Aki szerzõdés-szerkesztéssel bíz meg ügyvédet, bízik annak korrekt és szakszerû eljárásában. Számít arra, hogy az ügyvéd akkor is segít, ha utóbb jogvita támad. Kevés ügyfél tudja, hogy ha az ellenérdekû félnek nincs ügyvédje, az ún. „közös okirat-szerkesztést” jelent (?) és azzal jár, hogy a szerzõdéses jogvitában késõbb az ügyvéd nem lehet jogi képviselõ. Az ügyfél gyanakodva fogadja, mikor az ügyvéd a megbízást az etikai szabályokra hivatkozva hárítja el.
Etikai Szabályzatunk (ESZ.) 5.14. pontja kimondja, hogy „Ha az ügyvéd felek megbízásából szerzõdéskötésben mûködik közre, és azok részére együttesen fejt ki okirat-szerkesztési tevékenységet, akkor az ilyen szerzõdésbõl keletkezõ jogvitákban egyik fél képviseletét sem láthatja el, kivéve, ha az ellenérdekû felet a szerzõdéskötésnél másik ügyvéd képviselte.”
A probléma alapjai ott rejlenek, hogy létezhet megbízás meghatalmazás nélkül is, azaz nem mindenki képviselõ, akit megbíztak. Ez az ügyvédek esetében sincs másként, mert az Ütv. 5.§ (1) bek. a) pontja szerint „Az ügyvéd képviseli az ügyfelét”, a d) pont szerint „szerzõdést, beadványt, más iratot készít”. E szerint elméletileg lehetséges olyan szerzõdés-szerkesztés, amely egyidejûleg nem jelent képviseletet. A gyakorlatban viszont ilyen eset alig van. Tudjuk, hogy ritka, amikor az ügyfél csakis arra ad magbízást, hogy „csináljunk” egy okiratot, és õ majd mindent elintéz. A szerzõdéskötésben való közremûködés a másik féllel való egyeztetésekkel és tárgyalásokkal jár. Ez azonban már a megbízásból fakadó képviselet, és a Ptk. azt mondja, hogy „A képviselõ nem járhat el, ha a szemben álló vagy ellentétesen érdekelt fél õ maga vagy olyan személy, akit ugyancsak õ képvisel.” (221. § (3) bek.). Azzal az eltéréssel, hogy a másik fél hozzájárulása ez alól mentesít, ez olvasható ki az Ütv. 25. § (1) bekezdésébõl is: „Az ügyvéd a megbízójával szemben mástól megbízást nem vállalhat el.” Ott tehát, ahol nem csak szerkesztünk, hanem képviselünk is, nem fogadhatunk el megbízást, ha az egyik szerzõdõ fél ugyanabban az ügyben korábban már adott megbízást és a másik fél megbízásának elfogadásához nem járult hozzá. Álláspontom az, hogy az ESZ. 4.15. pont szerinti eset csak akkor merülhet fel, ha a szerzõdéskötõk egyidejûleg adnak megbízást, vagy a fél a késõbbi megbízáshoz hozzájárult, mert kétoldalú megbízást csak ilyenkor fogadhatunk el.
A gyakorlatban azonban az a tipikus, amikor csak az egyik szerzõdõ féltõl van megbízásunk, a másik pedig ügyvéd nélkül jár el. Ez azonban szerintem nem „közös okirat-szerkesztés”. Az adott etikai szabály nem értelmezhetõ olyan kiterjesztõen, hogy minden okirat-szerkesztés „közös”, mely során a másik fél ügyvéd nélkül járt el. Nézetem szerint ezért az utólagos jogvitában a jogi képviseletre vonatkozó megbízást csak ott szükséges visszautasítani, ahol az ügyvédnek a törvényes alakiságoknak megfelelõ megbízást mindkét fél adott, no meg természetesen ott, ahol a jogi képviseletre az akar megbízást adni, aki korábban ügyvéd nélkül járt el (ESZ. 5.8.).
Minthogy a „közös okirat-szerkesztéssel” járó korlátozások a nyilvánosság elõtt alig ismertek, célszerû az ügyfelet már a megbízáskor tájékoztatni arról, hogy szerzõdéses konfliktus esetén nem képviselhetjük. Ennek elmaradása ugyanis csalódást okozhat, mégpedig nemcsak az ügyfélnek, hanem nekünk is. Az ügyfél ugyanis ezt a konfliktus és a felelõsség elõli megfutamodásnak ítélheti, és joggal vélheti úgy, hogy nem akarjuk megenni a saját fõztünket. Számunkra pedig az jelenthet csalódást, hogy ezzel még a régi jó ügyfelet is elveszíthetjük.
2008. február Dr. Hidasi Gábor
