Az Alkotmánybíróság (AB) alkotmányos követelmény megállapítását tartotta szükségesnek annak érdekében, hogy a jogalkalmazói értelmezés összhangban legyen az Alaptörvénnyel, mégpedig az Üttv. ügyvállalást korlátozó 20.§ (5) bekezdése és a képviseleti jogosultság vizsgálatáról szóló Pp. 70.§ együttalkalmazása során. Kimondta, hogy a meghatalmazott képviseleti jogosultságát tartalmi szempontból is vizsgálni kell, és ennek arra is ki kell terjednie, hogy nincs-e jogszabályi akadálya a meghatalmazott eljárásának. Ha van, a bíróságoknak le kell vonniuk a képviseletet érintő jogkövetkezményeket (3/2021.(I.7.)AB határozat, a továbbiakban: Abh.).
Az alkotmányos követelmény megállapítására 2011. évi CLI. törvény – Abtv. – 46.§ (3) bekezdése alkalmazásával került sor: „Az Alkotmánybíróság hatáskörei gyakorlása során folytatott eljárásában határozattal megállapíthatja azokat az Alaptörvény szabályozásából eredő, és az Alaptörvény rendelkezéseit érvényre juttató alkotmányos követelményeket, amelyeknek a vizsgált, illetve a bírósági eljárásban alkalmazandó jogszabály alkalmazásának meg kell felelnie.”
Lényeges, hogy az Abtv. e rendelkezése csakis alkotmányos követelmények megállapítását engedi meg, amire az Abh. esetében azzal került sor, hogy az AB kinyilvánította, hogy a bíróságoknak nem csak a perrendtartás, hanem valamennyi jogszabályhoz képest kell vizsgálniuk a képviseleti jogosultság jogszerűségét. Az Abh. az indokolásban kitért arra, miért nem ütközik az Alaptörvénybe az ügyvállalás Üttv. általi korlátozása; miért nem sérti az Alaptörvényt a Pp. 70.§ olyan értelmezése, miszerint a meghatalmazott képviseleti jogosultságát a bíróság az eljárás bármely szakaszában nem csak a meghatalmazási okiratra korlátozottan vagy a Pp. 63.§ körében vizsgálhatja, hanem valamennyi jogszabály betartása szempontjából is, mégpedig hivatalból.
Az Abh. [83] és [84] pontja mindemellett tartalmaz némi többletet is. Nem csak a jogszabályértelmezés alkotmányos követelményeiről szól, hanem a képviselet jogszerűségének vizsgálatához szükséges eljárási cselekményekről és a jogellenes képviselet során alkalmazandó intézkedésekről is.
„[83] Az Alkotmánybíróság kiemeli, amennyiben a bíróság a képviseleti jogosultság tartalmi vizsgálata során azt észleli, hogy az jogszabályba, így az Üttv. 20.§ (5) bekezdésébe ütközik, akkor nyilatkoztatnia szükséges az érintett feleket és az ügyvédet, szükség esetén fel kell hívnia a feleket arra is, hogy nyilatkozatukat okirattal igazolják. Ezt követően amennyiben a nyilatkozatok és az okiratok alapján megállapítható az ügyvállalási korlát fennállása, a bíróság oly módon tudja biztosítani a tisztességes bírósági eljáráshoz való jog érvényesülését, ha megfelelő határidő biztosításával hiánypótlásra hívja fel az ügyvállalási korláttal érintett ügyvéd által képviselt felet, hogy gondoskodjon új jogi képviselő meghatalmazásáról, vagy amennyiben a jogi képviselet nem kötelező, a továbbiakban járjon el személyesen, illetőleg az eddig, a kizárt jogi képviselő által megtett perbeli cselekmények vonatkozásában is nyilatkozzon arról, hogy azokat magáénak ismeri-e el, ellenkező esetben ezen perbeli cselekmények megismétlése szükséges.”
„[84] Ezen túlmenően az Alkotmánybíróság utal arra, hogy amennyiben az eljáró bíróság úgy látja, hogy az előtte folyó perben eljáró hatóság jogait/tevékenységét visszaélésszerűen gyakorolja, akkor egyrészt élhet a Pp. 166.§-a alapján a Pp. 18. § (2) bekezdése szerinti eset mintájára pénzbírság kiszabás lehetőségével, amennyiben úgy ítéli meg, hogy az egyik fél nyilvánvalóan alaptalanul kezdeményezte a másik fél jogi képviselőjének perből történő kizárását, másrészt súlyosabb esetekben felvetődhet a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 305. §-ában szabályozott hivatali visszaélés gyanúja, amely vonatkozásban a bíróságot feljelentési kötelezettség terheli a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 376. § (2) bekezdése alapján. Ugyanakkor a közigazgatási ügyben eljáró bíróságnak nincs, és nem is kell, hogy hatásköre legyen az egyik fél vagy ügyvédje által elszenvedett kár megállapítására, vagy munkajogi, fegyelmi hatáskör gyakorlására.”
