlői) jogviszonyt megszünteti. Az Ltv. 30. §-ának (1) bekezdése szerint a bérlőtárs és a társbérlő a bíróságtól kérheti a lakásban lakó másik bérlőtárs, illetőleg a társbérlő lakásbérleti jogviszonyának a megszüntetését, ha az, illetőleg a vele együtt lakó személy
a) a lakással kapcsolatos közös költségek őt terhelő részét nem fizeti meg;
b) a közös használatú helyiséget szándékosan rongálja, beszennyezi vagy a tisztán tartásukra vonatkozó rendelkezéseket megszegi;
c) a lakásban lakó személyek nyugalmát zavarja, vagy velük szemben az együttélés követelményeit durván sértő, botrányos magatartást tanúsít;
d) a lakásrészbe a törvény tiltó rendelkezése ellenére más személyt befogad.
Ezeket a rendelkezéseket házastársak és volt házastársak esetében akkor lehet alkalmazni, ha lakásbérleti jogviszonyukat a házasság felbontását, illetőleg a házassági életközösség megszűnését követően bírósági eljárás nélkül megállapodással rendezték, vagy azt a bíróság közöttük szabályozta.
A kereset megindítása előtt a bérlőtársat, illetőleg a társbérlőt fel kell hívni a költség megfizetésére, illetőleg a kifogásolt magatartás megszüntetésére. Nincs szükség előzetes felszólításra, ha a magatartás olyan súlyos, hogy a sérelmet szenvedett féltől a bérlőtársi (társbérleti) jogviszony további fenntartása nem várható.
Ha a felszólítás eredménytelen volt, a keresetet a felhívásban a költség megfizetésére megszabott határidő elteltétől, illetőleg a sérelmes magatartás folytatásától vagy megismétlődésétől, ha pedig a felszólításra nincs szükség, a tudomásra jutástól számított 30 nap alatt kell megindítani. A határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.
Ha valamelyik bérlőtárs a lakást a visszatérés szándéka nélkül elhagyta, a bíróság – a visszamaradt bérlőtárs kérelmére – az eltávozott bérlőtárs bérlőtársi jogviszonyát megszüntetheti [Ltv. 30. § (5) bekezdés].
Szintén a bíróság határozata alapján szűnik meg a bérlőtársi jogviszony, ha a bíróság a házassági bontóperben az egyik felet a lakás elhagyására kötelezi [Ptk. 4:82. § (1) bekezdés].
A hatóság határozata alapján szűnik meg a lakásbérleti jogviszony – többek között – ha az épületet kisajátítják és a kisajátítás folytán a kisajátítást kimondó hatósági határozat a bérleti jogviszonyt megszünteti. Hasonló a helyzet akkor, ha hatósági határozat alapján elrendelik az épület lebontását, amely végső soron szintén a bérleti jogviszony megszűnését eredményezi.
A határozott idő eltelte, a bontófeltétel bekövetkezte
Szintén megszűnik a lakásbérleti szerződés, ha a felek a szerződést határozott időre kötötték és a határozott idő eltelt. Ugyanez a helyzet akkor is, ha a lakásbérleti szerződés valamely feltétel bekövetkezéséig szólt és a feltétel bekövetkezett.
Ha a lakásbérleti szerződés feltételt és időhatározást egyaránt tartalmaz, a lakásbérleti szerződés a feltétel bekövetkezésével akkor is megszűnik, ha a szerzõdésben meghatározott idő nem telt el. Ugyanerre az álláspontra helyezkedett a Fővárosi Bíróság az FB 1.Gf.75.428/1995/3. számú másodfokú határozatában is, ahol szintén kifejtette, hogy: „Nem helytálló azonban az első fokú ítélet a kártérítés vonatkozásában. Az elsőfokú bíróság által felhívott jogszabályok egybevetése alapján nem állapítható meg, hogy a bontófeltétel és a határozott ideig tartó bérleti szerződés egy időben nem köthető ki.”
A határozott időre kötött bérleti szerződés a határozott idő lejárta után a további használat és díjfizetés ellenére sem alakul át határozatlan idejű bérleti szerződéssé. A Ptk. a dologbérlet körében ugyan tartalmaz olyan rendelkezést, amely szerint határozatlan időtartamúvá alakul át a határozott időre kötött bérlet, ha a bérleti idő lejárta után a bérlő a dolgot tovább használja és ez ellen a bérbeadó 15 napon belül nem nyilatkozik [Ptk. 6:338. § (1) bekezdés], ez a szabály azonban a lakás- és helyiségbérleti jogviszonyokra nem alkalmazható.
„A Ptk. (1959. évi IV. törvény) korábban még a perbeli szerződés megkötésekor is hatályos 450. § (1) bekezdése úgy rendelkezett, hogy a lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére vonatkozó, e törvényben nem szabályozott kérdésekre a külön jogszabályban foglalt rendelkezések, továbbá a dolog bérletére vonatkozó szabályok az irányadóak.” Ezt a rendelkezést az Ltv. 1. számú melléklete a) pontja 1993. december 31. napjával hatályon kívül helyezte. Ennek megfelelően a korábbi Ptk. XXXVIII. fejezetének dologbérletre vonatkozó szabályait – így a Ptk. 431. § (2) bekezdését – ezt követően a lakás és nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérletére szóló szerződések esetében nem lehet alkalmazni. Az Ltv. 1. § (3) bekezdése ugyan tartalmaz utaló szabályt, mely szerint e külön törvényben nem szabályozott kérdésekben a Ptk. rendelkezései irányadóak, ez azonban a Ptk. általános részi rendelkezéseire vonatkozik, a Ptk. különös részében található szabályok nem alkalmazhatók.
A Ptk. 6:338. § (1) bekezdése törvényi vélelmet állított fel arra az esetre, ha a határozott időre kötött bérlet lejárta után a bérlő tovább használja a dolgot, fizeti a bérleti díjat és ez ellen a bérbeadó nem tiltakozik, a további használat és a díjfizetés ténye alapján vélelmezni kellett, hogy a szerződés határozatlan időtartamúvá alakult át. Ez a rendelkezés 1995. december 31-ét követően kizárólag a dologbérleti szerződésekre alkalmazható, a perbeli típusú bérleti szerződésre azonban nem [BDT 2000/1/81.].
Hasonlóképpen foglalt állást a Fővárosi Bíróság az előtte folyamatban volt 3.Gf.75.228/2000. számú ügyben hozott határozatában.
A bíróság a határozatában kifejtette, hogy a hatályos jogszabályi rendelkezésekből az következik, hogy a határozott időre kötött szerződés a határozott idő elteleltéig tart, a határozott idő elteltét követően azonban megszűnik. A határozott időre kötött helyiségbérleti szerződés ebből következően akkor sem alakul át határozatlan idejűvé, ha a bérlő a helyiséget határozott idő elteltét követően tovább használja.
A szakirodalomban eltérő állásponttal is lehet találkozni. „… Mindebből az következik, hogy ha határozott idejű vagy valamely feltétel bekövetkeztéig kötött lakásbérleti szerződés határozott ideje lejárt, vagy a feltétel bekövetkezett, de a bérlő a lakást tovább használja, és ez ellen a bérbeadó 15 napon belül nem tiltakozik – mivel erre a tényállásra az Ltv. nem tartalmaz rendelkezést – a Ptk.-nak a bérletre vonatkozó rendelkezését kell alkalmazni, amely szerint a lakásbérleti szerződés határozatlan időtartamú szerződéssé alakul át.” (Bessenyei Lajos: A bérleti szerződés, Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó, Budapest, 1998. 93. old.)
Szerződés megszűnése az arra jogosult felmondása folytán
A lakástörvény 23. § (1) bekezdés c) pontja szerint a szerződés megszűnik, ha az arra jogosult felmond. A lakásbérleti jogviszony megszüntetésének esete az egyoldalú megszüntetés, amikor is a fél a lakásbérletet felmondással szünteti meg. Ezt az utat akár a bérbeadó, akár a bérlő választhatja, de a felmondás szigorú formai és időbeli feltételekhez kötött. Igaz ez a rendes, és a rendkívüli felmondásra is. A felmondással a felek a szerződést a jövőre nézve szüntetik meg. A felmondás mindig egyoldalú címzett jognyilatkozat, amely csak akkor hatályosul, ha azt a másik féllel közölték. A közlésnek a jogvita igazolhatónak kell lennie, hogy jogvita esetén a felmondás hatálya bizonyítható legyen. A nem közölt felmondás nem alkalmas a bérleti jogviszony megszüntetésére, de ez nem azt jelenti, hogy a felmondás érvénytelen.
A felmondás érvénytelensége és hatálytalansága között ugyanis jelentős különbség van. A felmondás érvénytelenségét okozhatja a felmondó személy erre való jogosultságának hiánya, okozhatja a felmondási ok valótlansága, a felmondási idő be nem tartása, vagy az írásbeliség sérelme. A felmondás érvénytelenségét okozza az is, ha a felmondásból nem állapítható meg pontosan a bérleti jogviszony megszűnésének időpontja, valamint érvénytelen az a felmondás is, amelyből nem tűnik ki egyértelműen a bérleti jogviszony megszüntetésére irányuló szándék, vagy ha a bérleti jogviszony megszüntetését a felmondó fél további feltételtől teszi függővé.
Az érvénytelen felmondást meg kell különböztetnünk attól a jognyilatkozattól, amely a felmondást csupán kilátásba helyezi arra az esetre, ha a bérlő nem szünteti meg a felmondással fenyegető körülményt. Ez még nem felmondás, nem képes kiváltani a felmondás joghatásait.
Ha a fentieknek szellemében a felmondást érvényesnek minősül, tehát a közlő és a címzett, valamint a felmondás tartalma és alakja is jogszerű, a felmondás akkor képes a joghatások kiváltására, azaz a bérleti jogviszony megszüntetésére, ha a másik féllel közölték, azaz ő a bérleti jogviszony megszüntetéséről tudomást szerez.
Ettől némiképpen eltérő módon foglalt állást a Legfelsőbb Bíróság Pfv. III. 20.100/2004/7. sz. felülvizsgálati részítélete (EBH 2005.1215.), amely hatályosnak minősítette, és a jogviszony megszüntetésére alkalmasnak találta azt a felmondást, amelyről a bérlő azért nem szerzett tudomást, mert a postai küldemények fogadásának az adott helyzetben elvárható, és a postai szolgáltatások ellátásáról és minőségi követelményeiről szóló kormányrendeletben írt feltételeit felróható módon nem teremtette meg, és ezért a küldemény a számára nem volt kézbesíthető.
