Az elmúlt tizenöt évben három kísérlet is történt arra, hogy a polgári perben végzett jogi képviseleti munkát beárazzák. Az éppen hatályos kísérlet a 32/2003.(VIII.22.)IM. r. (R.).
Az ügyvédi megbízási díj (a rendelet szóhasználata szerint munkadíj) szabad megállapodás tárgya. A szabályozás célja, hogy a szabad megállapodás a perköltség áthárítása esetén bírói kontroll alá kerüljön, ne okozzon aránytalan és elviselhetetlen terhet az ellenérdekû félnek, a perköltség hozzávetõlegesen elõre kalkulálható legyen pervesztés esetén is. Az ügyfélben azonban joggal vetõdik fel az igény, hogy ha keresete a bíróság szerint is alapos, az ellenfél viseljen minden költséget. Ez az igény valójában nem az ellenérdekû féllel, nem is a bíróságokkal szemben támad, hanem elsõ sorban a megbízott ügyvéddel szemben. Az ügyfél tõle várja, hogy ismerje a bírói gyakorlatot, igazodjon hozzá, ne vigye túlzásba a „szabad megállapodást”. Ezzel szemben viszont azt kell megértetnünk ügyfelünkkel, hogy egyáltalán nem biztos, hogy pernyertessége egyet jelent azzal, hogy költségei teljesen megtérülnek. A bíróság útjai ugyanis kifürkészhetetlenek. Egyáltalán nem biztos, hogy korrekció nélkül fogadja el a megbízási szerzõdésben írt munkadíjat, vagy ha a megbízási szerzõdésre nem hivatkozunk (ami az ügyfél számára még érthetetlenebb) nehezen megjósolható, hogy mit kap vissza, illetve mit kell még fizetnie. Még pernyertesség esetén is ki vagyunk téve némi bizalomvesztésnek, ha kiderül, hogy a bíró aránytalanul soknak ítélte a szerzõdésünk szerinti munkadíjat.
Az R. (és az õt megelõzõ 8/2002.(III.30.)IM. r.) azzal kecsegtetett, hogy a jövõben a bíróságok igazodni fognak a megbízási szerzõdésekhez. Nem ez történt. Még mindig az ügyvédek keresik az utat a bíróságoknak is tetszõ összegekhez.
Az ügyvédi megbízás csak írásban érvényes, és érvényességi feltétele az is, hogy szereplejen benne a megbízási díjról szóló megállapodás (Ütv. 23.§ (1) bek.). Mikor megbízási szerzõdést kötünk, úgy kell felmérnünk munkánk mennyiségét, nehézségeit, a felelõsséget és a költségeket, hogy leginkább csak sejteni vagy még sejteni sem lehet, milyen terjedelmû és bonyolultságú eljárás és felelõsség vár ránk. Ebben a helyzetben nyilván keressük saját anyagi biztonságunkat.
Hogy melyek azok a konkrét tényezõk, melyek miatt a bíróság a munkadíj összegét mérsékli (R. 2.§ (2) bek. és 3.§ (6) bek.) azaz mikor nem áll arányban a kikötött összeg a pertárgy értékével vagy a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel, azt még soha senki nem próbálta bemutatni, de még olyan ítéletet sem olvastam, ahol a bíróság kitért volna arra, hogy mi volt a mérséklés konkrét kiváltó oka. Az ítéletek leginkább csak arra utalnak, hogy a munkadíj eltúlzott, aránytalan. Hogy miért, mi lett volna az arányos és ehhez képest miért éppen annyi a munkadíj-csökkentés (vagy emelés), indokolásban még soha nem olvastam, pedig az R. a mérséklés (vagy emelés) indokolását kötelezõvé teszi.