Nem hiszem, hogy alkotmányos követelmény annak az Abh-ban történő „kiemelése”, hogy a bíróságoknak milyen eljárási cselekményeket kell foganatosítaniuk a képviseleti jogosultság vizsgálatakor; az ügyvállalás jogszabályba ütközése esetén a bíróságoknak miként kell gondoskodniuk új jogi képviselőről vagy arról, hogy az ügyvéd által tett, az ügyvállalási korlátba ütköző percselekményeket hatályosnak vagy hatálytalannak tartják-e, illetve utóbbi esetben milyen felhívással kell élniük, és mikor kell megismételni a percselekményeket. Meggyőződésem, hogy az sem alkotmányossági követelmény, hogy a jogellenes képviseletre történő visszaélésszerű hivatkozás esetén pénzbírság alkalmazható, és hogy a bíróságokat a jogszerűségi vizsgálat körében feljelentési kötelezettség terheli. Az indokolás e két pontja leginkább egy, a jogalkalmazás egységéért felelős kúriai testület állásfoglalására emlékeztet.
Nézetem szerint a jogalkalmazó kompetenciája, hogy az AB által megállapított alkotmányos követelményekhez igazodóan megtalálja azokat a törvényes jogi instrumentumokat, melyek alkalmasak arra, hogy vizsgálja a képviselet jogszerűségét, és jogellenesség esetén hatékonyan járjon el.
A Pp. 70.§ szerint „A meghatalmazott képviseleti jogosultságát a bíróság az eljárás bármely szakaszában hivatalból vizsgálja.”
Mivel a Pp. 70.§ kijelentőmódban fogalmaz, amiből a szabály kötelező jellege következik, kérdés, hogy mi kell a hivatalbóli vizsgálathoz? Elég-e a bírói szeszély vagy valamilyen egyszerű információ, híresztelés, pletyka, elszólás, netán az ellenérdekű fél indítványa. Ha igen, ezt obstruktív módon a per elhúzására is lehet használni, ami az Abh. szerint bírságolással járhat.
Az Abh. értelmében a bíróság hivatalbóli vizsgálatot folytathat bármikor, akár másodfokon vagy a felülvizsgálati szakban is az Üttv. III-IV. fejezetében írt esetkörökre: i) az ügyvédi tevékenység korlátaira, ii) az ügyvédi tevékenység gyakorlásának korlátaira.
Pusztán a fejezetcímek nem tennék lehetővé, hogy a két korlátozás között különbséget tegyünk, de a rendelkezések tartalmából arra lehet következtetni, hogy a különbség lényeges. Az ügyvédi tevékenység korlátai az ügyvállalás korlátairól szólnak. Az ügyvédi tevékenység gyakorlásának korlátai ezzel szemben arról, mely tények és körülmények zárják ki, hogy valaki ügyvédi tevékenységet gyakorló lehessen vagy maradjon.
Az Üttv. III. fejezete tartalmazza az ügyvédi tevékenység korlátait és a IV. fejezet az ügyvédi tevékenység gyakorlását kizáró okokat.
Az ügyvédi tevékenység törvényi korlátai nem zárják ki, hogy az, akire ezek érvényesülnek, ügyvéd maradjon. Azt meg értelemszerűen nem, hogy ügyvéddé váljon. Ezzel szemben az Üttv. IV. fejezetben foglalnak helyet azok az esetkörök, amelyek fennállása kizárja, hogy bárki ügyvéd legyen vagy maradjon. Ezek az összeférhetetlenségi esetkörök az ügyvédi tevékenység gyakorlását (az ügyvédi hivatást) zárják ki, miáltal nyilvánvaló, hogy az ügyvédi tevékenység akadályát is jelentik.