Az adott tényállás mellett ugyanis a bérlő lakbérfizetési kötelezettségének több hónapon át nem tett eleget, a fizetési felszólítást sem vette át, mégpedig ugyanazon okból, mint ami miatt később a felmondást sem, ugyanis sem postaládát nem tartott fenn, sem pedig nem adott alkalmat másnak vagy a postai kézbesítőnek arra, hogy névkiírás alapján őt az adott épületen belül megtalálja. A postai kézbesítés ezért a kézbesítési értesítő hátrahagyásával, postahivatali letétbe helyezéssel sem volt megoldható. A Legfelsőbb Bíróság kifejtette, hogy a bérlő ezen magatartása a szerződéses együttműködési kötelezettségeket sértette (Ptk. 277.§ (4) bek.), és e felróható magatartásra a bérlő előnyök szerzése érdekében nem hivatkozhatott. Az adott esetben tehát a Legfelsőbb Bíróság úgy értékelte, hogy a felmondás tényleges megismerése nélkül is hatályosulhatott a bérleti jogviszony megszüntetésére irányuló bérbeadói akarat, különös tekintettel arra is, hogy ha másról nem is, de arról a bérlőnek tudnia kellett, hogy hosszabb idő óta nem fizet bérleti díjat.
„A felszólítás és a felmondás alakilag és tartalmilag is megfelelt a jogszabályoknak, tehát joghatás kiváltására (a szerződés megszüntetésére) alkalmas, érvényes polgári jogi (egyoldalú) nyilatkozatok. Az adott ügyben felvetődött kérdés e nyilatkozatoknak a hatályos közlése volt. A másodfokú bíróság helyesen nem tekintette a felszólítást és a felmondást hivatalos iratnak, azok ugyanis a szerződéses jogviszony keretébe tartozó polgári jogi egyoldalú nyilatkozatok és a polgári jog alanyaitól származnak. A felmondás a másik félhez címzett olyan egyoldalú nyilatkozat, amely a szerződést a jövőre szóló hatállyal szünteti meg. Olyan alakító jog, amely az érvényes szerződést megszünteti, és ez a joghatása a közléssel áll be. Az Ltv. a bérlő szerződésszegése miatta a bérbeadó számára biztosít jogot azzal, hogy az alaki és tartalmi előírásoknak megfelelő elvárások megtartása eredményezi a jognyilatkozat érvényességét és azt a követelményt, hogy ipso iure a felmondás megszünteti a lakásbérleti szerződést. Az egymásra épülő nyilatkozatok közlése szükséges a hatályossághoz. Ez pedig nem feltétlenül azonos a nyilatkozatok tartalmának a megismerésével. Az Ltv. nem tartalmaz előírásokat a közlés hatályosságát illetően. A közlés nyilvánvalóan megvalósulhat személyes átadással, vagy megbízott személy útján történő átadással. Miután a nyilatkozatoknak a közlése írásbeli formát kíván meg, és a szerződés fennállta alatt a szerződő felek a szerződés teljesítésében együttműködésre kötelesek, társadalmilag elfogadott forma az írásbeli nyilatkozat postai úton történő továbbítása is. A postai szolgáltatás igénybe vétele esetén azonban a küldemény továbbításának több módja van. Nyilvánvalóan bizonyításra szorul a küldemény feladásának a ténye, valamint az, hogy a nyilatkozatok tartalma a jogszabályoknak megfelelő volt. A felperes e körben a Pp. 164.§-ának (1) bekezdése szerint őt terhelő bizonyítási kötelezettségének eleget tett. További kérdés, hogy a postai úton továbbított küldemény mikor tekinthetõ közöltnek, illetőleg hogyan kell értékelni azt a körülményt, hogy a küldemény az érdekelt fél tudomására jutására alkalmas ugyan, de az vagy azért nem történik meg, mert az érdekelt a küldemény átvételét megtagadta, vagy más módon a kézbesítést megakadályozta. A nyilatkozatok ugyan nem minősülnek hivatalos iratnak, nem volt azonban akadálya annak, hogy a polgári jog alanya a nyilatkozatokat tértivevényes levélben küldje meg az érintett részére. A visszaérkezett küldemény alkalmas annak a bizonyítására, hogy a bérlő hibájából maradt el a tudomásszerzés. Mindezekből következően a felszólítás és a felmondás akkor tekinthető közöltnek, ha az érdekelt fél tudomására jut, vagy azért nem jut a tudomására, mert a felszólítást, illetőleg a felmondást tartalmazó irat átvétele az érdekelt fél hibájából hiúsult meg. A másodfokú részítélet indokolásában a bíróság helyesen utalt arra, hogy a mulasztás az alperes érdekkörében következett be, amire nem hivatkozhat, és a közölt felmondás a bérleti szerződést megszüntette, ennél fogva az alperes köteles a perbeli lakás kiürítésére.„
E felülvizsgálati részítéletben a Legfelsőbb Bíróság kifejtette azt az egyébként több határozatában is megjelenő álláspontját, hogy csak a bérbeadó gyakorolhat méltányosságot, a bíróság nem. „A Legfelsőbb Bíróság több döntésében kifejtette, hogy a bíróságnak méltányosság gyakorlására nincs lehetősége, erre csak a bérbeadó jogosult azzal, hogy a szerződés megszegése ellenére nem él felmondási jogával.”
Azt is kifejtette, hogy az, hogy a jogerős ítélet meghozataláig a bérlő a bérleti díj tartozását megfizette, nem tekinthető olyan körülménynek, amely a felmondást okafogyottá teszi, vagy méltányosság gyakorlására adhat okot. A felmondási ok valóságát a felmondás közlésének időpontjában, közlés hiányában pedig az adott ügy sajátosságaira tekintettel abban az időpontban kell vizsgálni, amikor a bérlő együttműködési kötelezettsége okán elvárható lett volna a felmondásról szóló küldemény átvétele. A felmondás közlését követő hátralék-kiegyenlítés esetében a bérbeadónak jog van a felmondást visszavonni akár méltányossági, akár más okból, a lakás kiürítésére irányuló kereset elbírálása körében azonban a bíróság ez okból méltányosság gyakorlására nem jogosult.
Mint az idézett határozat is kifejti, a lakásbérlet felmondása a jogviszonyt minden további feltétel nélkül megszünteti. Ez azt jelenti, hogy a bérlőnek fel kell hagynia a lakáshasználattal. A felmondási idő utolsó napjáig a bérleményt el kell hagynia, ki kell ürítenie, és vissza kell bocsátania a bérbeadó birtokába, a bérbeadónak a lakást vissza kell vennie, és el kell számolnia az esetleg nála lévő óvadékkal, amennyiben ennek fizetésére sor került.
A lakásbérleti jogviszony megszüntetése egyúttal azt is jelenti, hogy a felmondást követően a bérlő nem köteles bérleti díjat fizetni, a bérbeadó nem köteles bérleti díjfizetést fogadni. Ez ugyanakkor nem azt jelenti, hogy a bérlet ingyenessé válik, hanem azt, hogy ha a bérleti jogviszony után a lakáshasználat nem szűnik meg, többé nem bérletről beszélünk, hanem jogcím nélküli használatról, ami azzal jár, hogy a korábbi bérlő lakáshasználónak minősül, és ezért használati díj fizetésére (tehát nem bérleti díj fizetésére) köteles. Hogy ez a törvény értelmében szankció jellegű rendelkezés e, a használati díj mértékét illetően nem dönthető el, mert a lakástörvény szerint ezzel ellentétes megállapodás hiányában a használati díj mértéke azonos a bérleti díjjal. Önkormányzati lakás esetében helyi rendelet mondja ki, hogy a lakásbérleti jogviszony megszűnését követően a bérleti díjhoz képest milyen mértékben emelkedhet a használati díj.
Az Ltv. 20. §-ának (1) bekezdése szerint a lakást jogcím nélkül használó, a jogosult részére lakáshasználati díjat (a továbbiakban: használati díj) köteles fizetni. A használati díj a lakásra megállapított lakbérrel azonos összeg. A jogcím nélküli használat kezdetétől számított két hónap elteltével a használati díj emelhető. Ez a rendelkezés nem alkalmazható, ha a jogcím nélküli használó másik lakásra tarthat igényt. Önkormányzati lakás esetén a használati díj emelésének mértékét és feltételeit önkormányzati rendelet határozza meg. Bérlőkijelölési jog esetén a használati díj emelésének mértékét a bérlőkijelölésre jogosult határozza meg. A használati díj lakbért meghaladó összege a bérlőkijelölésre jogosultat illeti meg.
Ezzel kapcsolatos alkotmányossági aggályokat az Alkotmánybíróság a 923/B/2000. AB határozatában oszlatta el. „Az indítványozó az önkormányzati vagyon hasznosításának, használatának és forgalmának rendjét szabályozó rendelet egyik rendelkezését támadta. A sérelmezett rendelkezés kimondta, hogy a nem lakáscélú helyiségek jogcím nélküli használója mindaddig, amíg a helyiséget vissza nem adja használati díjat köteles fizetni. A következő bekezdés meghatározta a használati időre figyelemmel a helyiség használati díj mértékét.
Az indítványozó álláspontja szerint az önkormányzat törvényi felhatalmazás nélkül sem a bérleti díjra, sem jogcímnélküliség esetén mintegy büntető jelleggel a bérleti díj többszörösére rúgó helyiség használati díjat nem állapíthat meg. Az Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
Az Alkotmánybíróság – álláspontja kialakításakor – abból indult ki, hogy a helyi önkormányzat szabályozási jogkörét kizárólag a lakástörvény keretei között gyakorolhatja. A lakástörvény szabályozási módszerére ugyanis az a jellemző, hogy nem általános felhatalmazást ad a helyi önkormányzatnak a tulajdonában álló ingatlanokkal kapcsolatos bérleti jogviszonyok tartalmának szabályozására, hanem konkrétan meghatározza azokat a szabályozási tárgyakat, amelyekre nézve az önkormányzat rendeletében rendelkezhet.