Szinte biztos, hogy a bíróságok nem a megbízási szerzõdés szerinti összeget ítélik meg, ha az R-tõl eltérõ óradíjat vagy a perérték R-tõl eltérõ százalékában kikötött megbízási díjat vagy sikerdíjat érvényesítünk. Az is megesik, hogy nem az óradíj összegét mérséklik, hanem a szükséghez képest igazolt óraszámot. Arról az esetrõl meg kár is szólni, ha a megbízási szerzõdésben az áll, hogy a megbízási díj a bíróság által megítélt összeg. Erre ugyanis szükségtelen hivatkozni, mert olyan mintha nem is lenne díjkikötés. Egészséges ügyvéd így egyébként is csak szívességi ügyvitel esetén állapodik meg.
Az R. egyik érdeme, hogy nem teszi kötelezõvé a megbízási szerzõdés alapján történõ perköltség-érvényesítést. A másik érdeme is ebbõl fakad: kötelezi a bíróságot arra, hogy ilyen esetben a munkadíjat számítással határozza meg. A számítás kétféle: Meghatározhatatlan perérték esetén óradíj szerinti, éspedig minden megkezdett tárgyalási órára nettó 5.000,-Ft, legkevesebb nettó 10.000,-Ft. Meghatározható perérték esetén a számítás alapja a perérték szerinti progresszió (10 millió Ft-i 5%, de legalább 10ezer Ft; 100 millió Ft-ig 500ezer forint és a 10 millió Ft feletti összeg 3%-a, legkevesebb 100ezer Ft; 100 millió Ft felett 3 millió forint és a 100 millió Ft feletti összeg 1%-a, legkevesebb 1 millió Ft). A fellebbezési szakban a megítélhetõ munkadíj az elsõ fokon megítélt (és persze másodfokon helybenhagyott, vagy megváltoztatott) összeg fele. Hogy egy mosógépszerelõ kiszállási díját sem elérõ, a tolmácsdíjakat is csak irigykedve figyelõ, azaz gyalázatosan kevés R. szerinti óradíjunk és minimumösszegeink másodfokon miért csak az elsõ fokon megállapítható összeg felét érik, arra még értelmes magyarázatot nem találtam (R. 3.§ (4) bek.).
Meghatározható pertárgyérték esetén az R. a peresített érdek perértékben kifejezett mértékéhez igazítja a jogi képviselet értékét és az ennek ellenértékét jelentõ munkadíjat. Nem véletlen, hogy az R. 3.§ (2) bekezdésében nincs szó például az ügy elõkészítésére fordított ügyvédi tevékenységrõl, a per tárgyáról, a kereset jellegérõl, az ellenérdekû fél cselekményeirõl, a pertársak és a bizonyítási eszközök okozta feladatokról. Errõl a Pp. 75.§ (1) bekezdésében sincs szó.
A meghatározható perértékû ügyekben az óvatos ügyvéd „szabad megállapodásának” irányzéka ezért lehet az R. 3.§ (2) bekezdése, mert egzakt számítást alkalmaz, tehát az ügyfelet terhelõ összes kiadás leginkább ezzel tervezhetõ. A bírói gyakorlat szerint azonban az ügyvéd nem lehet elég óvatos. Az ítélkezésben ugyanis fontosabb szerepet kap az intuitív becslés, mint a perérték, az ügyfél és ügyvéd közötti szabad megállapodás, a per elõkészítésének feladatai, az ügyvédi felelõsség, a felkészültség, az ügy tárgya és jellege. Néha még az ellenféllel szembeni méltányosság is szerephez jut. A Pp. 79.§ (1) bek. szerint hivatalbóli perköltség-megállapítás nem azonos a ráérzéses becsléssel. Ezt az R. létezése és tartalma zárja ki. Az ellenfél kímélete pedig sem a Pp-bõl, sem az R-bõl nem vezethetõ le.