A hivatalbóli vizsgálat mentesít a kérelemhez kötöttség alól (Pp. 2.§ (2) bek.), ezért az sem kizárt, hogy a bíróságok a kérelem korlátaira tekintet nélkül folytathatnak képviseletjogszerűségi vizsgálatot. Ad absurdum megeshet, hogy az alperes az Üttv. 20.§ (5) bekezdése szerint korlát miatt kéri annak megállapítását, hogy a becsatolt meghatalmazás ellenére a felperes jogi képviselő nélkül jár el, a bíróság azonban e mellett vagy e helyett arra is rendel el bizonyítást, hogy a felperesi jogi képviselő életmódja vagy magatartása miatt érdemes-e az ügyvédi tevékenység gyakorlásához szükséges közbizalomra (Üttv. 22.§ (1) bekezdés f) pont). Netán a bíróság úgy felel meg az alkotmányos követelményeknek, hogy vizsgálja, van-e az ügyvédnek lejárt tagdíjtartozása vagy végrehajtható határozaton alapuló más tartozása a kamarájával szemben, és létezik-e az ügyvédi kamarának olyan írásbeli fizetési felhívása, aminek az ügyvéd nem tett eleget (Üttv. 22.§ (1) bek. g) pont). Ha igen, a képviseletet jogellenesnek tekinti. A két utóbbi körülmény összeférhetetlenségi szabály, de az Üttv. összeférhetetlenségről szóló 22.§ (1) bekezdése úgy kezdődik, hogy „Nem folytathat ügyvédi tevékenységet az, …”. Ha nem folytathat ügyvédi tevékenységet, meghatalmazás ellenére sem lehet jogszerű képviselő.
A Pp. indokolása nem ad iránymutatást a képviseletvizsgálat kereteiről. Az indokolás a meghatalmazási okirat tartalmi vizsgálatáról, a meghatalmazás hatályairól, megszűnéséről és a helyettesítésről szól. A képviseleti jogosultság okiraton túli feltételeinek vizsgálatáról az indokolásban ez áll: „A meghatalmazott képviseleti jogosultságát a bíróság továbbra is az eljárás bármely szakaszában hivatalból vizsgálja.” A „továbbra is” nyilván visszautalás a korábbi Pp. 72.§-ára. A korábbi 72.§ viszont tartalmazta a 67-69.§-ra utalást, amivel azt fejezte ki, hogy a bíróság a képviseleti jogosultság vizsgálatát egyrészt a meghatalmazás alaki és alakszerűségi feltételeire és arra korlátozza, hogy a meghatalmazott a perrend szerint lehet-e képviselő.
Annak ellenére, hogy az Abh. eljárási részletkérdésekkel is foglalkozik, arról nem szól, hogy a bíróság hozhat-e a perben határozatot arról, hogy a jogi képviselőt kizárja. Csupán az jelenik meg az Abh. [78] pontjában, hogy az ügyvédi kamara által az Üttv. szerint gyakorolható fegyelmi hatáskör nem eredményezi „… a konkrét perben az ügyvéd képviselői eljárásának visszautasítását, …”.
Az Abh. [83] pontja használja „a kizárt jogi képviselő” megfogalmazást, de ez nem csak azt jelentheti, hogy a bíróság zárta ki. Ennek ellenére egyes bíróságok ezt úgy értelmezik, hogy kizárást kimondó végzésnek van helye.
Való igaz, hogy a kizárt jogi képviselő megfogalmazás jelentheti a bíróság általi kizárást is, de a hatályos jogi környezetben sokkal inkább a jogszabály által akadályozott, tiltott, és ilyen értelemben kizárt jogi képviselőről lehet szó.
Meggyőződésem, hogy az Abh. [83] pontja azért szól arról, hogy a bíróság a képviselet jogellenességének igazoltsága esetén „hiánypótlásra” hív fel, mert az AB keresett, de nem talált perjogi lehetőséget arra, hogy a bíróság az ügyvédet a polgári perből kizárja.
Nézetem szerint a jogi képviselő kizártságán ugyanazt kell érteni, mint a Pp. 63.§ esetében: a képviseleti jog gyakorlásának kizártságát. A Pp. 70.§ esetében ezt a kizártságot ügyvédi tevékenység végzésének vállalására, illetve képviseleti tevékenység ellátására vonatkozó jogszabályi korlátok jelentik.
A „kizárt jogi képviselő” tehát nézetem szerint nem azt jelenti, hogy a bíróság egy végzéssel kizárta, hanem azt, hogy jogszabály zárja ki, hogy a megtett percselekményeket a bíróság hatályosnak tekintse, ezért eljárását a bíróság nem tekinti joghatályosnak. Ezt támasztja alá az, hogy a képviseleti jogot jogellenesen gyakorló ügyvédnek nem csak azok a percselekményei hatálytalanok, amelyeket a jogellenesség bizonyítottá válása után tett, hanem mindazok, amelyek a jogellenesség okának bekövetkezése után történtek.