A lakástörvény 20. §-a rendelkezik a jogcím nélküli lakáshasználatról és (3) bekezdése felhatalmazza az önkormányzatot arra, hogy a használati díj emelésének mértékét és feltételeit önkormányzati rendeletben meghatározza. A 36. § (2) bekezdése a helyiségek tekintetében feljogosítja az önkormányzatot a bérbeadás feltételeinek meghatározására. E rendelkezések együttes értelmezése alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a helyi önkormányzat rendeletalkotási joga törvényi felhatalmazáson alapszik. A lakástörvény alapján a jogcím nélküli használat speciális viszonyt jelent, aminek jellemzője az, hogy a bérleti jogviszony a felek között nem áll fenn. A használati díj nem bérleti díj. A használati díj mértékének meghatározásában az önkormányzat nagy szabadsággal rendelkezik. A szabályozás során az önkormányzat a díjemelést a helyi viszonyokra figyelemmel, a legcélszerűbb, a legösztönzőbb módon állapítja meg. A kifogásolt szabályok nem sértik a lakástörvény 36. § (2) bekezdésének második mondatában megfogalmazott törvényi előírást, mely szerint a helyiségek bérleti díját nem kell rendeletben meghatározni.”
Az Alkotmánybíróság azt is megállapította, hogy az önkormányzati rendelet támadott rendelkezései nem a felek szerződési akaratát érintő szabályokat tartalmaznak, hanem olyan, a szerződéses jogviszonyokon kívüli, a jogcím nélküli használati viszonyokat érintő előírásokat foglalnak magukban, amelyek a szerződéses viszonyokon túli, a jogcím nélküli használatra vonatkoznak. A jogcím nélküli helyiség használatakor fizetendő használati díj éppen akkor válik „esedékessé”, amikor a szerződés megszűnik.
Abból a szempontból a lakásbérleti jogviszony használati jogviszonnyá redukálása szankció jellegű, hogy a jogcím nélküli használati helyzetben a bérlő elhelyezési igény nélkül, de kizárólag ide vonatkozó és végrehajtható hatósági vagy bírósági határozat alapján a lakásból eltávolítható.
A Vht. 183/A. §-a ugyanis lehetővé teszi, hogy a bérbeadó a határozott időre kötött lakás és más – nem lakás céljára szolgáló – helyiségbérleti szerződés esetén a meghatározott idő lejártát követő 60 napon belül kérheti a Vht. 183. §-ában meghatározott rendelkezések alkalmazását, ha a kérelem benyújtásával egyidejűleg igazolja, hogy a bérleti szerződésben meghatározott idő eltelt. A kiürítés iránti kérelem benyújtására nyitva álló határidő jogvesztő. Az eljárás során alkalmazni kell a Vht. 182/A. § rendelkezéseit azzal, hogy az ingatlan a kiürítés elhalasztása szempontjából nem minősül önkényesen elfoglalt lakásnak. A fizetővendéglátás keretében használatba adott és más kereskedelmi szálláshely kiürítésére is irányadó a Vht. 183. §-a.
Rendkívüli felmondás a bérbeadó részéről
A bérbeadót megillető felmondási jog alapvetően két csoportba sorolható. Az első csoportba azok a felmondási okok tartoznak, amikor a bérlő vagy a bérlővel együtt lakó személyek felróható, illetve jogszabálysértő (szerződésszegő) magatartása szolgál alapul a felmondásra. A szakirodalom ezeket az eseteket „a rendkívüli felmondási” okok gyűjtőkategóriájába sorolja. Ezek az esetek a következõk:
a) a bérlő a lakbért a fizetésre megállapított időpontig nem fizeti meg;
b) a bérlő vagy a vele együtt lakó személyek a bérbeadóval vagy a lakókkal szemben az együttélés követelményeivel ellentétes, botrányos, tűrhetetlen magatartást tanúsítanak;
c) a bérlő vagy a vele együtt lakó személyek a lakást, a közös használatra szolgáló helyiséget, illetőleg területet rongálják vagy rendeltetésükkel ellentétesen használják.
Felmondás a bér nemfizetése miatt
Abban az esetben, ha a bérlő a lakbért a szerződésben meghatározott határidőig nem fizeti meg, vagy nem a meghatározott összegben fizeti, őt a bérbeadó felszólítja arra, hogy nyolc napon belül teljesítse kötelezettségét. Ha ennek a bérlő nem tesz eleget ennek, a határidő eredménytelen elteltét követő nyolc napon belül a bérbeadó felmondhat. Amennyiben a bérbeadó nem nyolc napon belül mond fel, úgy ezen okból ezt követően már nem mondhat fel érvényesen többet. E tekintetben a határidő tehát nagyon szigorú, ugyanakkor a törvény arra már nem ír elõ határidőt, hogy lakbér nem, vagy nem teljes összegû fizetését követő mennyi időn belül kell felszólítani a bérlőt arra, hogy maradéktalanul tegyen eleget bérleti díj fizetési kötelezettségének.
Amennyiben a bérlő a nyolc napos határidőn belül nem teljesíti fizetési kötelezettségét, de azon túlmenően a felmondás közléséig eleget tesz kötelezettségének, a lakásbérleti jogviszony felmondással nem szüntethető meg.
Az, hogy a törvény rugalmasságot enged a bérbeadónak a tekintetben, hogy mennyi időn át tűri a lakbér nemfizetését vagy hiányos fizetését, hogy több havi lakbérhátralék esetében él e a fizetési felszólítással, vagy már elegendő egy elmulasztott határidő is ahhoz, hogy felszólítással élje, valószínűleg abból fakad, hogy a fizetési fegyelmet elsősorban a bérbeadónak kell kikényszerítenie és nem a törvénynek, hiszen adott esetben nem a törvény, hanem a szerződés betartásáról van szó, és a szerződés betartásának körében az ügy ura a bérleti díj jogosultja, azaz a bérbeadó.
A bérbeadó dönti el azt is, hogy él e egyáltalán felmondással, vagy megelégszik azzal, hogy csupán a bérleti díj iránti igényét érvényesíti a bérlővel szemben. A bérbeadót ugyanis törvény nem kötelezheti arra, hogy a jogviszonyt az őt egyénileg ért sérelem okán megszüntesse, vagy legalábbis a megszüntetésre törekedjen. A bérleti díj nemfizetése ugyanis kizárólag egyéni sérelem, és nem társadalmi. A törvény azonban nem engedi azt meg, hogy a nemfizetés felmondásos jogkövetkezménye előre be nem látható bizonytalan időre fenyegesse a bérlőt, ezért magát a felmondás alkalmazását szigorú határidőhöz köti, amikor előírja, hogy arra csak a nyolc napos fizetési határidőt követő legfeljebb nyolc napon belül kerülhet sor. [Ltv. 25. § (1) bekezdés] Ez a második nyolc nap tehát jogvesztő határidő, semmilyen kimentésnek nincs helye e határidő elmulasztása esetén. Azaz, ha a bérbeadó a határidőt túllépte, de a felmondásra tekintettel a bérlőt a lakás kiürítésére perli, nem hivatkozhat arra, hogy a nyolc napos határidő betartásában akadályoztatva volt. Ha azonban a nyolc napos határidőt betartotta, de a felmondás közlésére a bérlő magatartása miatt nem kerülhetett sor, felróható magatartásra tekintettel a bérlőt e miatt nem érheti az az előny, hogy mentesül a felmondás jogkövetkezményei, mindenekelőtt a lakáskiürítés kötelezettsége alól.
Felmondás a bérlő és vele együtt lakó személyek magatartása miatt
Egy további felmondási ok, hogy ha a bérlő vagy vele együtt lakó személy a bérbeadóval vagy a lakókkal az együttélés követelményeivel ellentétes, botrányos, tűrhetetlen magatartást tanúsítanak, vagy a lakást, a közös használatra szolgáló helyiséget illetőleg területet rongálják, vagy rendeltetésükkel ellentétesen használják. Erre az esetre is az előbb említett felmondási határidő és egyéb felmondási körülmények érvényesülnek.
Kérdés, hogy ha a rongálásos magatartás dologi kárt okoz, és a bérlő felhívás ellenére nem végzi el a helyreállítási munkákat, illetőleg a kárt nem téríti meg, ez minősül e olyan körülménynek, ami a felmondásra okot ad, vagy pedig az, hogy a kárt előidézte. Az is kérdés, hogy ha a felszólítás irányul arra is, hogy a bérlő ezzel a magatartásával hagyjon fel, és a bérlő ezzel a magatartásával határidőben fel is hagy, de a kárt nem állítja helyre, nem téríti meg, van e helye a felmondásnak.
A törvény és a bírói gyakorlat értelmében kizárólag akkor van helye a felmondásnak, ha a magatartás megszüntetése nem következik be, vagy megismétlődik. Önmagában a kár elhárítása, ha az határidőn túl következik be, vagy nem következik be, nem felmondási ok. Az ilyen típusú konfliktus kártérítésre irányuló polgári perben bírálható el. Ide kapcsolódik azonban az a szabály, hogy a magatartás tanúsítását követően azonnal lehetőség van a felmondásra, ha a kifogásolt magatartás olyan jellegű, és az okozott sérelem olyan súlyos, hogy a bérbeadótól a szerződés fenntartását nem lehet elvárni. Ez esetben a törvény csak azt teszi lehetővé a bérbeadónak, hogy minősítse az őt, a lakókat illetőleg a szerződést ért sérelem súlyosságát. Amennyiben úgy ítéli meg, hogy arról az esetről van szó, amikor nem kell előzetes felszólítással élnie, a magatartás tudomásra jutásától számított nyolc napon belül élhet felmondással. Ez is jogvesztő határidő, és azzal a kifogással sem élhez a lakáskiürítésre irányuló perben, hogy nyolc napon belül nem ismerhette fel sérelem súlyosságát.
