A 9/2022.(IV.29.)MvM rendelet 2022. május 2-i hatállyal módosította az ingatlan-nyilvántartásról szóló törvény végrehajtásáról szóló 109/1999.(XII.29.)FVM rendelet (Inytv-vhr.) 65.§ (3g) bekezdését. A módosítás lényege, hogy a jövőben a lakások vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségek számának hatósági eljárásához nem kötött változtatását a települési önkormányzat hatósági bizonyítványa alapján lehet az ingatlan-nyilvántartásban átvezetni.
A korábbi szabály szerint „Épület fő rendeltetési jellegének, továbbá lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség rendeltetésmódjának építésügyi hatóság, örökségvédelmi hatóság vagy a rendeltetésmódosítási hatóság eljárásához nem kötött megváltoztatását a települési önkormányzat polgármesterének rendeltetést igazoló hatósági bizonyítványa alapján lehet az ingatlan-nyilvántartásban átvezetni.” Ez a rendelkezés bővült azzal, hogy a jövőben nem csak ezt a változást, hanem a lakások vagy helyiségek számának megváltozását is átvezetik az ingatlan-nyilvántartáson az eddig is ismert hatósági bizonyítvány alapján, amit a települési önkormányzat állít ki. Az egyszerűsített eljárás azonban csak akkor alkalmazható, ha a lakás illetve helyiségszám változás megvalósítása nem volt építésügyi hatóság, örökségvédelmi hatóság vagy a rendeltetésmódosítási hatóság eljárásához kötve. A hatósági bizonyítványt az Önkormányzat településképi bejelentési eljárásban adja ki. A módosítás utáni szöveg tehát így szól: „„Épület fő rendeltetési jellegének és lakás vagy nem lakás céljára szolgáló helyiség rendeltetésmódjának, továbbá a lakások vagy nem lakás céljára szolgáló helyiségek számának építésügyi hatóság, örökségvédelmi hatóság vagy a rendeltetésmódosítási hatóság eljárásához nem kötött megváltoztatását a települési önkormányzat rendeltetést és rendeltetésiegység-számot igazoló hatósági bizonyítványa alapján lehet az ingatlan-nyilvántartásban átvezetni.”
A korábbi szabályozás szerint a hatósági bizonyítványt a polgármester adhatta ki, ha a 314/2012 (XI.8.) Korm. R. (Rendelet) 26/C § (1) bekezdés alapján lefolytatott településképi eljárásban a rendeltetésváltozást engedélyezte. E rendelet településképi bejelentési eljárásról szóló rendelkezései viszont 2022. július 1. napján hatályukat vesztették.
A településképi bejelentési eljárás célja, hogy a helyi önkormányzati szerv az egyébként engedélyhez nem kötött építési tevékenység, rendeltetési mód vagy rendeltetési egység számának megváltozás, illetve reklámok és reklámhordozók elhelyezése során befolyást gyakoroljon a település arculatára.
Az önkormányzatot a településkép védelméről szóló 2016. évi LXXIV. törvény (Tvtv.) 8.§ (2) bekezdés c) pontja hatalmazza fel arra, hogy településképi bejelentési eljárást folytasson le a településkép védelme érdekében. Az önkormányzat által lefolytatott településképi bejelentési eljárás általános szabályait a 419/2021 (VII.15.) Korm.R. (TTr.) 46 – 49. §-a tartalmazza. A településképi bejelentési eljárás részletes szabályait helyi rendeletek határozhatják meg.
A szokásos adatokon túl a településképi bejelentésnek tartalmaznia kell a rendeltetésváltozás helyszínét, az ingatlan helyrajzi számát és a változás lényegi tartamát. A bejelentés mellékletében igazolni kell a helyi rendezési terv követelményeinek való megfelelést. Ha ezt a helyi településképi rendelet kötelezővé teszi, a kérelem elintézésekor a hatóság beszerzi a helyi főépítész, vagy ha helyben működik, a helyi tervtanács szakmai álláspontját.
Ha a hatóság a benyújtástól vagy a hiánypótlás teljesítésétől számított 15 napon belül nem dönt, ez azt jelenti, hogy a rendeltetésváltozást tudomásul vette. Egyébként, a bejelentéstől számított 15 napon belül a rendeltetésváltozást – feltétel meghatározásával vagy anélkül – határozattal tudomásul veszi, feltéve, hogy megállapítja, hogy a bejelentés megfelel az alaki követelményeknek, a rendeltetésváltozás pedig az országos településrendezési és építési követelményekről szóló 253/1997 (XII.20) Korm. rendeletben (OTÉK) és a helyi rendezési tervben foglaltaknak. Ellenkező esetben a kérelmet elutasítja. Amennyiben a kérelem nem felel meg a formai és tartalmi követelményeknek vagy az eljárás okafogyottá vált, az önkormányzat az eljárást megszünteti. Tudomásul vétel esetén változást 6 hónapon belül kell megvalósítani.
Amennyiben a rendeltetésváltozás megfelel az országos és helyi építési követelményeknek, és a településképi bejelentést tudomásul vették, az önkormányzat 15 napon belül – kérelemre – kiállítja a rendeltetésváltozás vagy a rendeltetési egységek száma megváltozásáról szóló hatósági bizonyítványt, amely alapján megtörténhet a változások ingatlan-nyilvántartási átvezetése.
A Tvtv. lehetővé teszi a bejelentési eljárásban hozott, a tevékenységet megtiltó vagy az eljárást megszüntető döntéssel szembeni fellebbezést, amelynek elbírálása az önkormányzat képviselő testületének hatáskörébe tartozik (kivéve ha elsőfokon a képviselő testület járt el). A tevékenységet megtiltó vagy az eljárást megszüntető döntéssel szembeni fellebbezésről a TTr. nem szól.
A TTr. szerinti településképi bejelentési eljárást kell lefolytatni a reklámok és reklámhordozók elhelyezése, valamint – ha azt a helyi településképi rendelet előírja – az építési engedélyhez vagy az ÉTV. 33/A. §-a szerinti egyszerű bejelentéshez nem kötött építési tevékenység esetén is.
2022. augusztus, dr. Hidasi Gábor ügyvéd és dr. Vig Mátyás ügyvédjelölt