Mindaddig, amíg a perrend nem változik úgy, hogy a bíróságok a Pp. 70.§ szerinti vizsgálat eredményeképpen jogi képviselő kizárásáról rendelkezhetnek, nincs törvényes hatáskörük arra, hogy ilyen tartalmú végzést hozzanak. Nem véletlen, hogy az Abh. sem arról ír, hogy a megállapított alkotmányos követelmény az ügyvéd bíróság általi kizárásával teljesül, hanem arról, hogy az olyan peres fél esetében, akinek ügyvédje jogszabálynál fogva nem járhat el képviselőként, a hiánypótlás szabályait kell alkalmazni az eljárás bármely szakában. A kötelező jogi képviselet esetén a tájékoztatás és a hiánypótlás lehetőségét a Pp. 74.§ és 115.§ ismeri. E szabályok alkalmazhatók abban az esetben is, ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a meghatalmazás okirati szabályossága ellenére fennáll olyan tény vagy körülmény, amelynek következtében a meghatalmazott a képviseletet jogszerűen nem láthatja el.
Hiánypótlási felhívás csak a hiány beálltának időpontjától értelmezhető. Olyan időszakra vonatkozóan, amikor a hiány még nem volt megállapítható, mert a képviselet ellátása jogszerűnek minősült, eljárásjogi hátrány, pl. a megtett percselekmények hatálytalannak tekintése, nem alkalmazható. Ha tehát a megbízási szerződés létrejöttekor még nem létezett a jogellenesség oka, hanem az a megbízás teljesítése, ekként a pervitel során következett be, éppen az Abh. szempontrendszere okán tartom jogellenesnek, ha a bíróság a jogi képviselő azon percselekményeit is hatálytalannak tekinti, amelyeket a képviselet jogszerű időszakában teljesített. Az ügyvédi tevékenység elvállalásának korlátai azt is jelentik, hogy ha az egyébként jogszerűen elvállalt megbízás teljesítésének időszakában következik be olyan tény vagy körülmény, amely miatt a képviselet gyakorlása jogellenessé vált, a képviselet nem folytatható. A Pp. 70.§ szerinti vizsgálatnak tehát nem csak arra kell kiterjednie, hogy a megbízási jogviszony létrehozható volt-e, hanem arra is, hogy a képviselet utóbb jogellenessé vált-e. Ha a bíróság azt állapítja meg, hogy a képviseleti jog jogszerűen jött létre, de jogellenessé vált, a jogkövetkezményeket is csak a jogellenesé válás időpontjától alkalmazhatja. Arra az időszakra, amikor a képviselet még jogszerű volt, a jogi képviselő percselekményeit nem tekintheti hatálytalannak. A jogszerű képviseleti időszakban ugyanis éppen azok az alaptörvényi okok hiányoztak, amelyek a jogi képviseletet akadályozhatták. Éppen azért, mert a jogellenesség bizonyos változások miatt is bekövetkezhet, a jogi képviselő percselekményeinek automatikus és korlátlan hatálytalanná minősítése a tisztességes eljárással nem egyeztethető össze. Arról, hogy a jogi képviselő percselekményei mikortól hatálytalanok, a bíróságnak kifejezetten határoznia kell. Álláspontom szerint ennek elmaradása esetén csak a jogellenesség miatti intézkedést (pl. hiánypótlást) követő percselekmények minősülhetnek hatálytalannak. Kérdés, hogy ha a jogellenesség oka fennállt, de a per során megszűnt, alkalmazhatók-e jogkövetkezmények. Nézetem szerint nem, mert ebben az esetben a bíróság lényegében büntetné a felet azért, mert volt olyan peres időszak, amikor ügyvédje nem láthatott volna el képviseletet. Ebben az esetben a bíróság olyan fél esetében állapítaná meg a képviselet hiányát, akinek ügyvédje jogszerűen jár el. Különösen igaz ez a nem ügyvédkényszeres eljárásokban. Értelmezhetetlen a hiánypótlás, ha a „hiány” már nem létezik.
Az AB szerint az Üttv. szerinti ügyvállalási korlát hármas hatásköri rendszerben jut érvényre. Az előbb említett „harmadik hatáskör” mellett elsőként a perbíróság által az ügyvállalási korlát létezésének vizsgálatát, és másodikként a kamara ügyvállalással kapcsolatos fegyelmi hatáskörét említi. Az Abh. [79] pontja szerint „A harmadik hatáskör az ügyvállalási korlát megsértése esetén a megbízó vagy a korábbi munkáltató által az ügyvéd ellen kezdeményezett polgári (kártérítési, illetve semmisség megállapítása iránti) per, amely perben a polgári bíróság a megbízás semmisségének jogkövetkezményeit alkalmazhatja, következésképpen ezen harmadik hatáskör miatt az első hatáskör egyidejűleg nem jelenti a megbízás semmisségének kimondását sem, hiszen annak jogkövetkezményei, kizárólag külön e célból indított polgári perben érvényesíthetők.”