Azt, hogy a sérelem olyan súlyú e, amely ezt a kivételes felmondási lehetőséget teszi lehetővé, olyan objektív paraméterek szerint kell vizsgálni, amely abban a körben nem ad mérlegelési lehetőséget, hogy mikor kezdődik a határidő. Az azonban előfordulhat, hogy a magatartás tanúsítása és a sérelem bekövetkezése között idő telik el, és a felmondás a sérelem bekövetkeztétõl számított nyolc napon belül történt, ez esetben, ha a felmondás az egyéb érvényességi feltételeknek is eleget tesz, olyannak kell tekinteni, mint amely alkalmas annak a joghatásnak a kiváltására, amely a lakás kiürítését teszi lehetővé. A felmondásnak nincs határideje, azaz az adott felmondási okok körében nem beszélhetünk felmondási időről a szó Ptk. szerinti értelmében, de a törvény előírja, hogy a bérleti díj nemfizetése, és az egyéb lényeges szerződéses kötelezettségek megsértése esetén a felszólításban megjelölt határidőt követő nyolcadik nap utáni hónap utolsó napján szűnjön meg a bérleti jogviszony, ha pedig a bérlő bérbeadóval és lakókkal szembeni magatartása, a bérlemény rongálása vagy rendeltetésellenes használata a felmondásra oka, akkor felmondás havának utolsó napja a bérleti jogviszony utolsó napja, feltéve, hogy a felmondás közlése és a hó utolsó napja között legalább tizenöt nap eltelt. Ha tehát a felmondás közlése és a hónap utolsó napja között kevesebb van, mint tizenöt nap, akkor felmondani érvényesen csak a következõ hónap utolsó napjára lehet.
A bírói gyakorlat értelmében azonban nem kizárt, hogy a bérbeadó a felmondásban az azt követő hónap utolsó napját jelölje meg. Ennek oka az, hogy számos esetben a bérbeadó a felmondás postázásakor nem lehetett tisztában azzal, hogy a bérlő a felmondást mikor veszi át, és előfordult, hogy e miatt a felmondás érvénytelen volt, mert a felmondást a bérlő olyan időben vette át, hogy az adott hónap utolsó napjáig tizenöt napnál rövidebb idő telt el.
Felmondás a bérlő tartós távolléte miatt
Egy új, a lakástörvény 25. § (2) bekezdésébe illeszkedő, de a 3.§ (2) bekezdésben szabályozott felmondási ok a bérlő két hónapon túli távolléte. E szerint, ha miniszteri vagy önkormányzati rendelet a bérbeadás feltételeként előírja, (mert a 2005. évi CXXXII. tv-el módosított Lakástörvény 3.§ (2) bekezdése szerint előírhatja) hogy a lakásbérleti szerződés fennállása alatt a bérlő köteles életvitelszerűen a lakásban lakni, és ezt a lakásbérleti szerződés is tartalmazza azzal a törvényben előírt kötelező kikötéssel, hogy a bérlő a lakásból történő két hónapot meghaladó távollétét és annak időtartamát köteles a bérbeadónak írásban bejelenteni, e bejelentésére irányuló kötelezettség megszegése miatt a lakásbérleti szerződés felmondható.
Az Ltv. 3. §-ának (2) bekezdése kimondja, hogy az önkormányzati rendelet – az állam tulajdonában lévő lakás (a továbbiakban: állami lakás) esetén a 87. §-ban említett miniszter rendelete – a bérbeadás feltételeként meghatározhatja, hogy a lakásbérleti szerződés fennállása alatt a bérlő köteles életvitelszerűen a lakásban lakni. A rendeletben meghatározott ilyen feltételt a szerződésnek tartalmaznia kell azzal a kikötéssel, hogy a bérlő a lakásból történő két hónapot meghaladó távollétét és annak időtartamát köteles írásban a bérbeadó részére bejelenteni. A bérlő által bejelentett – különösen: egészségügyi ok, munkahely megváltozása, tanulmányok folytatása miatt történő – távolléte alatt, erre hivatkozással felmondani nem lehet. Nem lehet felmondani a szerződést abban az esetben sem, ha a bérlő a bejelentést menthető okból mulasztotta el, és erről a bérbeadót – felhívására – írásban tájékoztatja.
Amint az a törvényszövegből következik, a felmondás előtt ez esetben is fel kell szólítani a bérlőt, de nem arra, hogy költözzön vissza a lakásba és arra sem, hogy jelentse be a távollétét, annak okát és időtartamát, hanem arra kell felszólítani, hogy közölje, miért nem jelentette be a két hónapot meghaladó távollétét. Természetesen a bérlő közölheti, hogy nem volt távol, nem volt két hónapot meghaladóan távol, távollétére több részletben került sor és egybefüggő két hónapi távollétről nincs szó, vagy közölheti azt az okot, amelyből megállapítható, hogy a bejelentés elmaradásának mi az oka és az ok számára elháríthatatlan volt, azaz mulasztása menthető. Az azonban szintén a fent idézett törvényi rendelkezésből következik, hogy önmagában az, hogy a két hónapot meghaladó, be nem jelentett okból történt távollét után a bérlő visszaköltözött, még nem jelenti azt, hogy felmondást elkerülheti. Ebben csak akkor lehet biztos, ha utólag közli a távollét tartamát és okát, közli a be nem jelentés okát is és az elháríthatatlannak minősül. Az itt írt okból sem kötelező felmondani. Akkor is így van ez, ha a felmondás megalapozott lenne.
Ha a bérleti szerződés az írásbeliséget előírja, a bejelentés csak írásban érvényes. Ha azonban a szóbeli bejelentést a bérbeadó elfogadja, a bejelentés érvényessé válik (Ptk. 6:94). A szerződés előírhatja azt is, hogy ne csak a szerződésszerű bejelentés, hanem az a bejelentés is csak írásban minősüljön érvényesnek, amelyben a bérlő a bérbeadó felhívására közli, miért nem jelentette be a távollétét és hogy a be nem jelentés oka elháríthatatlan volt.
A bérbeadó a jogainak gyakorlása körében lehet méltányos. Ha azonban felmondásra kerül sor, a bíróság nem gyakorolhat méltányos elbírálást, és nem minősítheti a felmondást érvénytelennek azért, mert a bérbeadó nem volt méltányos. A méltányosság elmaradása nem valósít meg joggal való visszaélést.
A bíróság elutasíthatja a lakáskiürítésre irányuló keresetet, ha a felmondás azért nem érvényes, mert a bérlő nem vagy nem két hónapot meghaladó időn át volt távol, bejelentette a távollét okát, tartamát, a bejelentés elháríthatatlan okból maradt el, a bérbeadó a tartalmilag hiánytalanul bejelentett távollét alatt mondott fel, stb.
Felmondás cserelakás felajánlása mellett
A Lakástörvény 26. §-a ismer egy olyan felmondási lehetőséget, amelyet indokolni nem kell, és amelyre vonatkozólag nem szükséges, hogy bármilyen, a bérlő oldalán felmerülő ok adjon alapot. Ez a felmondás legalább három hónapos felmondási idővel történhet, mégpedig úgy, hogy akár szerződésben, akár szerződéses kikötés nélkül a bérbeadó ennél hosszabb időt is meghatározhat, mégpedig a felmondásban. Erre a felmondásra csak akkor van lehetőség azonban, ha a bérleti szerzõdés határozatlan idejű, és a felmondással egyidejűleg a bérbeadó a bérlőnek ugyanazon településen, Budapesten Budapest területén, másik megfelelő cserelakást ajánl fel, amely lehet tulajdoni, de bérlemény is. Egy ilyen jellegű felmondás esetén a bérlő igényt tarthat arra, hogy a bérbeadó térítse meg a lakásváltoztatással kapcsolatosan felmerült költségeket. A bérbeadó az említett felmondási idővel akkor és úgy is felmondhatja a bérleti jogviszonyt, ha nem ajánl fel megfelelő cserelakást. Ezt azonban csak akkor teheti meg, ha a bérlőnek azonos településen belül megfelelő másik beköltözhető lakása van.
A bérbeadó cserelakás nélkül felmondhatja a lakásbérleti szerződést akkor is, ha arra a bérlő nem szolgáltat okot, feltéve, hogy határozatlan idejű lakásbérleti szerződésről van szó. A felmondási idő nem lehet rövidebb három hónapnál. Nem teheti ezt meg a bérbeadó, hogyha a lakásbérleti szerződés ezt a felmondási lehetőséget kizárja.
A lakásban maradó volt tulajdonost a bérlővel azonos jogállás illeti meg, ha árverés esetén az árverési vételár megállapítása a bentlakás értékcsökkentő hatásának figyelembevételével történt. Ilyen esetben az árverési vevő a felmondási okokra alapított, valamint a cserelakásos felmondás jogával élhet, de a szabad felmondásra, éppen a megállapodás hiánya, illetőleg a jogviszony természete folytán nincs lehetősége. (EBH 2004.1129.)
Amennyiben önkormányzati vagy állami lakásról van szó, kizárt, hogy a felek a szerződésben abban állapodjanak meg, hogy a bérlő által szolgáltatott ok és cserelakás nélkül a bérleti szerződés felmondható legyen. Egy ilyen kikötés érvénytelen, ami természetesen nem teszi érvénytelenné az egész szerződést, hanem ez a részleges érvénytelenség akkor jut jelentőséghez, ha a felmondásból eredő kiürítési kötelezettség körében a felek között jogvita támad. A szociális helyzet alapján bérbe adott önkormányzati lakás esetén a cserelakás biztosítása melletti felmondás csak akkor lehetséges, ha arra azért kerül sor, mert az épületet illetőleg az adott lakást átalakítják, korszerűsítik, vagy az épületet lebontják, illetőleg ha társbérlet megszüntetése miatt van erre szükség. A cserelakásos felmondás esetében mód van arra, hogy a felek abban állapodjanak meg, hogy a bérbeadó cserelakás helyett pénzbeli térítést fizet.
Az Ltv. 24. § (2) bekezdése szerint bérlőtársi jogviszony esetén a felmondás valamennyi bérlőtársra csak akkor terjed ki, ha a felmondási ok velük szemben is megvalósult és a bérbeadó a felmondást valamennyi bérlőtárssal közölte.
A bérlő felmondása
A bérlő is felmondhatja a lakásbérleti szerződést, de erre csak akkor kerülhet sor, ha a szerződés határozatlan idejű. A felmondási idő ilyenkor sem lehet rövidebb tizenöt napnál, és csak a hónap utolsó napjára szólhat. Ez azt jelenti, hogy ha a felmondás közlése és a hónap utolsó napja között rövidebb idő van, mint tizenöt nap, és a felmondásban a bérleti jogviszony megszűnésének idejét a bérlő a hónap utolsó napjában dátumszerűen jelölte meg, nem sikerült érvényesen felmondania. Ha azonban a törvényszövegnek megfelelően, nem dátumszerűen, hanem csak úgy jelöli meg a bérleti jogviszony utolsó napját, hogy az a felmondás közlését követő hónap utolsó napjával szűnik meg, akkor kizárt, hogy a tizenöt napos határidő be nem tartása miatt a felmondás érvénytelen legyen. A Lakástörvény nem tesz említést róla, de a Ptk. bérletre vonatkozó szabályai szerint a bérlő akkor is felmondhatja a bérleti szerződést, ha a bérbeadó szerződéses kötelezettségeit súlyosan megsérti. Ez esetben a felmondási idő tizenöt nap.