A bírói gyakorlat úgy alakul, mintha magát az R. 3.§ (2) bekezdését tartaná túlzónak. Az R. értelmezése alapján a 3.§ (1)-(5) bekezdését, az ott írt munkadíjszámítást arra az esetre kell alkalmazni, ha a per átlagos felkészültséget, felkészülést és felelõsségvállalást igényel. Ha az ügyvéd a per jellegéhez igazodó, az ellenérdekû fél illetve a pertársak eljárása valamint a pervezetés által megkövetelt tevékenységet fejtett ki, amely szakszerûsége, célszerûsége és törvényessége folytán megfelelõen segítette a jogvita eldöntését, ezt a számított összeget kell(ene) megítélni. Az R. átlagos munkadíjszámítását akkor kell alkalmazni, ha egy átlagos felkészülést és felelõsségvállalást igénylõ jogvitában a szükséges és elégséges ügyvédi teljesítmények születnek, tehát amikor sem pozitív, sem negatív értelemben nincs semmi rendkívüli, vagy ha a fél az ügy bonyolultsága miatt emelést nem kér.
Az R. szerint számított munkadíjat leszállítani vagy felemelni csak a 3.§ (6) bekezdésben írt esetekben, erre irányuló kereseti kérelem esetén lehet. Keresetnek helytadás esetén meg kell indokolni, hogy az adott ügyvédi tevékenységért miért jár több vagy kevesebb munkadíj. Indokolásnak kevés, hogy a bíróság a perérték szerint számítható munkadíjat aránytalannak (megbízásban kikötött díj esetében eltúlzottnak) vagy az ügyet bonyolultnak találta. Indokolást az jelent(ene), hogy miért eltúlzott az R. szerint általánosan és kötelezõen számítható vagy a megbízási szerzõdés szerint követelt munkadíj, miért bonyolult az ügy és ez okozott-e ügyvédi többlettevékenységet.
Ha megindokolható, hogy a per az átlagosnál miért bonyolultabb, akkor lehet felemelni az R. szerint számított munkadíjat (a megbízás szerintit nem, megbízás szerinti összeg esetén az ügy bonyolultságára legfeljebb azért értelmes hivatkozni, hogy a bíróság nehogy kevesebbet ítéljen meg). Ha megindokolható, hogy a perérték szerint számított munkadíj összege miért nem áll arányban a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel (vagy a megbízási szerzõdéssel), akkor lehet leszállítani a számított vagy megbízás szerinti munkadíjat. A leszállítás azonban csakis arányosítással, azaz számítással történhet, hiszen az R. 3.§ (6) bekezdés „nem áll arányban” fordulata ezt követeli meg. Ha a munkadíj nem áll arányban, akkor ki kell számítani a helyes arányt. A gyakorlatban ez azt kell, hogy jelentse, hogy a bíróban kialakul egy elképzelés arról, hogy a lefolytatott eljárásban, annak sajátosságaihoz képest mi minõsül átlagos teljesítménynek, ettõl az ügyvéd eltért-e, és ez ok-e a munkadíj csökkentésére. Ez kellene, hogy szerepeljen az indokolásban. Ha az adott perben a jogi képviselõ mindent megtett, amit a per sajátosságai folytán megtehetett, nincs mit arányosítani, mert nincs szó aránytalanságról.
Külön kell foglalkozni az ügyvédi felelõsség munkadíjra kifejtett hatásaival. A jogi képviselõ felelõssége nélkül nincs per. Vannak perek, amelyekben az ügyvédi felelõsség (elsõ sorban az anyagi, de nem csak az) sokkal nagyobb, mint amelyekben a mennyiségi alapon (idõben, iratmennyiségben, stb.) mért képviseleti tevékenység „arányban áll” a perérték szerint számítható munkadíjjal (a meghatározhatatlan pertárgyértékû ügyekrõl nem is szólva). Ezt a bíróságok igen ritkán értékelik, az ítéleti indokolások legalábbis ritkán utalnak erre.