Az AB tehát utal az ügyvéd kártérítő felelősségére és a megbízás semmisségére, mégpedig abban az összefüggésben, hogy az jogszabályba, adott esetben az Üttv-be ütközik. Hangsúlyozza azonban, hogy a Pp. 70.§ szerinti vizsgálat nem a megbízás és a meghatalmazás érvényességének / érvénytelenségének a vizsgálata.
A szerződés akkor semmis, ha jogszabályba ütközik vagy jogszabály megkerülésével kötötték, kivéve, ha ahhoz a jogszabály más jogkövetkezményt fűz. Más jogkövetkezmény mellett is semmis a szerződés akkor, ha a jogszabály ezt külön kimondja, vagy ha a jogszabály célja a szerződéssel elérni kívánt joghatás megtiltása (Ptk. 6:95.§).
A jogi képviseleti megbízások esetében Üttv. korlátozó szabályaiba ütközéshez éppen az Abh. szerint fűződik más jogkövetkezmény, nevezetesen a képviseleti jog hiánya miatti eljárási jogkövetkezmények. Az azonban kétségtelen, hogy az Üttv. III-IV. fejezet célja a szerződéssel elérni kívánt joghatás akadályozása (tiltása). Erre tekintettel igaz, hogy az Üttv. III-IV. fejezetének korlátaiba és tilalmaiba ütköző ügyvédi megbízási szerződés és a Ptk. 6:9.§ okán az e megbízás teljesítése érdekében adott ügyvédi meghatalmazás is semmis. A Ptk. 6:108.§ (1) bekezdés szerint „Érvénytelen szerződésre jogosultságot alapítani és a szerződés teljesítését követelni nem lehet. Az érvénytelenség további jogkövetkezményeit a bíróság a fél erre irányuló kérelme alapján – az elévülés és az elbirtoklás határai között – alkalmazza.” A Ptk. 6:88.§ (1) bekezdése pedig kimondja, hogy „A semmis szerződés megkötésének időpontjától érvénytelen. A semmisség megállapításához külön eljárásra nincs szükség; a szerződés semmisségét a bíróság hivatalból észleli.” E törvényhely (3) bekezdése szerint „Ha e törvény eltérően nem rendelkezik, a szerződés semmisségére az hivatkozhat és a szerződés semmisségével kapcsolatos peres eljárást az indíthat, akinek ehhez jogi érdeke fűződik vagy akit erre törvény feljogosít.”
Az ügyvédi megbízási szerződés esetében a megbízó azt az igényt támaszthatja a megbízott ügyvéddel szemben, hogy tegyen eleget az ügyvállalásból eredő kötelezettségeinek. Ha a megbízási szerződés semmis, és kizárólag jogi képviseletre irányul, ezt a szolgáltatást a megbízó nem igényelheti, az ügyvéd pedig nem nyújthatja. Ha a megbízási szerződés nem csak jogi képviseletre, hanem pl. beadványszerkesztésre is irányul (pl. a keresetlevél megszerkesztése és előállítása) a képviseleti ügyvállalás korlátaiba ütközés csak részleges érvénytelenséget okoz. E tekintetben fontos szabály a Ptk. 6:114.§, miszerint „(1) Ha az érvénytelenségi ok a szerződés meghatározott részét érinti, az érvénytelenség jogkövetkezményeit a szerződésnek erre a részére kell alkalmazni. A szerződés részbeni érvénytelensége esetén az egész szerződés akkor dől meg, ha feltehető, hogy a felek azt az érvénytelen rész nélkül nem kötötték volna meg.”
A perviteli megbízások esetében feltehető, hogy az érvénytelen perképviseleti rész nélkül a felek a szerződést nem kötötték volna meg, tehát a képviseleti megbízás semmissége a megbízás egészének érvénytelenségét okozza. Más esetkör, ha több megbízó – pl. pertársaság – adott megbízást és a semmisségi ok nem mindegyik megbízó esetében áll fenn, vagy a megbízás több egymástól elhatárolható ügy vitelére irányul, és nem mindegyikre irányadó a semmiségi ok.