A helyiség elhagyása a bérlő részéről önmagában még nem szünteti meg a bérleti szerződést. Egy konkrét ügyben a bérlő alperes a bérleti jog visszaadását ajánlotta fel az önkormányzat részére, meghatározott igénybevételi díj fizetése ellenében. Mivel az önkormányzat a felajánlást nem fogadta el, ezért a bérleti szerződés lemondás folytán nem szűnt meg, az továbbra is érvényben maradt. A bérbeadó felperes keresetében bérleti díjhátralék megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az ügyben hozott másodfokú határozat többek között arra is rámutatott, hogy: „Mivel lemondás címén a bérleti jogviszony nem szűnt meg, ezért az alperesnek a felmondásra irányadó szabályok szerint kellett volna felmondania a bérleti szerződést, amennyiben a helyiségre bármely ok miatt már nem volt szüksége. A felmondás közléséhez azonban csak akkor fűződik joghatály, ha a bérlő azt a bérbeadóval közli, mégpedig a jogszabály szerint előírt módon. A felmondásnak tehát a bérbeadó felé kell megtörténnie, határozottnak kell lennie és meg kell jelölni benne azt az időpontot is, amelyre a felmondás szól. (FB 3.Gf.76.003/1997/3.) A jogeset ugyan helyiségbérleti jogviszonnyal kapcsolatos, de az abban kifejtettek természetesen vonatkoznak a lakásbérleti szerződésekre, illetve jogviszonyokra is.
A kényszerbérlet
Az Ltv. az elidegenítésből származó bevételek felhasználása körében említést tesz arról, hogy az önkormányzatoknak kötelességük a lakáselidegenítésből befolyó bevételeiket többek között az állampolgár tulajdonában álló lakásra – ideértve az államosított lakást is az 1953. április 1. előtt bármilyen jogcímen, illetőleg azt követõen a lakásügyi hatóság kiutaló határozata alapján létrejött lakásbérlet (a továbbiakban együtt: kényszerbérlet) felszámolására felhasználni. A törvény egyedül ezen a helyen használja a kényszerbérlet kifejezést, de nem ez az egyetlen rendelkezés, amely a kényszerbérletekre vonatkozó önkormányzati kötelezettségeket szabályozza.
Az Ltv. 85. §-a kimondja, hogy a lakás fekvése szerint illetékes önkormányzat köteles 1998. december 31-ig a kényszerbérlő részére önkormányzati cserelakás bérbeadását felajánlani. Ha az önkormányzat a lakás bérbeadását a kényszerbérlőnek felajánlotta, a bérbeadó a bérleti szerződést a következõ hónap utolsó napjára felmondhatja.
A kényszerbérlő tehát az a lakásbérlő, aki nem lakásbérleti szerződéssel került határozatlan idejű bérleti jogviszonyba nem önkormányzati és nem állami lakás tulajdonosával. Minthogy a magántulajdon állami (tanácsi) intézkedéssel elrendelt korlátozásáról van szó, a jogalkotó úgy ítélte meg, hogy ennek a korlátozásnak határidőhöz kötött megszüntetése az egykori tanácsok jogutódainak, az önkormányzatoknak a feladata.
Az önkormányzatot több kötelezettség nem terheli, mint az, hogy 1998. december 31-ig ajánljon fel önkormányzati tulajdonú cserelakást a kényszerbérlőnek (tehát nem a bérbeadónak azért, hogy felmondás esetén tudjon biztosítani cserelakást).
A magántulajdonú lakásbérleti jogviszonyát az önkormányzati intézkedés ezen túlmutatóan közvetlenül már nem érintheti. A bérlő dönti el, hogy felmondja-e a kényszerbérletnek minősülő lakásbérletet az új lakáslehetőségére tekintettel, ill. lakástulajdonos (bérbeadó) dönti el, hogy az önkormányzati lakásfelajánlásra tekintettel él-e a Lakástv. 26.§ szerinti törvényes felmondás lehetőségével.
A bérbeadó oldalán tehát lényegében az Ltv. 26. §-a jelenik meg egy sajátos, történelmileg kialakult helyzetre adaptálva. A bérbeadó a határozatlan időre szóló szerződést írásban felmondhatja, mert a kényszerbérlő részére ugyanazon a településen – a fővárosban a főváros területén – az önkormányzat cserelakást ajánlott fel bérleti jogviszony létesítésére. Az is igaz ebben a hármas jogviszonyban, hogy a bérbeadó – ha felmond – azért nem köteles cserelakást felajánlani, mert a bérlőnek a bérelt lakással azonos településen – a fővárosban a főváros területén – megfelelő és beköltözhető másik lakáslehetősége van, azt ugyanis az önkormányzat biztosítja.
Az Ltv. 26. § analógiájának hangsúlyozása azért lényeges, mert itt kell keresni a jogviszony rendezésének további részleteit is. Ilyen például a felmondási idő, és a lakás megfelelősége.
A kényszerbérlőnek szóló felmondás esetén is igaz, hogy a felmondási idő három hónapnál rövidebb nem lehet. Igaz, hogy: „A cserelakás megfelelőségénél figyelembe kell venni mindkét lakás
a) komfortfokozatát;
b) alapterületét;
c) mûszaki állapotát;
d) lakóhelyiségeinek számát;
e) településen és épületen belüli fekvését;
f) lakbérét (Lakástv. 26.§ (2) bek.).
Ha a felmondással érintett lakásra a bérleti jog határozatlan időre szólt, ezt a cserelakás megfelelőségénél is figyelembe kell venni. A felajánlott lakás akkor is megfelelő, ha a lakások közötti eltérést a felajánlott lakás más előnye kiegyenlíti. A bérlő kevesebb szobaszámú, kisebb alapterületű lakást csak akkor köteles elfogadni, ha ez reá vagy a vele együtt lakó személyekre nézve nem jár jelentős érdeksérelemmel (Lakástv. 26.§ (3) bek.).
A felmondási idő megfelelősége tekintetében a jogvita alanyai a kényszerbérlő és a bérbeadó. A megfelelőség körében viszont a kényszerbérlő, az önkormányzat és a bérbeadó (a lakástulajdonos) is érdekelt. A megfelelőség megállapítása iránt tehát a felajánló önkormányzat, a bérlő és a bérbeadó rendelkezik perbeli legitimációval és kereshetőségi joggal.
A bérbeadó abban a tekintetben is legitim felperes, ha a per tárgya a lakás kiürítése. Eziránt egyébként rajta kívül más nem is indíthat pert, így az önkormányzat sem, hiszen az önkormányzat törvényi kötelezettsége nem a kiürítésre irányul, hanem a cserelakás felajánlására. A kiürítés a tulajdonos dologhasználati jogának érvényesítése.
Az ítélkezés eltérő álláspontokra helyezkedett abban a tekintetben, hogy a kényszerbérlet megszüntetése az önkormányzat közigazgatási aktusa-e vagy polgári jogi jogviszony. Ennek a jogvita esetén induló per milyensége és szabályrendszere körében van (volt) jelentősége.
A Legfelsőbb Bíróság úgy foglalt állást, hogy az önkormányzat és a kényszerbérlő közötti nem közigazgatási jogviszony jött létre a Lakástv. 85.§ (2) bekezdése hatályba lépésével. Ez polgári jogi jogviszony (1/2000. Közigazgatási jogegységi határozata). Ennek végkövetkeztetése szerint:
„Az e tárgykörben hozott önkormányzati döntés nem minősíthető a Pp. 324. §-ának (1) és (2) bekezdésében megjelölt közigazgatási határozatnak. Ebből következik, hogy a kényszerbérlő elhelyezésével (cserelakás biztosításával) kapcsolatos peres eljárás a Pp. XX. fejezetében foglalt, a közigazgatási perekre vonatkozó szabályok szerint nem folytatható le.
Ha az önkormányzat a cserelakás bérbeadását felajánlja, ajánlata lakásbérleti szerződés megkötésére irányuló olyan polgári jogi jognyilatkozat, amelyet a kényszerbérlő vagy elfogad, vagy nem; esetleg az ajánlattól eltérő tartalmú elfogadást (új ajánlatot) tesz. Például a kényszerbérletet közös megegyezéssel megszünteti, és az önkormányzattól másik lakás biztosítása helyett pénzbeli térítést kér [Ltv. 90. § (3) bek.].
Az Ltv. 1. § (3) bekezdése szerint a törvényben nem szabályozott kérdésekben a Polgári Törvénykönyv rendelkezései irányadók. A kényszerbérletből eredő önkormányzati feladatok ellátása során az önkormányzat és a kényszerbérlő között polgári jogi jogviszony jön létre. A jog érvényesítése – eltérõ törvényi rendelkezés hiányában – bírósági útra tartozik [Ptk. 1:6. §].”
A jogvita tárgyától függően a peres pozíciókban a három érdekelt közül más-más jelenik meg.
Az önkormányzat ellen akár a bérlő, akár a bérbeadó megállapítási pert indíthat, melynek tárgya annak megállapítása, hogy a jogviszony kényszerbérletnek minősül-e. A per tárgya lehet az is, hogy a bíróság állapítsa meg az önkormányzat ajánlattételi kötelezettségét. A megállapítási perben természetesen figyelembe kell venni a Pp. 123. §-ának megszorító szabályát, amely szerint „Megállapításra irányuló egyéb kereseti kérelemnek csak akkor van helye, ha a kért megállapítás a felperes jogainak az alperessel szemben való megóvása végett szükséges, és a felperes a jogviszony természeténél fogva vagy a kötelezettség lejártának hiányában vagy valamely más okból teljesítést nem követelhet.”
Az is lehetséges, hogy a per kötelezésre irányul. A bérlő vagy a bérbeadó kéri a bíróságtól, hogy az önkormányzatot kötelezze cserelakás felajánlására.
Az is elképzelhető, hogy az önkormányzat a megfelelő cserelakást felajánlotta, de a bérlő azért nem tudja elhagyni a kényszerbérletet, mert az önkormányzat nem köti meg vele az új lakásbérleti szerződést. Ez esetben a törvényből következő szerződéskötési kötelezettségre tekintettel a bérlő (és csakis ő) kérheti azt, hogy a bíróság ítélettel hozza létre a lakásbérleti szerződést (Ptk. 6:71.§, GKT 26/1973.).