Az ügyvédi felelõsségrõl – anyagi felelõsségi értelemben – csak az 1998. évi XI. tv-ben (Ütv.) lehet olvasni (10.§). A Pp. perköltség-szabályai között errõl nincs szó, az R-ben pedig csak közvetetten. A megállapítható perértékû ügyeknél a progresszió arra utal, hogy a jogalkotó a perérték növekedése mögött a felelõsség fokozódását látja. A jogalkotó úgy véli, hogy a felelõsség egyedüli mércéje a perérték és ezért egyedül a felelõsséget tartja korrekciós tényezõnek. A jogszabály szerint tehát a felelõsség akkor nagyobb, ha a perérték több, a jogi képviselet értéke és az ebbõl eredõ munkadíj pedig ettõl lehet magasabb. Ezen nem változtat az, hogy az R. 3.§ (6) bekezdés lehetõséget ad a bírónak arra, hogy lefelé vagy felfelé eltérjen a számított összegtõl. A (6) bekezdés szerinti kivételes eljárás esetén a bíró felfelé bármikor eltérhet, különösen eltérhet, ha az ügy bonyolult. Felelõsségrõl nincs itt szó, de a bonyolult ügy alatt a felelõsségteljesebb feladat is érthetõ. Ezzel szemben, csökkentés nem történhet bármikor, csak akkor, ha a perérték szerint számított munkadíj összege nem áll arányban a ténylegesen elvégzett ügyvédi tevékenységgel. Az ügyvédi felelõsség a szóhasználatból következõen látószögön kívül reked, hiszen elvégzett tevékenységrõl van szó, amibe csak igen erõltetetten fér bele a fokozott felelõsség. Ezen a helyzeten javít a Legfelsõbb Bíróság Gf.I.32.584/2001. sz. eseti döntése (BH2003.473), melyben kifejtette, hogy „A magasabb perérték azonban nagyobb felelõsséggel jár a jogi képviselõ részére. Ezeket együttesen értékelve a másodfokú bíróság – különösen a perérték nagyságával együtt járó nagyobb felelõsségre – úgy ítélte meg, hogy az elsõfokú bíróság által megállapított elsõfokú perköltség megemelése indokolt,…” Jó lenne, ha ez a szemlélet a tapasztaltaknál gyorsabban terjedne.
Álláspontom szerint az R. perérték/felelõsség összefüggései miatt a per sajátosságaihoz igazodó átlagos ügyvédi tevékenység mellett kizárt, hogy a munkadíj azonos vagy alacsonyabb legyen, mint az R. 3.§ (2) bek. alacsonyabb perértékre számítható alapösszege. A munkadíj-számítás egyes szintjeinek jogszabályi meghatározása mögött ugyanis kógencia jelenik meg, melyet soha nem lehet figyelmen kívül hagyni. A bíróság tehát csak akkor teheti meg, hogy pl. a legmagasabb szintû munkadíj-számítási kategóriába sorolt ügy munkadíját a középsõ számítási szintbe sorolt perek lehetséges munkadíjával azonos vagy annál is alacsonyabb mértékben, a jogszabályban írt minimum összegben állapítja meg, ha megindokolható, hogy az ügyvédi tevékenység nem igazodott a per sajátosságai szerint elvárható szinthez. Az R. 3.§ (6) bekezdés szerint arányosítás során a bírói mérlegelés korlátja a perrel összefüggõ felelõsség és a jogszabály szerinti progresszió bázisösszege. A minimumösszeg csak akkor alkalmazható, ha indokolható, hogy a tevékenységhez igazodó arányosítás esetén a munkadíj éppen ezt a szintet éri el, vagy még ezt sem. Az R. alkalmazása során, jogszabályi felhatalmazás hiányában a pervesztes fél kímélete nem lehet az ügyvédi munkadíj irányzéka. Akkor is az R. szerint számított összeget kell megítélni, ha ez a pervesztes félnek komoly megterhelést jelent.
2008. február Dr. Hidasi Gábor