Az Abh. tükrében különös figyelmet érdemel a Ptk. 6:88.§ (1) bekezdése, tehát az, hogy a szerződés semmisségét a bíróság hivatalból észleli. Ez azt jelenti, hogy bár igaz, hogy a Pp. 70.§ szerinti vizsgálat nem szerződésérvényességi, de a Ptk. szerint ez sem zárható ki. A Ptk. 6:88.§ (3) bekezdése okán fontos, hogy a semmisségre az a peres fél hivatkozhat, akinek ehhez jogi érdeke (itt eljárásjogi) érdeke fűződik. A Pp. 70.§ „erre feljogosító törvényként” is értelmezhető.
A perrendtartással nem szabályozott határozatok esetében vagy akkor, ha a jogszabály egy adott határozat elleni jogorvoslat tekintetében nem egyértelmű, az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) és (7) bekezdése, valamint a 28. cikk az irányadó.
A Pp. preambuluma szerint a magyar perjogi hagyományokra és az európai jogfejlődés vívmányaira építő, a polgárok szolgálatát biztosító, a közjónak és a józan észnek megfelelő jogalkalmazás eszméjétől vezérelve, a magánjogi jogviták tisztességes eljárás elvén nyugvó rendezése és az anyagi jogok hatékony érvényre juttatása érdekében jött létre a törvény. Az Alaptörvény 28. cikke szerint tehát ezeket a szempontokat kell figyelembe venni.
A végzések a perben felmerülő minden más kérdés eldöntése során születhetnek (Pp. 340.§ c) pont), de ez nem azt jelenti, hogy nem fellebbezhetők, hanem azt, hogy a törvény mondja ki, hogy mikor fellebbezhetők. A jogi képviselő kizárása „a perben felmerülő minden más kérdés” esetköre, ezért formája végzés, de ez nem jelenti azt, hogy nem érdemi. Az, hogy érdemi, tartalmából, joghatásaiból következik.
A Pp. nem ismeri azt a fogalmat, hogy pervezető végzés, de azt, hogy egy határozat érdemi, ismeri. Érdeminek az ítéletet tekinti, de ez nem jelenti azt, hogy az ítéletek mind fellebbezhetők. A Pp. 365.§ (2) bekezdés b) pont úgy rendelkezik, hogy végzés ellen csak a törvény kifejezett engedélye esetén lehet fellebbezni.
Az, hogy a jogi képviseletből való kizárás jogot vagy jogos érdeket sért, evidencia, hiszen lehetetleníti az ügyvédi megbízás és meghatalmazás jogi képviselő általi teljesítését, miáltal joghatása a képviseleti megbízás és meghatalmazás megszűnése (Ptk. 6:179.§). Ez nem érvénytelenségi kérdés, amivel az Abh. foglalkozott, hanem szerződésteljesítési, ami éppen úgy független a megbízás/meghatalmazás tartalmi vizsgálatától, mint az érvénytelenség, de nem független a hatékony jogorvoslathoz fűződő jogtól.
A kizárt ügyvéd és ügyfele között az adott peres helyzetben jellemzően nem a jogsérelemben, hanem abban van különbség, hogy míg az ügyfél, ha árván is, de az eljárás alanya marad, a kizárt jogi képviselő számára a per véget ér. Ez azt jelenti, hogy peralanyisága megszűnik. Azt, hogy egy határozat érdemi-e, az érintett jogalany jogai és jogos érdekei szempontjából kell vizsgálni. Álláspontom szerint a kizárás a kizárt jogi képviselő és ügyfele szempontjából is érdemi határozat.
Kizárt annak a végzésnek a pervezető (nem érdemi) jellege, amely annak a jogi képviselőnek a vonatkozásában, akire nézve rendelkezést tartalmaz, nem vezeti a pert, hanem lezárja azzal, hogy kirekeszti őt az eljárásból, miáltal lehetetleníti az ügyvédi meghatalmazás és megbízás, mint szerződés teljesítését (Ptk. 6:9.§ 6:10; 6:179.§ (1) bek.). Csak azt lehet a bíróság pervezető határozatának tekinteni, amelynek közlését követően a peres fél vagy egyéb peralany a végzés rendelkezéseinek vagy egyébként a perrendnek megfelelő jogokat gyakorolhat és kötelezettségeket teljesíthet. Ha egy „végzés” a jogi képviselő számára kizárja a perben való további részvétel jogát és kötelességét, sőt, még a jogorvoslatot is, valamint lehetetleníti az ügyvédi megbízás és meghatalmazás teljesítését, egészen biztosan nem pervezető, hanem érdemi, mert nem egyszerűen arról szól, hogy az eljárás miként folyjon tovább, hanem arról, hogy a bíróság megváltoztatja a per alanyi körét. Igaz ez nem csak a kizárt ügyvéd, hanem a peres fél, sőt a jogi képviselővel eljáró beavatkozó esetében is.