Ismételten megemlítjük a megfelelőség megállapítása iránti pert, amely egyedül a kényszerbérlő által nem indítható meg.
1997. június 30-tól a cserelakás biztosítására köteles, de azt elmulasztó önkormányzat köteles a bérlő kiköltözéséig lakbérkülönbözetet téríteni a bérbeadó felé egyfajta kártalanítás gyanánt (Lakástv. 85.§ (3) bek.).
Lakástv. 85.§ (3) bekezdése szerint, ha az önkormányzat 1997. december 31-ig másik megfelelő cserelakást nem ajánlott fel, úgy köteles az e lakásra a 34. § (1) bekezdése alapján megállapítható lakbér és bérbeadó által közölt lakbér különbözetét a bérbeadónak megtéríteni. Amennyiben az önkormányzat a bérbeadó által közölt lakbérkülönbözet összegét nem fogadja el, úgy annak megállapítását – a 6. § (2) bekezdése alapján történő lakbér megállapítás keretében – a bíróságtól kérheti.
Mint olvasható, az önkormányzatnak ebben a tekintetben is perindítási joga van, de nem csak ő indíthat pert, hanem nyilván a bérbeadó is, ha az önkormányzat nem vagy nem teljes összegében fizeti a törvényben előírt lakbért. Utóbbi per alperese nyilván az önkormányzat.
A BH 2006. évben megjelent 85. számú Legfelsőbb bírósági eseti döntés rámutatott arra, hogy az önkormányzat nem választhat a cserelakás felajánlása és a lakbérkülönbözet fizetése között. Mindkét kötelezettség egyidejűleg, egymás mellett terheli.
„A kényszerbérlet megszüntetése és az önkormányzat cserelakás bérbeadására vonatkozó kötelezettsége teljesítése kérdésében a tulajdonos jogosult a perindításra. Az önkormányzat a csere-bérlakás felajánlási kötelezettségét a lakbérkülönbözet bérbeadó részére való megtérítésével nem válthatja meg (1993. évi LXXVIII. tv. 62. §, 85. §, 90. §).”
„A másodfokú bíróság helyesen hivatkozott a Legfelsőbb Bíróság 1995. július 19. napján tartott Polgári Konzultatív Tanácskozásának az Lt. 62. §-ának (3) és 85. §-ának (1) bekezdésében foglaltak értelmezését is tartalmazó állásfoglalására és arra is helyesen utalt, hogy ennek 10/A. pontja értelmében az önkormányzatok ellen a kényszerbérletek megszüntetése iránt per nem indítható. Az adott időszakban hatályos rendelkezések tartalma folytán ugyanis az önkormányzat kötelezettségének teljesítése közigazgatási úton és polgári perben sem volt kikényszeríthető. Időközben azonban az 1997. évi LVII. tv. (a továbbiakban tv.) 1997. június 30-i hatállyal módosította az Ltv. 85. §-ának (1) bekezdését és azt új (3) bekezdéssel egészítette ki. Ebben az önkormányzat másik cserelakás felajánlási kötelezettségének elmulasztása esetén lakbérkülönbözet megtérítésének a kötelezettségét írja elõ, melynek el nem fogadása esetén lakbér-megállapítás iránti per indítására ad lehetőséget. A tv. ugyanakkor módosította az Ltv. 90. §-át is, és azt új (5)-(6) bekezdéssel egészítette ki. A (6) bekezdés értelmében az önkormányzat elhelyezési feladatának 1998. december 31-ét követő teljesítése után költségvetési támogatást akkor igényelhet, ha az elhelyezésre jogerős bírói ítélet kötelezte. Mindebből az következik, hogy a jogalkotó bírósági hatáskört kívánt adni az önkormányzatot terhelő kényszerbérletek felszámolása érdekében. A Legfelsőbb Bíróság az 1/2000. KJE határozatában úgy foglalt állást, hogy a kényszerbérletből eredő önkormányzati feladatok ellátása során az önkormányzat és a kényszerbérlő között polgári jogi jogviszony jön létre. Az ebből származó jogok érvényesítése bírósági útra tartozik és a jogvita polgári perben bírálandó el. Az Ltv. rendelkezésének eredeti célja változatlan; az valamennyi kényszerbérlet felszámolására irányul, mégpedig annak az önkormányzatnak a terhére, amelynek a jogelődje, illetőleg annak szervei azt létrehozták. Az adott esetben a kényszerbérlet megszüntetésére mindaddig nincs lehetőség, amíg az alperes az Ltv. 85. §-ának (1) bekezdése szerinti önkormányzati cserelakás bérbeadásának felajánlására vonatkozó kötelezettségének nem tesz eleget. A felperesek csak ezt követően jogosultak az Ltv. 85. §-ának (2) bekezdése értelmében a bérleti szerződés felmondására. A kényszerbérlet megszüntetése a tulajdonos felpereseknek, mint „kényszerbérbeadóknak” fontos érdeke, ezért a vitában érdekelt félként [Pp. 3. § (1) bekezdése] a kényszerbérlet megszüntetése érdekében perindításra jogosultak. A Legfelsőbb Bíróság szerint téves a másodfokú bíróságnak az Ltv. 85. § (1) és (3) bekezdésének értelmezésére vonatkozó álláspontja. Az Ltv. 85. §-ának (1) bekezdésében meghatározott cserelakás bérbeadásának felajánlási kötelezettsége, továbbá a (3) bekezdésben meghatározott lakbérkülönbözet megtérítésének kötelezettsége nem vagylagos, hanem 1997. december 31. napját követően együttesen alkalmazandó rendelkezések. Az önkormányzat cserelakás bérbeadásának felajánlására vonatkozó kötelezettsége a lakbérkülönbözet bérbeadó részére történő megtérítése mellett is fennáll. Ellenkező megoldás ugyanis nem tenné lehetővé a kényszerbérlet felszámolását és az önkormányzatok a térítés fizetésével ezt a kötelezettségüket mintegy megválthatnák, ami ellentétben áll a jogalkotó szándékával.”
Az albérlet
Az Ltv. 33. §-ának (1) bekezdése szerint a bérlő a bérbeadó hozzájárulásával a lakás egy részét albérletbe adhatja. Az albérleti díjban a felek szabadon állapodnak meg. A lakás albérletbe adásának érvényességéhez a szerződés írásba foglalása szükséges. Önkormányzati lakás esetén a bérbeadói hozzájárulás feltételeit önkormányzati rendelet határozza meg. A bérlő az albérleti szerződést a következő hónap utolsó napjára felmondhatja. Az albérlő a határozatlan időre kötött albérleti szerződést a hónap tizenötödik vagy utolsó napjára felmondhatja. A felmondási idő tizenöt nap. [Ltv. 33. § (2)-(5) bekezdés]
Az albérlet lényege, hogy a bérbeadói pozícióban a lakás bérlője áll. Ő köt bérleti szerződést a lakás egy meghatározott részének (sohasem az egész lakásnak) használatára az adott lakás bérlőjének, illetőleg a bérlővel együtt lakó személynek nem minősülő személlyel. Az albérleti szerződés is visszterhes ügylet, azaz az albérleti szerződésnek is attribútuma az, hogy a felek albérleti díjban állapodjanak meg, egyéb jellemzői pedig azonosak a bérleti szerződéssel. Az albérleti szerződésre is igaz, hogy csak írásban érvényes, és felmondásának érvényessége is írásbeliséghez kötött. Csak az, a bérlő és harmadik személy által kötött lakásbérleti szerződés minősül albérleti szerződésnek, amely a lakás egy részére jött létre. A lakás egészére albérleti szerződés érvénytelen.
Az albérleti szerződés is lehet határozott időre szóló és határozatlan időre szóló. A határozott időre szóló szerződés dátumhoz vagy feltételhez kötötten is létre jöhet. Tekintettel azonban arra, hogy az albérleti szerződés a bérlő bérleti szerződése nélkül kizárt, így kizárt az is, hogy az albérleti szerződés a bérleti szerződést túlélje. Az albérleti szerződés tehát legkésőbb akkor szűnik meg, amikor a bérleti szerződés. Ha a bérlő és az albérlő az albérleti szerződésben úgy állapodott meg, hogy az albérlet tartama hosszabb is lehet, mint a bérlet, akkor ez a kikötés érvénytelen, de nem azt jelenti, hogy az albérleti szerződés nem jött létre érvényesen, hanem azt, hogy a szerződéses rendelkezés ellenére legkésőbb a bérleti szerződéssel együtt megszűnik.
Az albérleti szerződés korlátozza a bérlő lakáshasználatát, de ez a bérlő és az ő bérbeadója közötti relációban nem érvényesül, tehát az eredet bérbeadó az albérletbe adóval szemben nem hivatkozhat az utóbbi korlátozott lakáshasználatára. Állami és önkormányzati lakás albérletbe adásához mindenképpen szükséges a bérbeadó hozzájárulása, magánlakás esetében ez nem feltétlenül van így, de a szerződésben kiköthető, hogy albérletbe adás csak a tulajdonos hozzájárulásával lehetséges és érvényes. Az albérleti szerződés, mint minden más szerződés a jövőre nézve megszüntethető közös megegyezéssel is, de bármelyik fél a szerződést indokolás nélkül, a másik félhez intézett egyoldalú felmondó nyilatkozattal is megszüntetheti. A bérlő, mint albérletbeadó azonban csak úgy gyakorolhatja felmondását, hogy az albérlet nem szűnhet meg hamarabb, mint a felmondás közlését követõ hónap utolsó napja. Az albérlő felmondása pedig akkor jogszerű, ha a felmondás havának tizenötödik vagy utolsó napjára szól, de a felmondási idő minden körülmények között legalább tizenöt nap kell, hogy legyen. Természetesen minden határidő az írásbeli felmondási nyilatkozat közlésétől számítódik.
Az albérleti szerződés nem a bérbeadó és az albérlő között, hanem a bérlő és az albérlő között jön létre. Jogviszonyt a bérbeadó és az albérlő között nem keletkeztet akkor sem, ha a szerződés létrejöttéhez a bérbeadó hozzájárulása szükséges. Az albérlő használati joga járulékos jellegű, amelyből következően, ha a bérlet megszűnik, ezzel együtt külön felmondás nélkül megszűnik az albérleti szerződés is. Ezért a bérlőnek kell gondoskodnia arról, hogy a volt albérlő kiürített állapotban a lakás általa használt részét átadja. Ebből következően a helyiség kiürítéséhez nincs szükség arra, hogy az albérlők is az ilyen típusú perben álljanak. (BH 2005.292.)
A lakás kiürítése
A lakás kiürítése iránti igénnyel a tulajdonos vagy a lakás felett rendelkezni jogosult más szerv vagy ezek bizományosai léphetnek fel. A lakás kiürítése iránti igény akkor keletkezik, amikor a lakás használatára jogosító szerződéses vagy törvényes jogcím megszűnik. Ez azonban nem azt jelenti, hogy lakás kiürítésére irányuló per legkorábban akkor indítható, ha a jogcím már megszűnt. A lakás kiürítésére irányuló igény tartalma szerint azt az elvárást jelenti, miszerint a bérbeadó, akár tulajdonos, akár más jogosultként igényt tart arra, hogy a lakást részlegesen vagy egészen az azt használó bérlő vagy jogcím nélküli más személy, vagy csupán használati joggal rendelkező más személy kiürített állapotban elhagyja, és a kiürítési igényt érvényesítő birtokába visszabocsássa. A lakás kiürítése iránt peren kívül igényt a tulajdonos, a szerződést kötő fél, vagy az egyéb, jogcímmel rendelkező használatra jogosult érvényesíthet. Perbeli legitimációval és kereshetőségi joggal azonban csak az rendelkezik, akinek az ingatlan kiürítéséhez fűződő közvetlen érdekeltsége és joga fennáll, tekintettel arra, hogy a kiürítési igény dologi, és nem kötelmi jellegű. Az általános bírói gyakorlat értelmében kiürítési igénnyel önkormányzati tulajdonú lakás esetében a tulajdonos önkormányzat léphet fel felperesként, állami tulajdonú ingatlan esetében az állami vagyon kezelésére jogosult, önálló jogalanynak minősülő szerv, magánlakás esetében pedig a tulajdonos vagy e személyek bizományosai. Önkormányzati tulajdonú ingatlanok esetében például kiürítési per megindítására az önkormányzati vagyon kezelésével megbízott személy (általában önálló vagyonkezelő szervezetek) csak akkor jogosult, ha bérbeadási jogosultsága bizományosi típusú vagyonkezelési szerződésen alapult és a bérleti szerződést vagy annak módosítását maga kötötte meg. Akkor is így van ez, ha egyébként önkormányzati rendelet, vagy az önkormányzat és e szervezet közötti szerződés a bérleti szerződés megkötésére és a bérbeadó jogok gyakorlására a kezelőszervet feljogosította. Amennyiben a vagyonkezelő szervezet a kiürítési perben nem saját jogán, hanem a tulajdonos képviseletében jár el, úgy nem minősül legitim perbeli képviselőnek, mert a Pp. 67. § a értelmében nincs olyan jogszabály, amely lehetővé tenné, hogy gazdálkodó szervezet másik gazdálkodó szervezet perbeli jogi képviseletét ellássa. Tekintettel arra, hogy a magyar jog a perbizomány intézményét nem ismeri, kizárt az, hogy a tulajdonos – legyen az állam, önkormányzat, természetes vagy más jogi személy – kizárólag kiürítésre vonatkozó per megindítására bizományi szerződést kössön.
Fővárosi Bíróság 3.Gf.75.993/200/3. ítélete erről így ír:
„A másodfokú bíróság határozatában rámutatott arra, hogy a felperes a keresetleveléhez mellékelt egy meghatalmazás elnevezésű okiratot, mely szerint az I. Kerületi Önkormányzat azzal bízta meg a felperest, hogy a 4/1994.(III.17.) Kt. határozatban foglaltakat végrehajtsa, és ennek keretében az önkormányzat nevében eljárjon, illetve jogokat szerezzen, valamint kötelezettségeket vállaljon. A másodfokú bíróság felhívására csatolt egy 1995. június 1-tõl 1996. június 30-ig terjedő időszakra szóló, majd 1996. szeptember 30. napjáig meghosszabbított megbízási szerződést, mely szerint a felperes kezeli az I. Kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő bérleményeket. A Ptk. megbízási szerződésekre vonatkozó szabályai alapján fennálló képviselettől el kell határolni a perbeli képviselet lehetőségét. A bíróság előtti eljárásra ugyanis az 1952. évi III. törvénnyel kihirdetett Pp. szabályai vonatkoznak. Ebből következően a perbeli képviselet ellátására meghatalmazás érvényesen csak annak természetes vagy nem természetes személynek adható, akit vagy amely szervezetet a Pp. rendelkezései megjelölnek. A Pp. 67. § (1) bekezdése tételesen felsorolja azokat a személyeket, akik részére meghatalmazás adható a perbeli képviselet ellátására. Mivel az említett rendelkezés arra nem ad lehetőséget, hogy valamely gazdálkodó szervezet (és a bérleti jogviszonyokkal kapcsolatos perekben az önkormányzat is ilyennek minősül) egy másik gazdálkodó szervezetnek meghatalmazást adjon a perbeli képviselet ellátására, ezért a csatolt meghatalmazás a felperest csak a peren kívüli polgári viszonyokban jogosíthatja fel a képviselet ellátására, a perbeli képviseletre azonban a meghatalmazás hatálya nem terjed ki. Az úgyszintén csatolásra került megbízási szerződés elnevezésű okiratot tartalma szerint vizsgálta, és azt állapította meg, hogy az abban foglaltak megfelelnek a Ptk. megbízási szerződésre vonatkozó szabályainak, vagyis a felperes az I. Kerületi Önkormányzattal kötött megbízási szerződés alapján – a szerződés fennállása alatt – a megbízott jogai illették, illetve kötelezettségei terhelték. A megbízási szerződés alapján azonban a megbízott a megbízó nevében járt el, ennél fogva a megbízott által kötött szerződések jogosítottjává, illetve kötelezettjévé közvetlenül a megbízó válik. Arra pedig a jelenleg hatályos magyar jogszabályok nem adnak lehetőséget, hogy valamely gazdálkodó szervezet egy másik gazdálkodó szervezetet az őt megillető jogok érvényesítése érdekében per megindításával bízzon meg. Erre a felperesnek csak akkor lett volna lehetősége, ha a bérlemény tulajdonosa, vagyis az I. Kerületi Önkormányzat a felperessel nem megbízási, hanem bizományi típusú szerződést köt, mely esetben – a Ptk. 6:281. §-a szerinti módon – a felperes a saját személyében vált volna jogosulttá arra, hogy a megbízója javára, de a saját nevében kötött szerződésekből eredő jogvitákban a saját nevében érvényesítse az igényeket a peres eljárásban. (Bírósági Döntések Tára 2000/33., 44. oldal).
Amennyiben legitim felperes érvényesíti a kiürítés igényt, úgy a bíróság a keresetet érdemben tárgyalja, illegitim felperes esetében pedig a keresetet vagy idézés kibocsátása nélkül elutasítja, vagy pedig ún. aktív perbeli legitimáció hiányában ítélettel utasítja el a keresetet. A bíróság a perben vizsgálja, hogy a lakáshasználat jogcíme megszűnt-e, vagy meg fog-e szűnni, illetőleg vizsgálja azt, hogy a megszűnést előidéző jognyilatkozat nem sért e jogszabályt, azaz nem érvénytelen-e. Az érvénytelen jognyilatkozat ugyanis joghatások kiváltására alkalmatlan. Alkalmatlan ezért arra is, hogy a fennálló bérleti vagy használati jogviszonyt megszüntesse. Nem annak a nyilatkozatnak az érvényességét kell vizsgálni, amely a jogviszonyt egyébként érvényesen megszüntető nyilatkozat után a jogkövetkezménynek megfelelő magatartásra, tehát a lakás kiürítésére szólít fel, hiszen a kiürítés jogcíme nem ez, hanem annak a nyilatkozatnak az érvényessége a releváns, amely a jogcímet megszüntette. A perben tehát teljesen irreleváns, hogy a bérleti jogviszony megszűnését követően szóban, vagy írásban, hányszor, és milyen tartalommal szólította fel a bérbeadó vagy képviselője a volt bérlőt vagy a jogcím nélküli lakáshasználót a lakás kiürítésére. Ellenkező megközelítésben annak sincs jelentősége, hogy a jogcímet érvénytelenül megszüntető nyilatkozatra a bérlő reagált e, az érvénytelen felmondást elfogadta e vagy sem. Az érvényes felmondás ugyanis a jogviszonyt anélkül szünteti meg, hogy ezzel az ellenérdekelt fél egyetértene, ezért egyet nem értése esetén is megszűnik a jogviszony, ha a felmondás érvényes, és egyetértése esetén sem szűnik meg a jogviszony, ha a felmondás érvénytelen. Az utóbbi egyébként nyilván csak jogvita esetén bír relevanciával, tehát akkor, ha a bérlő vagy a jogcím nélküli használó a nem akarja lakást elhagyni. Mint említettük, nem szükséges az, hogy a perindítás pillanatában a jogviszony már megszűnt legyen, mert a Pp. 122. § (2) bekezdése értelmében, ha a felmondás tartalmazta azt a konkrét időpontot, mely időpontban a bérlőnek a lakást a bérbeadó birtokába vissza kell bocsátani, a per a felmondás közlését követően még a bérleti jogviszony alatt is megindítható, ilyen esetben a felperesnek azt kell kérnie, hogy a bíróság az alperest arra kötelezze, hogy a felmondás szerinti időpontban a bérleményt bocsássa vissza a felperes birtokába.
A kiürítési perben nem kell kérni a felmondás érvényességének megállapítását akkor sem, ha ezt a bérlő a per megindítását megelőzően, vagy a per alatt vitatja. A keresetnek való helyt adás azonban attól függ, hogy a felmondás érvényes e és hatályos e, azaz közölték e azt az alperessel. Ha nem érvényes, vagy nem hatályos, az alperes a lakás kiürítésére nem kötelezhető. Ez nem zárja ki azt, hogy ismételt felmondás nem lehetséges, azt azonban kizárja, hogy amennyiben indokolást nem igénylő felmondásról van szó, a felmondás megismételhető olyan okból is, amely a kereset elutasításával záruló per oka volt. Ítélt dolognak számít tehát már az az ítélettel elutasított igény, amely egy konkrét okból történő felmondás után próbálta elérni a lakás kiürítését. Újabb ok, vagy a korábbi ok folyamatossága ok lehet azonban új felmondásra, s ezzel kapcsolatos új kiürítési igény peresítésére.