A kizárt ügyvéd a Pp. 365.§ (5) bekezdés szerinti egészen nyilvánvalóan olyan személy, akire a határozat rendelkezést tartalmaz, hiszen őt zárták ki. Éppen ezért saját jogán, tehát nem csak képviselői minőségben fellebbezhet, de még az indokolt végzésre is igaz, hogy csak az ítélet elleni fellebbezésben támadható (Pp. 365.§ (3) bek.), feltéve, hogy a törvény eltérően nem rendelkezik, és az ítéletben van a kizárt ügyvédre vonatkozó rendelkezés.
Mivel az ügyvéd bíróság általi kizárhatóságáról a perrendtartásban nincs szó, ezért a törvény eltérő rendelkezése e körben értelmezhetetlen, és a törvényből az sem tudható meg, hogy a bíróság köteles-e a kizárást indokolni.
Ha a bíróság a végzést jóindulatúan megindokolja, ez még nem jelenti azt, hogy az ügyvéd a végzés kézbesítése utáni törvényes határidőben fellebbezhet, hanem azt, hogy az ítélet kézbesítését követően. Mivel a kizárt ügyvéd nem minősül „fél”-nek, a Pp. 351.§ alapján az ítéletet nem kézbesítik a részére, de ha tennék is, csak akkor fellebbezhetne és csakis azon rendelkezés tekintetében, ami rá vonatkozik. De vajon milyen rendelkezés vonatkozhat az ítéletben a kizárt jogi képviselőre? Nyilván semmilyen. Ha az indokolás ismerteti is a kizárást és annak okát, ez nem rendelkezés.
A Pp. 365.§-hoz fűzött indokolás szerint „A törvény fellebbezési jogosultságot biztosít a félen, a beavatkozón kívül annak az egyéb érdekelt személynek, akire az ítélet rendelkezést tartalmaz. Fellebbezési joguk korlátozott, mivel csak az ítélet rájuk vonatkozó része ellen fellebbezhetnek.” Ebből kiderül, hogy az egyéb érdekeltnek még korlátozott fellebbezési joga sincs az ítélet ellen, ha abban nincs rá vonatkozó rendelkezés
A nem fellebbezhető ítélet esetében legfeljebb a felülvizsgálat lehetősége marad, feltéve, hogy az adott ítélet ellen van helye felülvizsgálatnak, és megvalósul-e a Pp. 406.§ (1) bekezdése (a kizárás az ügy érdemében hozott jogerős határozatnak minősül, tartalmaz rendelkezést a kizárt ügyvédre).
Lényeges kérdés, hogy a jogi képviselő már a kizárása elleni jogorvoslati eljárásban is kizártnak minősül-e, és ezért még abban is akadályozott-e, hogy ügyfelének a kizárás elleni fellebbezését terjessze elő. Ha mégis teszi, e percselekmény hatálytalan-e, és ha igen, ezt maga a kizáró bíróság dönti-e el, vagy ez is fellebbezési szakra tartozik. Ha hatálytalan, az az abszurd helyzet áll elő, hogy például ügyvédkényszeres ügyekben az új jogi képviselőt az ügyfélnek azzal is meg kell bíznia vagy a megbízás arra is kiterjed, hogy érje el, hogy a kizárt jogi képviselő ismét láthasson el perképviseletet (miáltal ő maga váljon feleslegessé).
A fentiek alapján meggyőződésem, hogy kizárás érdemi határozat, ha megindokolták, ha nem, de éppen azért, mert érdemi (nem pervezető) magában a végzésben kell megindokolni. Mindezért a valamennyi, a perrend szerint fellebbezésre jogosult fél és egyéb peralany, a kizárt ügyvédet is ideértve, külön fellebbezéssel élhet ellene.
Ezt a meggyőződésemet a 3285/2017.(XI.14.)AB határozatra alapítom, amely értelmezi az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdését (jogorvoslati jog). E határozat kimondja, hogy
„[25] Az Alkotmánybíróság értelmezésében az Alaptörvényben biztosított jogorvoslathoz való jog tényleges és hatékony jogorvoslat lehetőségének a biztosítását követeli meg, így nem csak abban az esetben állapítható meg az alapjog sérelme, ha a jogorvoslat lehetőségét teljesen kizárták {lásd például 36/2013. (XII. 5.) AB határozat, Indokolás [61]}, hanem akkor is, ha a jogszabályban egyébként biztosított jogorvoslat más okból nem tud ténylegesen és hatékonyan érvényesülni, így például ha azt a részletszabályok rendelkezései akadályozzák meg, ezáltal üresítve ki, illetve téve formálissá a jogorvoslathoz való jogot {lásd 21/1997. (III. 26.) AB határozat, ABH 1997, 103, 105-106.; megerősítve: Abh1., Indokolás [31]}.
[26] Az Alkotmánybíróság az Abh1.-ben (14/2015.(V.26.)AB határozat – szerz.) leszögezte, hogy a jogorvoslathoz való jog tényleges és hatékony érvényesülése nem csupán a jogalkotóval szemben (a jogszabályok tartalmát illetően) fennálló követelmény, hanem az Alaptörvény 28. cikkéből következően (a jogszabályok értelmezése során) a jogalkalmazó szerveket is kötelezi. Mindez összhangban van az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló Egyezmény (a továbbiakban: Egyezmény) 13. cikkében garantált hatékony jogorvoslathoz való jognak az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) ítélkezési gyakorlatában kibontott tartalmával is. Az EJEB maga is hangsúlyozta ugyanis, hogy az Egyezmény 13. cikkében biztosított jogorvoslati jog hatékonyságának mind a jogszabályok, mind azok gyakorlati érvényesülését illetően is fenn kell állnia, amit az Egyezményben részes államok hatóságai nem akadályozhatnak működésük során jogszerűtlenül {Ilhan kontra Törökország [GC] (22277/93.), 2000. június 27., 97. bekezdés; Karácsony és mások kontra Magyarország (42461/13.), 2014. szeptember 16., 96. bekezdés; Szél és mások kontra Magyarország (44357/13.), 2014. szeptember 16., 93. bekezdés} {lásd: Abh1., Indokolás [32]}.
A kizáró végzések elleni jogorvoslat egészen biztosan nem hatékony, ha a fél és jogi képviselője annak, amivel szemben orvoslást kér, a hátrányát már elszenvedte. A peres eljárás elsőfokú szakasza ugyanis az ítélettel lezárul, és valódi, hatékony jogorvoslatot csak az jelent, ha a másodfokú bíróság a kizárást az ügy érdemére ható súlyos eljárási szabálysértésnek minősíti, és az eljárást megismételteti. Megjegyzem, a jogsérelem és orvoslásának alkotmányos igénye akkor is létezhet, ha a per első fokon a kizárt ügyvéd ügyfelének pernyertességével vagy egyezséggel zárult, vagy akkor is, ha a per másodfokon szűnik meg, és a másodfokú bíróság erre tekintettel nem tekinti a kizárást az ügy érdemére kiható eljárási szabálytalanságnak. Arról nem is szólva, hogy a kizárás a megbízás teljesítésének lehetetlenülése, ami a Ptk. 6:179-6:180.§ szerint akkor is felelősséget, jogsérelmet és jogvitát okozhat, ha az ügyfelet magában a perben érdemi joghátrány nem érte. Az is előfordulhat, hogy az ügyfél tudomásul veszi a kizárás okát, miközben az valótlan vagy bizonyítatlan, és a jogorvoslat az ügyvédi felelősség szempontjából jelentős. A perbeli jogorvoslat eredménye a kamarai fegyelmi jogkör gyakorlóját is segíti.
Meggyőződésem, hogy a végzés érdemi jellege és fellebbezhetősége folytán a kizárásról szóló másodfokú eljárásban is a kizárt ügyvéd láthat el jogi képviseletet. Csak a jogerős végzés alapján dönthető el, hogy a kizárt ügyvéd múltbéli percselekményei hatályosak-e, illetve mikortól nem hatályosak.
-.-
Abból kell kiindulni, hogy az AB a jogi környezethez képest optimálisan határozott az alkotmányos követelményről. Meggyőződésem azonban, hogy ha a Pp. a képviseleti jogosultság vizsgálhatóságát pontosabban szabályozná, az alkotmányos követelmény sem így alakult volna. Nézetem szerint a Pp-t úgy kellene módosítani, hogy a bíróságok a képviselet jogszerűségét tárgyi és időbeli szempontból ne vizsgálhassák hivatalból és korlátlanul. Érvényesüljön a kérelemhez kötöttség elve, a perrend szabályozza pontosan a jogi képviselő kizárásának feltételeit és adjon fellebbezési jogot. Fontos lenne, hogy az Üttv. tegye kötelezővé, hogy a megbízás térjen ki arra, hogy a képviselet ellátásának jogszabályi akadálya nincs, és ez jelenjen meg a meghatalmazás elfogadására irányuló nyilatkozatban is.
Budapest, 2022 augusztus, dr. Hidasi Gábor ügyvéd