A lakásbérleti szerződés felmondása nem csak alaki okokból lehet érvénytelen (írásbeliség elmaradása, nem az arra jogosult általi felmondás, felmondást megelőző felszólítás elmaradása stb.), hanem tartalmi okokból is (pl. felmondási idő be nem tartása, joggal való visszaélés stb.). A felmondási idő be nem tartásánál fontos körülmény, hogy a felmondás mikor hatályosult, azaz mikor közölték, és hogy valóban a bérlővel közölték-e.
A joggal való visszaélés vizsgálata ennél összetettebb bizonyítást igényel, ha ugyanis egyedül ez az alperesi védekezés, akkor nem a felperesi oldalon van a bizonyítási teher, mint az általában szokásos (Pp. 164. (1) bek.), hanem az alperesi oldalon, amikor is neki a Ptk. 1:5. §-ában írt tényállási elemeket kell igazolni, nevezetesen, hogy jogait sértő, vagy a szerződéshez fűződő jogainak illetéktelen előnyökhöz kötött folytathatóságát állítja.
Joggal való visszaélést valósított meg a Legfelsőbb Bíróság Gfv.X.32.217/1998/8. sz. ítélete értelmében az a felmondás, aminek célja nem a bérleti jogviszony megszüntetése volt, hanem csupán az, hogy ugyanazon ingatlanra ugyanazon bérlővel, de a bérbeadó által előírt emelt bérleti díj mellett jöjjön létre új bérleti szerződés. A Legfelsőbb Bíróság leszögezte, hogy :
„A régi Ptk. 4.§-ának (1) bekezdése szerint a polgári jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a felek a jóhiszeműség és a tisztesség követelményeinek megfelelően, kölcsönösen együttműködve kötelesek eljárni. Ezzel a jogszabályi rendelkezéssel áll összhangban a régi Ptk. 5.§ (1) bekezdésében foglalt szabály, amely a joggal való visszaélés minden formáját kivétel nélkül tiltja. A joggal való visszaélés megállapítását a törvény objektív ismérvektől teszi függővé. A magatartás elbírálásánál nem a visszaélő fél személyes szándéka a döntő, hanem az, hogy ez a magatartás objektíve a jog társadalmi rendeltetésével össze nem férő célra irányul. …. Helyesen utalt arra is a másodfokú bíróság, hogy az olyan joggyakorlás, amely a felmondás jogát szankcióként alkalmazza a szerződés módosítási ajánlat el nem fogadása esetére, a joggal történő visszaélés esetét valósítja meg.”
A szerződés felmondásának ingatlanbérletek esetében is az a jogi és társadalmi rendeltetése, hogy a jogviszonyt megszüntesse. Ha a felmondásra nem e társadalmi és jogi rendeltetés okán kerül sor, a felmondás tartalmi okokból érvénytelen, és joggal való visszaélésnek is minősül. A bérleti díj emelésével kapcsolatos jogvitára ugyanis a Lakástörvény 6. § a megnyitja a bírói utat, azaz bármelyik fél a bérleti díj mértéke körül kialakult jogvita esetében a szerződésmódosítás iránti igényével bírósághoz fordulhat, és a bíróság a Ptk. 241. § ának megfelelő szempontok szerint megvizsgálja, hogy van e mód a szerződés bírói úton történő módosítására. Amennyiben a felmondás célja, hogy ezt az utat megkerülje, és a szerződés-felmondás utáni új szerződéssel érjen célt, nem egyeztethető össze a tisztességes joggyakorlás Ptk-beli alapelvével, valamint a bérlővédelmi célokkal sem. Álláspontunk az, hogy a bérbeadó felmondása abból a célból, hogy a felmondást követően ugyanazzal a bérlővel egyoldalúan kialakított feltételek szerint kössön új szerződést, nem a bérleti szerződés egyoldalú megszüntetésének, hanem a bérleti szerződés módosításának azon esete, ami nem felel meg a Ptk. 6:191. §-ban foglalt szerződés-módosítási kritériumoknak. Amennyiben ráadásul az ilyen típusú felmondás olyan helyzetben éri a bérlőt, amely alkalmatlan arra, hogy szabad akarata szerint cselekedjen, mert adott helyzeténél fogva mód van arra, hogy vele szemben akár feltűnően aránytalan előnyöket is kikössön a bérbeadó, a felmondás Ptk. 6:97. §-szal kapcsolatos semmisségi oka, tehát az uzsora is megállapítható. Tartalmi okokból érvénytelen a felmondásnak az az útja is, amikor a bérbeadó felmondás kilátásba helyezésével úgy kényszeríti a bérlőt a fennálló szerződés „kölcsönös akarattal” történő megszüntetésére, hogy kilátásba helyezi azt, hogy amennyiben a megszüntetésre sor kerül, nyomban új bérleti szerződést köt vele. Ez esetben a szerződés-megszüntetésre felhívásból a tisztességtelenség és a joggal való visszaélés egyenesen következik.
Ezzel az állásponttal szemben ítélkezett a Fővárosi Ítélőtábla az 5.Pf.20.495/2006/4. sz. és 5.Pf.20.918/2006/4. sz. perekben. Azt állapította meg, hogy a szerződés megszüntetésére irányuló felhívás annak érdekében, hogy ugyanazon ingatlanra ugyanazon felek között a bérbeadó számára kedvezőbb tartalmú bérleti szerződés jöjjön létre, nem a tisztességtelenség és a joggal való visszaélés megnyilvánulása, hanem a szerződéses formaszabadság gyakorlása, hiszen – mint ahogy azt az ítéleti indokolások tartalmazzák – a bérbeadó szabadon dönti el, hogy a bérlővel milyen szerződést köt.
Önkényesen elfoglalt lakás kiürítése
A bíróság nem peres eljárásban rendelkezhet kiürítésről, melyre a Vht. tartalmaz előírásokat (Vht. 183.§, 183/A.§). A bíróság az önkényesen elfoglalt lakás kiürítését illetve a határozott idejű bérletet követően is a lakásban jogcím nélkül maradó személy eltávolítását nem peres eljárásban hozott határozattal elrendelheti. A végzés, fellebbezésre tekintet nélkül végrehajtható. A kérelem elbírálására a járásbíróságnak van hatásköre, mégpedig annak a bíróságnak, ahol az ingatlan található.
A kérelemnek az ügy elbírálásához szükséges adatokon kívül azt is tartalmaznia kell, hogy a kérelmező hol kívánja elhelyezni kiürítés esetén a kérelmezett személy ingóságait.
Amennyiben a kérelem a törvényes elvárásoknak megfelel, a bíróság öt munkanapon belül meghozza a kiürítő végzést, melyben felhívja a végrehajtót arra, hogy három munkanapon belül foganatosítsa a kiürítést, az eljárás foganatosításáról értesítse az illetékes rendőrséget, és amennyiben a kiürítésnek kiskorú személy is szenvedő alanya, értesítse az illetékes gyámhatóságot is. A végzést a bíróság a kérelmezőnek és a végrehajtónak kézbesíti, de a kérelmezettnek maga a végrehajtó kézbesít a helyszínen történő átadás útján, és felhívja őt arra, hogy két napon belül a lakást hagyja el és ürítse ki. Amennyiben a végrehajtó nem talál senkit eljárása időpontjában a lakásban, vagy ott csak kiskorú személy található, jegyzőkönyvet vesz fel az eseményről, és a lakás ajtajára kifüggeszti, a bíróság végzésével együtt. Két nap elteltével ellenőrzi, hogy a végzésbeli kötelezésnek az önkényes lakásfoglaló eleget tett-e, a lakást kiüríti, és az ott lévő kiskorú személyről szükség esetén a gyámhatóság gondoskodik.
A gyámhatóság képviselője egyébként a végrehajtó felhívására vesz részt a végrehajtási cselekményben. Ha a második helyszíni eljárás alkalmával a lakásban nem tartózkodik senki, vagy csak kiskorú személy tartózkodik, a végrehajtó hatósági tanúk jelenlétében a lakás feltöri, és az ott található ingóságokat a kérelmező által megjelölt raktárba beraktározza, egyben a kiskorú személyek ideiglenes elhelyezéséről a gyámhatóság jelenlévő képviselője útján gondoskodik, ezt követően a lakást ismét lezárja, az ajtajára kifüggeszti az eljárási cselekményről készült jegyzőkönyvet, amelyben rögzíti, hogy az ingóságokat hol lehet átvenni, és a kiskorú személyeket melyik gyámhatóságnak adták át.
Az ingatlan birtoklására jogosult személy (tulajdonos, jogszerű birtokos) a jegyzőtől birtokvédelmet is kérhet az ingatlan elfoglalását követő 1 éven belül. Kérheti, hogy az eredeti birtokállapot a jegyző állítsa helyre vagy a zavarást szüntesse meg.
A jegyző elrendeli az eredeti birtokállapot helyreállítását és a birtoksértőt a birtoksértő magatartástól eltiltja; kivéve, ha nyilvánvaló, hogy az, aki birtokvédelmet kért, nem jogosult a birtoklásra vagy birtoklásának megzavarását tűrni volt köteles. A jegyző – kérelemre – jogosult a hasznok, a károk és a költségek kérdésében is határozni.
A jegyző határozata ellen közigazgatási úton jogorvoslatnak helye nincs. Az a fél, aki a jegyző birtokvédelem kérdésében hozott határozatát sérelmesnek tartja, a határozat kézbesítésétől számított tizenöt napon belül a bíróságtól a másik féllel szemben indított perben kérheti a határozat megváltoztatását. A jegyzőnek a birtoklás kérdésében hozott határozatát a meghozatalától számított három napon belül végre kell hajtani.
A keresetindításnak a jegyző által hozott határozat végrehajtására nincs halasztó hatálya, kivéve, ha a jegyző a hasznok, károk és költségek kérdésében is határozatot hozott, és az érdekelt fél ebben a kérdésben vagy a birtoklás kérdésében pert indított. A bíróság elrendelheti a birtoklás kérdésében a jegyző által hozott határozat végrehajtásának felfüggesztését, ha a rendelkezésre álló adatok alapján a határozat megváltoztatása várható.
2007. január (módosítva 2015. november) dr. Hidasi Gábor
